Hív a vadon (Eco - Wolves)

Írta Pactolous Dátum 2016-11-29 21:27 Hozzászólás 2 Olvasta 408 | Rovat: Kritika »

Vajon milyen albumban gondolkodik egy olyan trance producer, amelyik ritkán, évente maximum egy-két számmal rukkol elő? Mi fordul meg a fejében, amikor azt mondja, az utóbbi időben picit ráunt a trance-re? Mi készülhet a keze alatt, amikor saját bevallása szerint mostanság inkább Pink Floyd-ot hallgat? Milyen lemez lehet a Wolves, ami azzal a céllal készült el, hogy elmeséljen egy történetet?

Ugye milyen izgalmas kérdések ezek? A megcsömörlött trance hallgató képe nem is annyira idegen gondolat nálam sem és én is hallgatok sokféle stílust, úgyhogy abszolút üdvözöltem ezt a fajta hozzáállást. Eco pedig már a M(You)sic című lemezével is megmutatta, hogy más producerekkel ellentétben, akik csak koncepció nélkül feldobálnak számokat egy korongra, ő bizony komolyan veszi ezt a feladatot. Így a Wolves-ra nyugodtan rányomható, hogy egy egységes, ízléses, szép ívvel rendelkező dalcsokor, amiről ráadásul fényesen süt a szenvedély.


A Wolves másik nagy különlegessége a bevezetőben is említett történet, ami bizony nem csak művészi ömlengés. Az album különleges látványvilággal rendelkezik, elég csak ránézni a szépséges borítóra, ritkán látni ilyet manapság (főleg amikor a legtöbben elintézik azzal, hogy ellátják saját szétretusált arcképükkel, oszt jóság van...). Mellé pedig egy könyv is jár, bizony, egy könyv. Eco írt egy rövid regényt az albumhoz, amiben persze akadt segítsége Gabriella Petriello személyében, de már maga az ötlet is fergeteges. Bár nem volt alkalmam ebbe a könyvbe belekukkantani, maga a zene is képes olyan hangulatok indukálására, hogy a végére elképzeljük a magunk kis történetét (főképp a dalcímek alapján). Sok volt az előzetes rizsa, lássuk a dalokat!

Darkness in the Light
Egy hosszadalmas bevezetés úsztatja be az első nótát, de várjuk ki a végét, megérkezik az a bizonyos tetőpont. Tökéletesen demonstrálja, mit is nyújt nekünk Eco ezen a lemezen: temérdek hangszínt, telt hangzást és érzelmes dallamokat. Utóbbiakat talán hajlamos kicsit túltolni, de ez az ő védjegye, elnézem neki.

The Rain (with Ariah Noetzel)
Némi ének is elfért a dalban, de nem annyira karakteres, hogy a beatport listák élére kerüljön, igaz, ezt nem elmarasztalásnak szánom, sőt! A kiállás utáni résznél jön egy torzított (basszus)gitár szólam, ami az egyik lábamról levett, majd a tört ütem és a további gitárhangok beköszönése a másikról is. Bár ugyanazok a dallamok ismétlődnek, Eco mesterien adagolja az apró részleteket így mégsem válnak unalmassá.

Trust in the Wind (with Driftmoon)
Driftmoon az a formáció, amelyik ha éppen nem veszik el a bigroom kattogós világában vagy a sablonos, nagyzenekari trance színháztermében, akkor kiváló melódiákat ír. Csapjuk ehhez hozzá még Eco művészi igényességét, és máris megkapjuk ezt a számot. Szinte már solarstone-i magasságokban járkálunk itt kérem szépen, és bizony ez nagy szó!


A "Darkness in the Light" című szám videoklipje

Dogs
Emberünk legalább annyira szereti a szép építkezést egy dalban, mint én, magunk közt szólva, legtöbb száma talán már kicsit fárasztóan ugyanezen a megoldáson alapszik. Ez a nóta például tökéletes példája ennek: folyamatosan bővül a hangszín-paletta, majd jön egy gyorsabb rész és a végén lenyugvás. A dallamok rendben vannak, de pont az emelkedés miatt elviseltem volna több variálást benne. Nem rossz egyáltalán, csak maradt egy aprócska hiányérzetem.

River Song
Észrevettétek, hogy eddig minden dal címe valamilyen úton-módon kapcsolódik a természethez? Fény, eső, szél, kutyák, folyó... ez később is érzékelhető lesz és hogy ez a koncepció része számomra nagyon érdekes és megnyerő gondolat. De hiszen erről is szól a Wolves: elmenekülni a hétköznapok elől, vissza a vadonba. De hogy a dalról is szó essen: lebegős hangulatával tényleg egy folyót juttathat eszünkbe, és itt most ügyesebb, erőteljesebb és változatosabb a hangszerelés is.

Soar
Kevésbé ragadja meg a figyelmet, pedig kidolgozásában egyáltalán nem vall szégyent. Itt már tényleg csak az egyéni ízlés dönti el, hogy bejön-e vagy sem az adott mű, egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy másnak ez a szám lesz a kedvence. Nekem viszont minden korrektsége ellenére is egy picit sótlan.

Slow Rising Sun (with Gordana Markovic)
Meglepően visszafogott dal, amiben a gyönyörű harmóniák és szépséges hangszínek terelgetik a hallgató figyelmét. Jellegzetesen az a fajta szám, ami nem kerül majd a toplisták élére (legalábbis nem ebben a formában), de ezzel nincs is baj. Ez albumra való, mert ezt átélni kell, nem pedig bulizni rá.


Az album hivatalos előzetese

Cloud (Part 1) (with Chris Severe)
Eco már első albumán is előszeretettel kísérletezett a számok feldarabolásával, részekre bontásával. Itt most csak ez az egy dal részesült ebben a bánásmódban, viszont indokoltnak is érzem, tényleg kétféle hangulat uralkodik rajta. Az első darab tempósabb, klubosabb, emellett kapunk a csomaghoz egy kifejezetten korrekt éneket, ami után egy príma szinti is behozza a fődallamot. A lemez egyik fénypontja, kétség sem férhet hozzá!

Cloud (Part 2) (with Chris Severe)
Folytatódik a dal, most viszont egy teljesen széttöredezett dob szolgáltatja az alapot. Kicsit talán már is esett a farkas túloldalára Eco, ennél nyugodtan lehetett volna kevésbé zaklatott ütemet is alárakni. A melódiák viszont - mivel nem változtak - még mindig ülnek.

If I Survive (I'll Worship the Moon)
A harmóniáktól megint majdnem összepiszkítottam magam alatt a széket, annyira zsigerig hatolnak. A trance-es hangszerelés kiegészül deep house számokat felidéző szintikkel és hangtöredékekkel is, viszont a beindulás nélkülözi a dúdolható vezérmotívumokat. Nem győzöm hangsúlyozni, ez nem feltétlenül baj, a végeredmény így is közel zseniális, de szerintem egy kicsit emelt volna a dalon egy visszaidézhető vezérdallam.

No Ceilings
Nincs vége a meglepetések sorának: felfért a lemezre egy trip-hop jellegű nóta is, aminek én nagyon örültem. Emellett még gitárdús is, tele van mindenféle érdekes megoldással: no kérem, valahogy így kell a kísérletezgetést kivitelezni!

It'll All Make Sense One Day
Tipikus Eco szám a már korábban emlegetett építkezős-beindulós szerkezettel, kevésbé emlékezetes dallammal. Az egész dal kicsit elsikkad a többi között, rengeteg az olyan hangszer, ami csak tompán, a háttérben elveszve szól. Kár, mert amikor begyorsul, akkor nagyon szimpatikus!


Ízelítő a "The Lonely Soldier" című számból

Wolves
Megérkeztek a címadó farkasok és hát nem légterelőzök talán túl nagyot, ha leírom, vonyítással is kezdődik a dal. Kicsit később a megszólalás Lana Del Rey munkásságát idézi fel, de a nóta második felében tudjátok mi jön? Nem figyeltek? Igen, az obligát beindulás. Azt viszont még ki kell emelnem, hogy szájharmonikát ilyen formában egy trance számban még talán sose hallottam és már ezért kiadható a világ legnagyobb piros pontja! És amúgy méltó címszolgáltató szerepére? Merészségével mindenképpen, de dallamilag sem kell szégyenkeznie.

Running (with Jennifer Rene)
Hogy ne csak nehezen emészthető számok legyenek a lemezen, Jennifer Rene is tiszteletét tette a stúdióban. Mondjuk nem biztos, hogy ezen okok miatt, de ki tudja? Mindenesetre megérdemelné a nagyobb figyelmet, hiszen amellett, hogy rendelkezik az Eco-féle előnyökkel még kellőképpen fülbemászó is. Úgy is mondhatnám, hogy slágernek való anyag.

The Lonely Soldier
És már itt is vagyunk a záróakkordnál. Elképzelhető, hogy bizonyos hangulatok ugyanazokat a képeket hívják elő agyunkban Eco-val, mert ez a melódia, ez az atmoszféra egy az egyben egy amerikai hegyi erdőt idéz fel bennem. Nem tudnám megmagyarázni miért, egyes zenék kiváltanak belőlem ilyet és szerintem nem is merész asszociáció, ha az album címe az, hogy Farkasok. De megint elkalandoztam: gyönyörű lezárás, amiben hallható zongora, gitár, vonós szekció, hümmögő kórus és persze jó sok szinti is. Álló ováció jár érte!

A Wolves nem klubokba való! Hiába trance a főstílus, hiába a sok 4/4-es lábdob meg elektronika, akkor sem. Mondjuk elhagyva a trance hangszerelést szerintem máshol is megállnák a helyüket, például egy dokumentumfilm háttérzenéjeként vagy egy független stúdió játékában. Akár pont egy művészi kidolgozottságú platformerben. Jelen pillanatban azonban a legjobb mód a Wolves meghallgatására, ha csak úgy beülünk egy fotelbe, esetleg kiülünk a teraszra (na ne most, most hideg van, de majd tavasszal, nyáron, kora ősszel), füles a fejre, bor a kézbe és adjuk át magunkat az élménynek. Az elejétől a végéig, mert úgy érdemes. A szó klasszikus értelmében vett album, ami egyben hallgatva mutatja meg mire képes. Örülök, hogy még vannak odakint olyan producerek, akik nem kötnek kompromisszumokat és mernek olyat alkotni, amilyet akarnak. A Wolves ebből a szempontból egy jelentős tett, kikerülése nem ajánlatos!


Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2016-12-01 16:57
Nem tudok jobban egyetérteni veled :)
Projeckt Projeckt
2016-11-30 20:28
Beszéltünk már az albumról, én akkor azt mondtam, hogy a legtöbb számot róla nem is nagyon tudnám beilleszteni egy mixembe, mert annyira mások, mint ahol manapság tart a stílus. Mikor először hallgattam az albumot, akkor én is azon töprengtem, hogy valóban nem túl sok a megjegyezhető motívum, de ez Eco védjegy, az egyszerű dolgokat is jól tudja felhasználni. Végre egy album, ami rendesen fel van építve, végre egy producer, aki nem áll be a sorba hatásvadász számokat írni, csak azért hogy lista első legyen, vagy hogy többen megismerjék. Személy szerint én kedvelem a stílus ilyen irányú fejlesztését, több kísérletezgető producerre lenne szükség.
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!