Thor: Ragnaröhög
Papa
2017-11-04 21:11 
0
5138
| Rovat: Sorozatban a harmadik Thor film érkezett meg idén és már az előzetesekből tudni lehetett, hogy a viharisten ezúttal kicsit más lesz, mint eddig. Azt azonban talán kevesen hitték, hogy pont ez a film lesz az iskolapéldája annak, hogy a humor egyik AZ IDŐZÍTÉS... legfontosabb eleme.
A történet szerint Asgard nagy veszélyben van, ugyanis Thor és Loki eddig eltitkolt nővére, Hela, a holtak istennője, az alvilág űrnője, visszatért és át akarja venni az irányítást. Egy szerencsétlenségnek köszönhetően Thor és Loki egy bolygóméretű szeméttelepen köt ki, ahol összefutnak Hulk-kal és Valkűrrel, akikkel közösen megalapítják a rövd életű Revengers nevű csapatot és jól ellátják a gonoszok baját. Nehéz spoilerek nélkül bármi mást mondani, ugyanis a sztori egy facsipesz összetettségével rendelkezik, de ez nem is baj. Kezdjük ott, hogy leszögezzük: ez nem az a Thor, akit eddig láttunk. Nagyon nem. Olyannyira, hogy aki az előző két részt kedvelte, lehet a Ragnarökben csalódni fog. Aki viszont unalmasnak, vagy kevésbé élettelinek gondolta az eddigieket és szentül hiszi, hogy a Galaxis őrzői sokkal őrültebb és infantilisebb lehetett volna, na az itt most megtalálja a számítását. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: ez a film erősen blőd és nagyon sok esetben válik önmagának paródiájává, ami miatt vagy bejön valakinek, vagy sem és épp emiatt nehéz is ajánljani, de erről majd később. A kissé negatívba hajló hangulat megmentése érdekében rátérek a film erősségeire. A Thor: Ragnarök vizuálisan teljes mértékben lenyűgöző, a színektől, a jelmezeken át, a helyszínekig, minden-minden gyönyörű, szinte már lejön a vászonról. Hallottam rossz dolgokat a 3D-s változatról, de saját tapasztalataim alapján azt kell mondjam abszolút nincs baj vele. Egyáltalán nem sötét, nem fájdította meg a fejem, a csatajelenetek szépen követhetőek, hozzáadja azt a pluszt, amit az ember elvár tőle, de tény, hogy annyira azért nem létszükséglet a térhatású vetítésre venni a jegyet, hiszen ismét utólagos 3D-sítésről van szó. A rendező, Taika Waititi, merész húzással teljesen a feje tetejére állította az eddigi elgondolásainkat Thor-ral kapcsolatban és azt kell mondjam, ez a színészek terén mindenképp bejött. Mindegyikőjük lubickol a szerepében, sugárzik belőlük, hogy mennyire élvezik ezt az egész őrületet és ez vitathatatlanul sokat dobott az élményen, szerintem nem csak számomra, hanem az egész közönség számára. A cameo-k tökéletesek, főleg Stan Lee-é és alapvetően ezen a téren nincs is semmi probléma, kifejezetten kimagasló alakításokat hoznak. Nem tudom mennyire Waititi érdeme, mennyire fogták neki a kezét bizonyos dolgokban, de szerencsére a karakterek is sokat fejlődnek, eddigi önmagukhoz legalábbis. Thor és Loki kapcsolata gyönyörűen alakul, szerves részét képezi a filmnek és a kiváló alakításoknak, valamint a remek dialógusoknak hála, a végére sikerül teljesen új fénybe helyezni mindkettőjüket. Hulk és meglepő módon Banner is, apróbb, de szintén nagyon fontos fejlődésen esik át és én speciel nagyon örülök, hogy a nagy zöldség visszatért a filmes univerzumba. Most pedig térjünk vissza a humorhoz, mert arról érdemes külön bekezdésekben beszélni. Amint már említettem, ez a film eléggé infantilis. Sőt, pontosabb lenne azt mondani, hogy nagyon az. Durván az. Nincs egyetlen komoly pillanat sem, amit ne követne egy tizedmásodpercen belül egy körülbelül fingós poén szintű megszólalás, vagy egy tényleges fingós poén. Ami nem lenne baj, ha a történet nem lenne tele halállal. De tele van. Világpusztulattal, egy rakat közepesen fontos karakter halálával és temérdek, de tényleg rengeteg, statiszta karakter brutális lemészárlásával. Ez a világvége emberek! Az egész filmes univerzumra kiható dolgok történnek és soha, egyetlen pillanatra sem engedik nekünk, hogy ezt átérezzük. Ami szerintem egy bődületesen rossz ötlet volt. |
[1] [2] (2/1)
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!