Az ír meg a skót (Trance Wax - Trance Wax / Will Atkinson - Last King of Scotland)
Pactolous
2020-12-12 18:27 
0
2725
| Rovat: A rettenthetetlen (Will Atkinson - Last King of Scotland) Lehet, hogy régimódi hozzáállás részemről - mégis csak akkor kezdtem el zenét hallgatni, amikor még kazettán jelentek meg - és ezt már többször is hangoztattam, de szerintem egy igazán jó album egy kerek egészet alkot, precízen kialakított dalsorrenddel, felrajzolható ívvel és kiváló hangulattal rendelkezik. Nem először írom ezt már le a honlap hasábjain, de amikor örömmel tehetem ezt, akkor bizony régimódi énem elégedett, mint ahogy most Will Atkinson esetében is. A skót Will Atkinson már nem egy embertől megkapta az Őrült becenevet a trance stílust szerető emberek körében, persze ezt a szó legpozitívabb értelmében kell venni és nyugodtan alkalmazható arra is, ahogyan dalokat ír. Kompromisszum nélküli uplifting trance, amibe belekeverednek néha a hard trance, a tech trance és még ki tudja mennyi különböző elágazása a műfajnak. Nem is olyan könnyű ebben kiemelkedőt és igazán változatosat alkotni, a hasonló habitussal rendelkező Indecent Noise-nak sem sikerült sajnos teljes mértékben. Will Atkinson azonban a jó irányból közelítette meg az album megírását, még ha ehhez áldozatot is kellett hoznia.  Persze ez a "vadember" nem birkákat mészárolt le a skót dombtetőkön, hanem a wales-i hegyekbe költözött ki kilenc napra, menedzserével és mentorával John Askew-val, egy kis kreatív izolációra, ösztönzésképpen. A feltöltődés kedvezett a lemeznek, így megszülethetett az utóbbi idők legmegkapóbb borítójú trance lemeze, ami szerencsére nem csak külsőségekben kelti fel a figyelmet, de a belbecs is megérdemel pár verbális vállveregetést. Amennyiben digitálisan szereztük be albumot, én azt javaslom, hogy mindenképp a Continous Mix/Mixed verziót hallgassuk meg; bár sajnos van olyan dal, ami így túlságosan is rövidre lett szabva, a hallgatói élmény szempontjából szerintem ez a jobb választás. Perplexer - Acid Folk (Will Atkinson Last King of Scotland Remix) Nem szeretem, ha remix kerül egy szerzői lemezre, mert általában helykitöltésnek érzem, más tollával való ékeskedésnek, meg különben is. Valamiféle perverz módon mégis ide illőnek érzem ennek a klasszikusnak a feldolgozását. Talán azért, mert nem sok olyan elektronikus zenét tudok példaként felhozni, ami a skótdudát tette meg főszereplőnek (a Scootert most hagyjuk) és Will ezt kihasználva, mintegy főhajtásként ezt tette meg kezdő tételnek. Merész ötlet, lehet pont emiatt működik? Amúgy mint újraértelmezés is megáll a lábán, de Will Atkinson már a Jes Imagination számánál is megmutatta, hogy fel tudja új elemekkel dobni a már létezőt. Cigarettes & Kerosene (with Cari Golden) Hard trance jellegű nóta, ami mufurc módon végig ugyanazon a basszus hangon marad, az ének ezt pedig maximálisan kihasználja. Fejbólogatós darab, amivel csak egy bajom van: hiányzik valamiféle kiteljesedés, szolidabb beindulás. Így egy beteljesítetlen ígéret marad csak, ami után érzek valamiféle hiányérzetet. If I Spoke Your Language (with Gary Go) Minden ízében figyelemreméltó alkotás, ami kísérletező hangszerelésével és remek, karokat magasba reptető énekével azonnal belopta magát a szívembe. Kidolgozott, precíz munka, aminek szerencsére lelke is van, megérdemelten került be az idei kedvenceim közé. Az "If I Spoke Your Language" című szám videoklipje Last Night in Ibiza Finom progresszív beütésű dal, a 2000-es évek Filterheadz-féle tribal hangzásával; na, nem hiába szerepel Ibiza a címben. Amikor először kijött annyira nem is figyeltem fel rá, az albumon viszont már örültem jelenlétének. Drowning in the Dunes of Time A chillout hangulat jegyében megszületett nóta, a különböző hangszínek játéka, amiben szinte végig lüktet valami feszültség és ezt csak a végén oldják fel valamennyire a vonósok. Érdekes darab, aki szereti ezt a fajta festői hangulatot (én meglehetősen), annak elnyeri majd tetszését, mások pedig átvezetőként tekintenek majd rá. Beans A kilenc napos eltáv egyik eredménye, amit John Askew egyfajta kihívásként adott oda Will Atkinsonnak. Beállított hozzá jó pár sample-vel, adott neki hat órát, majd rácsukta a portable stúdió ajtaját, hadd alkosson a gyerek. A végeredmény egy olyan hibrid, amit alig lehet mosoly nélkül kibírni, már ha persze ismerjük az eredettörténetét. Tech-trance a javából, annyi különböző effekttel, hanggal, beszéd foszlánnyal, ilyen-olyan részletekkel, hogy az ember csak a fejét kapkodja. Sajnos a continous mixben ez pont megcsonkítva szerepel, de külön hallgatva a több részlet még feljebb emeli az amúgy elég butuska és semmilyen számot. Mindenesetre poén, a jobbik fajtából. Awakening (Will Atkinson Album Mix) (with Paul Van Dyk) Feszesebb alapot kapott ez a közös alkotás, ami már Paul legutóbbi lemezén is szerepelt. Ott nem haltam el tőle, de lám, mennyit számít a dalok elosztása, itt egyáltalán nincs bajom vele. Egyszerűen jobb helyre került a dal, nem sikkad el a többi között. Burning Out (with Harry Roke) Kellemes énekes darab, amiben a férfi ének végre kellő erőt és energiát áraszt magából, fejhangok sehol. A hangulat és a dallamok ismerősek, de az előbb említett ének ügyesen tágítja a harmóniákat, néha már annyira, hogy azt hittem dúrra mollt, mollra meg dúrt énekel. A levezetésben még némi gitárok is előkerülnek; ide nekem Francis Begbie rozsdás bökőjét, hogy ebből bizony kislemez lesz! Ízelítő a kilenc napos kreatív számkivetettségből, a Beans születésének pillanatai is megnézhetők Telescope Interlude / Telescope Egy kalap alá veszem ezt a dalt és annak intróját, ugyanis erősen egybeúsznak. Az album folyamatos változatában itt is megnyirbálták ezt a számot, de kivételesen ezt nem bántam, ugyanis sajnos nekem nem nyújtott sok újat vagy éppen megjegyezhetőt. A melódiák illetve a hangszerelés elment kicsit a sablonosság irányába, hiányoztak azok az elemek, amik megvariálták volna az összképet vagy tágra nyitották volna szemem a meglepődéstől. Rush Szerencsére ezt a számot csak és kizárólag dicsérő jelzőkkel láthatom el, annyira patent lett! A fődallam egyszerűen indul, ami aztán szépen kiteljesedik, és ennek a tetejére ül rá egy olyan bitang jó szintetizátor, hogy majdnem felugrottam a kocsiban vezetés közben. Szerencsére azóta kislemez is lett belőle, teljesen megérdemelten, baromi erős nóta, az év legjobbjai közt a helye! Kismet Energy Miután visszatartottam magam és nem ugrottam fel a mozgó járművem utasterében még nem értek véget megpróbáltatásaim, mert jött ez a dal. Felpattanni már nem volt erőm, de akkora röhögés lett úrrá rajtam, kis híján ároktöltelék lett belőlem! Kinek jut eszébe manapság ezt a Klubbheads/Náksi vs. Brunner-féle basszust használni? Ennek a skót őrültnek. Beszarás, de szerencsére az ötletzsák nem zárult be ennyinél, a kiállás is a kilencvenes éveket idézi fel, a beindulás pedig... hát nem is tudom, Tunnel Trance Force világ? DJ Dean hangulat? Zseniális darab, de csak azok számára, akik anno kedvelték ezt a műfajt, ők viszont zabálni fogják minden egyes másodpercét! Happy Hours (DC Breaks Remix) Talán elsőre kilóghat egy ilyen szokványos, drum 'n bass jellegű szám, amit ráadásul más dolgozott át Willnek erre a lemezre, de szerintem a változatosságnak jót tesz. Viszont ismét meg kell jegyeznem, hogy sokat trimmeltek rajta a mixelt változatban. Long Way Home (with Jes) Nagyon kíváncsi leszek, hogy találkozunk-e még majd ezzel a dallal egy kibővített, feldúsított formában, mert Jes éneke és a szám hangulata egészen jóféle. Ide a lemezre viszont chillout hangszerelést öltött magára, végeláthatatlan szinti-szőnyegekkel megtámogatva. Nincs is ezzel semmi gond, de még egyszer mondom, megérdemelne majd egy club mixet is. Ízelítő a "Rush" című számból Pipe Dreams Tudom, már biztosan unalmas, hogy állandóan visszautalgatok a continous mix és a split változat közötti különbségekre, de itt most előbbinek kedvez a differencia. Utóbbinál annyit vártam egy beindulásra vagy valami értelmesre, hogy aztán véget is ért a dal, én meg értetlenül bambultam magam elé, hogy miről is maradtam le? A hosszabbik változat mutatja meg igazán, mi is lakozik benne, a kiállás és beindulás párosa így jelentős. Igaz, hogy azért nem cserélődött le teljesen a nóta, szóval a szinte végig jelen lévő pluck szinti itt sem tűnik el, és enyhén unalmassá is válik a végére, de legalább nincsen félbehagyottság érzetünk. Unspoken Words (with Rory O'B feat. Rhianna McMahon) Nem is tudom hol kezdjem; itt van Will gyerekkori jó barátja, Rory O'B, aki egy skót indie muzsikus, rapper, és itt is utóbbi tudását csillogtatja meg, a végén pedig Rhianna is megérkezik, aki viszont már énekel. Rap (vagy inkább slam költészet) és ének egy trance dalban? Legalább annyira bátor húzás, mint mennydörgés idején alsógatyában rohangálni a hegyekben. Mindehhez adjunk hozzá egy ízletes és ízes skót akcentust, olyat, amihez még a briteknek is felirat szükséges a megértéshez (jó, azért nem egy Begbie biliárd-monológ és ígérem, ez volt az utolsó Trainspotting utalás). Megvallom őszintén, minden egyes alkalommal megpróbáltam figyelni a szövegre, mert nyilvánvaló a közlési szándék, az újra törekvés, a határok feszegetése, de sajnos sosem jutottam el odáig, hogy saját magam fejtsem meg, miről is szól ez a dal. Mivel a netem sem találtam meg, ezért hozzátok fordulok, trance rajongók, segítsetek ki! In Solace A lemez legfurcsább darabja után eljött a zárás, ami természetesen egy visszafogott tétel, tökéletes emelkedéssel, kiteljesedéssel. Ebből is látszik, hogy Will érzi, mi kell egy albumra. Annyian hype-olták már a megjelenés előtt a Last King of Scotlandet, hogy még én is meglepődtem magamon, hiszen általában ilyenkor kialakul egy ösztönös ellenállás bennem, itt mégis reménykedtem, bíztam és már-már remegve vártam, hogy ez egy remek lemez legyen! Szerencsére nem kellett csalódnom, bár hozzáteszem, nem érzem azt, hogy Will ezzel elérte a plafont, ó nem! Van még hova fejlődni és azt most egyértelműen megmutatta, hogy a potenciál őbenne hatalmas. Elképesztő merészséggel és bátor ötletekkel bolondította meg saját dalait, miközben hozta az elvárt minőséget is. Meglehet, hogy nem mindegyik sült el tökéletesen, előfordulhat, hogy itt-ott rosszul mérte fel az arányokat, de ezek csak azt jelzik, hogy min érdemes polírozni a következő lemezre. És ennél nem lejjebb menni! Ez az album az év egyik legkellemesebb meglepetése, és ha Will lelkesedése kitart, tehetsége pedig nem apad, akkor a következő még ennél is nagyobbat durran majd, efelől semmi kétségem!  |
[1] [2] (2/2)
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!