Egy besült királyság (Gareth Emery & Ashley Wallbridge - Kingdom United)

Írta Pactolous Dátum 2019-05-27 20:43 Hozzászólás 0 Olvasta 245 | Rovat: Kritika »

Most őszintén, ki gondolta volna, hogy a CVNT5 formáció egy albumot is kitermel majd? Nos, technikailag ez nincs is így, Gareth Emery és Ashley Wallbridge közös lemeze a kitalált név helyett a sajátjukat viseli, de ez tulajdonképpen az, vagyis inkább annak a folytatása. Remélem tudtok még követni.

Trancerek, remélem egyik előadót sem kell bemutatnom. Gareth Emery kb. kétévente mindig bekerül a köztudatba (és a listák elejére) slágereivel, Ashley Wallbridge pedig kis szünet (illetve nem túl sikeres kitérők) után az utóbbi időben ismét jókat alkot. Kettejük duója épp ezért volt a CVNT5 szám kijövetelekor örömteli hír (és hát az a klip... atyaég), annak ellenére, hogy azért nem ez volt az első összeborulás és zenéjük annyira nem is különbözik markánsan egymástól. Saját bevallásuk szerint is kiválóan kiegészítik egymást: Gareth a dallamokat hozza, Ashley a technikai fronton ügyes. Ez papíron szépen és izgalmasan is hangzik, vajon a lendület egy teljes értékű lemez erejéig is kitart? Erre keresem most a választ a Kingdom United kapcsán.


Kal el (feat. NASH)
A kezdőlökést egy nagyzenekari, filmzenei jellegű intro adja meg, fokozatosan adagolva a feszültséget és szerencsére elkerülve a kliséket. Tényleg olyan, mintha valamelyik aktuális blockbuster előzetese alá tervezték volna. Az utolsó egy percben a vonósokat leváltják a szintik, kicsit talán rövid is ez a rész, legalábbis én még elhallgattam volna egy ideig.

Vesper (feat. NASH)
Jól jegyezzük meg ezt a hangulatot, mert sokszor visszaköszön majd. Persze ha már az album megjelenése előtt is találkoztunk GE&AW számokkal, akkor már inkább zavart nevetés ül ki arcunkra: szép, szép, de ennyi van csak a srácokban? Védjegy hangzás ide vagy oda, engem egy kicsit zavarnak az újrahasznosított szintetizátorok.

Cluedo
Pöppet keményebb megszólalás indítja el a nótát, az ismerős hangszínek pedig egy klasszikus zenei elemekkel átszőtt melódiát játszanak. Az említett klisék itt már sajnos elő-előbújnak, nem túl vészesen, de épp annyira, hogy én ne kedveljem meg túlzottan.


A "Lionheart" című szám videoklipje

Holograms
Végre valami más, az új hangokat egy kvázi szintipop/synthwave szám hozza el. Örvendetes dolog ez, kár, hogy összességében laposkás a végeredmény. Csúcspont nélküli, kevésbé izgalmas darab, pedig a potenciál ott volt benne.

Forget Life
Egy beteljesületlen ígéret ez a dal is: sokáig elnyújtják a bevezetést, a kiállás nem túl izgalmas, utána pedig vissza is térünk az elejére. Nyugodtan el- és kihagyható nóta.

Lionheart (feat. PollyAnna)
A lemez két énekes darabja közül ez az egyik, single képében is megjelent és bár ismerős hangokat itt is hallunk bőven, engem az ének megvett kilóra. Énekelhető, vidám, karakteres.

Flyby
Visszatért a mozielőzetes hangulat és a négy percből jó másfél el is megy vele. A szimfonikus rész után egy túlságosan is karakteres (majdnem gagyi) szinti veszi át a főszerepet. Legjobb esetben is érdekes próbálkozás, biztos meglesz a közönsége, de én inkább továbbhaladnék.

CVNT5
Nos, őt már ismerhetjük, nem csak a 2016-os év terméséből, de Gareth Emery legutóbbi albumán is helyet kapott, ráadásul ugyanebben a formában. Értem én, hogy kvázi ezzel kezdődött el újra a közös munka, azt is, hogy hangzásában ideillik, de a tisztesség kedvéért én elhagytam volna, akármennyire is szeretem. Mindenestre megragadnám még egyszer az alkalmat, hogy a zseniálisan beteg videoklipjére felhívjam a figyelmet!


A "CVNT5" című dal videoklipje

Amber Sun
Szerencsére nem csak ernyedt szájhúzásra késztet a lemez; azt hiszem ez a dal nem csak az itteniek közül, de az idei termésből is az egyik legjobb. Igazából sok újat ez sem hoz, de a trance-esebb hangszerelés kifejezetten pozitív változás, a vissza-visszatérő analóg szintink pedig egy igazán kedves dallamot játszik, amit egy helyen gyönyörűen meg is variálnak. Kétségtelen, ez a dal mindent visz!

Manchester Nights
Elsőre nem sokat reméltem tőle, de aztán a hangszerelésben fellelhető apróbb ötletek felkeltették érdeklődésemet. Nincs szó világmegváltásról, forradalomról és ettől persze még lehetett volna több, hiszen lényegében ugyanazok a frázisok ismétlődnek, de a jobban sikerültek közé sorolnám.

Mansion 140
Igazából nem is kommentálnám a lustaságnak ezt a fokát, de sajnos nem mehetek el mellette szó nélkül. Ezek a kedves emberek ugyanis fogták a legelső közös számukat 2011-ből, a 128 bpm-et feltekerték 140-re, egy húzósabb alapra cserélték le az eredetit... és ennyi. Kíváncsiságképpen beraktam a régit és felgyorsítottam, nagyjából ugyanazt kaptam. Mi értelme volt ennek? Valaki majd biztos megmondja, mert én nem tudom...

Electric Pirates
Harmadolós ritmika, majdnem psy hangszerelés, ki lehet ebből még bármi jót hozni manapság? Elnézést azoktól, akik ezt kedvelik (van amikor én is), de már annyira sablonos ez a menetelősdi, hogy a sokadik ilyen után enerváltan kapcsolok arrébb. Szerencsére itt nem tettem, mert van egy jó kis Karib-tenger kalózai hangulata a dalnak (ha már Pirates...), ami szerintem poén és nálam meg is menti a nótát. Nem mondom, hogy nem örültem volna egy rendes beindulásnak a triola helyett, de sebaj.


Ízelítő az "Amber Sun" című dalból

Never Before (feat. Jonathan Mendelsohn)
Szegény Jonathan, akárhogy igyekszik, én már sosem fogom megkedvelni a hangját (Nic Chagall This Moment-jében még élveztem), és nem ez a dal fog pálfordulásra bírni. Főleg nem a 150 bpm-es, happy hardcore/hands up alapjával. Ezt sem tudom hova tenni: vicc, stílusparódia, kísérletezés? Valahogy nem áll össze.

Kingdom United
A zárást a címadó dal hozza és így legalább nem keserű szájízzel fejezzük be a lemezt. A Long Way Home és a Sansa atmoszféráját idézi fel kedves hangulatával, de mégis egy teljes értékű dal, nem azoknak a kópiája. Mivel ezt már ismerem egy ideje, az ismerős hangszerelés sem zavaró, sőt, én fel merem vállalni, hogy ez is ott lesz a 2019-es kedvenceim között.

Meglehetősen felemás lemez lett ez a Kingdom United. Néhol túlságosan is azt hozza, amit a két úriember munkássága sugall nekünk, még lábujjhegyen való kilépés sincs a komfortzónából, máshol meg túlságosan is merész dolgokat valósítottak meg az ötletkalapból. Nem mertek sokat újítani, ahol meg igen, az trollkodásnak tűnik. Persze a kiváló alkotások felemelik a fényét, illetve akik imádják a két fenegyerek munkásságát, azoknak lehet jobban is ízlik majd. Szerintem valami plusz azért mégis csak elkélt volna, mert ha az újrahasznosított nótákkal és a korábban megjelent darabokkal nem számolunk, akkor ez így elég karcsú. Lehet, hogy ezt szentségtörés kijelenteni, de talán nem is volt egy nagylemeznyi dal a srácokban és jobban jártunk volna, ha csak a single formátumnál maradnak, netán egy EP-nél. Van az, amikor nem kell kierőszakolni egy albumot.


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!