"Talán még újrakezdhetnénk..." (ReLIFE)

Írta Pactolous Dátum 2016-08-29 20:55 Hozzászólás 3 Olvasta 4843 | Rovat: Anime / Sorozat / Film »

Nem szeretnék már a cikk elején egy terápiákat idéző, befordulós, depressziós felhanggal kezdeni, de a téma sajnos megkívánja. Az utóbbi időben bizony elég gyakran érzem azt, hogy az életemet több helyen is vakvágányra tereltem. A fontosabb mérföldköveknél meghozott rossz döntéseim odavezettek, hogy most fogalmam sincs, mitévő legyek. Ha valaki elém állna, hogy húzzak vissza az iskolapadba, és kezdjem elölről az egészet, megtenném. De a valóságban élek, és bár képezhetném tovább magam, már nem látom értelmét, az időutazás pedig még mindig a sci-fi stílus sajátja. Úgyhogy inkább drukkolok a ReLIFE című anime főszereplőjének!

A sorozat főszereplője Kaizaki Arata, egy 27 éves álláskereső, aki elért egy megmászhatatlannak tűnő falhoz életében. Első munkahelyén 3 hónap után felmondott és ez bizony Japánban elég csúnya foltot hagy maga után az önéletrajzban. Hiába magyarázkodik interjúk sokaságán ennek okáról, a munkáltatók nem szívesen alkalmaznak egy ilyen embert. Kénytelen részmunkaidőben dolgozni egy helyi kisboltban, de 27 évesen ez nem karrier (hú, na ezzel aztán tudok hasonulni). Feje fölött pedig már gyülekeznek a nimbostratus-ok, hiszen egyre nehezebb a sikeres barátok előtti titkolózás, ráadásul szülei sem kívánják tovább dotálni fiuk életét. Elegendő pénz nélkül pedig maximum az éhenhalás finanszírozható.


Főhősünk tehát egy láncdohányos, alkoholszerető, megkeseredett, cinikus fiatalember, aki épp egy lerészegedést követően találkozik egy rejtélyes férfival, Yoake Ryou-val. Egyfajta megmentőként toppan be Arata életébe, ugyanis felajánlja neki, hogy ha részt vesz a ReLIFE kutatóprogramban egy teljes évig és sikeresen elvégzi azt, munkát ajánlanak neki. Természetesen az ebben az egy esztendőt felmerülő összes költséget a cég állja, amit Arata természetesen kitörő lelkesedéssel fogad. Annyit kell csak tennie, hogy beszed egy gyógyszert, majd vár a további instrukciókra. Gyanús, gyanús, de részeg embernek ne mondd azt, hogy "Nem mered!", úgyhogy másnap Arata meglepetten veszi észre, hogy valami nem stimmel vele. Nincs borostája, fiatalabbnak tűnik... és ekkor jönnek elő az emlékek előző estéről.

A ReLIFE kutatóprogram célja, hogy a megkeseredett, életunt embereket visszaintegrálja a társadalomba és kiváló munkaerőt képezzenek belőlük. Ehhez fejlesztették ki azt a gyógyszert, ami visszafiatalítja az alany testét középiskola-kompatibilisre. Ezek után beíratják egy suliba és kezdődhet a rehabilitáció. Arata is így jár, elsőre nincs is ínyére a dolog, de úgy véli, talán ezzel bekövetkezhet a változás az ő életében is. És így hősünknek újra fel kell vennie a harcot a vizsgákkal, a tanárokkal, az osztálytársakkal és azzal, hogy ő bár testileg fiatalnak néz ki, nagyon nem az. Az esze csak éppen annyira vág, mint egy tompa tapétavágó, az állóképessége aligha veri egy agyvérzéses lajhárét és bizony a felnőttkor egészségre ártalmas szokásait is vissza kell szorítani a minimumra.


Az anime opening-je

Elnézést, de kicsit bő lére eresztettem a sztori ismertetését, és ez még mindig csak az első rész első fele. Amint látható a ReLIFE komoly kérdést boncolgat, de az alapszituáció nem mindennapi. Azt talán nem is kell leírnom, hogy az alkotás elképesztően humoros, nem az elborult fajta, a poénok itt tényleg a helyzetből fakadnak. Ezen felül, amiben nagyon domborít a sorozat, azok a szereplők árnyaltsága és a könnyedséget váltó komolykodás. Szerencsére Arata minden bénázása ellenére hamar barátokra tesz szert. Ott van például a meglepően okos Ooga Kazuomi, aki hiába mester a tanulás terén, ha az esetek többségében meg teljesen naiv. Sokszor kell majd foglalkoznia Kariu Rena-val, aki szintén jó tanuló, de elképesztően büszke is. A csapat másik sztárja viszont egyértelműen Hishiro Chizuru, az osztályelső a lányok között, ő viszont abszolút életképtelen, ha emberi kapcsolatokról van szó. Arata veszi a szárnyai alá, és nem lesz egyszerű dolga. Időnként csatlakoznak más emberek is a csapathoz, némelyikről ki is derül majd egy és más.

A ReLIFE az iskolai élet ábrázolásakor nem nagyon tér el a jól bevált sablonoktól. A tanulók közötti konfliktusok nem tűnnek nagy horderejűnek, jellegzetesen fiatalokat érintő témákról lesz szó, amit ők élnek meg tragédiaként. A különbség csak az, hogy Arata a maga 10 év korkülönbségével hogyan látja ezeket a dolgokat, milyen tanácsokkal segíti fiatal barátait és azokon hogyan gondolkodik el ő, saját maga. Szépen párhuzamba állították Arata belső démonait ezekkel a bagatellnek tűnő problémákkal és hát meg kell, hogy mondjam, lesz mivel szembenéznie. Kiderül, hogy miért is távozott három hónap után az első munkahelyéről, miképp vált azzá az emberré, aki lett és hogy mi gátolja meg abban, hogy továbblépjen. Eközben persze arról is lesz szó, hogy a ReLIFE programban ő milyen szerepet tölt be. Ne várjunk világmegváltó, agyrobbantó történéseket, de attól még ezek a fordulatok igenis adnak egy kis mélységet a sztorinak.


Technikailag nem sokat mondhatok az animéről, hiszen a korrekt szintet hozza, azt becsületesen, de nem többet. Nincsenek túlburjánzó, rokokós hátterek, 2200 színárnyalattal, de a karaktereket remekül megrajzolták és a komikus helyzetekben kiváló érzékkel változtatták meg a készítők a fejüket. Szerencsére ebben a tekintetben szolgai módon követi a mangát, úgyhogy nincs is semmi probléma ezzel. A szinkronhangok a szokásos módon kitűnőek, és itt brillírozik is a sorozat. Bár Arata hangjának, Ono Kenshou-nak utána kellett néznem (Aldnoah.Zero, Junketsu no Maria), de a Chizuru-t megszólaltató színésznőt egyből felismertem, hiszen nagy kedvencem: Ai Kayano (Aldnoah.Zero, AnoHana, Nagi no Asukara, No Game No Life). De itt van még Tomatsu Haruka is (Sword Art Online, AnoHana, Gate), aki Rena-nak kölcsönözte erőteljes hangját, Sawashiro Miyuki (Kimi ni Todoke, Requiem for the Phantom, Zetsuen no Tempest) pedig az egyik tanár bőrébe bújt bele.

Sajnálatos módon pont a nyitó és záró daloknál teljesít gyengén a sorozat: előző annyira semmilyen, hogy nem is emlékszem rá, míg utóbbit minden esetben variálták, de egyik sem fogott meg. Ezért nagy kár, mert egy eltalált OP/ED párosításnál nincs jobb... maximum a tejszínes, sonkás tészta. Minden más aspektusban viszont brillírozik az anime! A 13 rész hamar legyűrhető, angolul sem nehéz a nyelvezete és a remek hangulat garantálja a gyors ledarálást. Speciel én annyira rákaptam (és ebben fontos szerepet játszik egy, az utolsó epizódban látható kis adalék), hogy az anime végeztével elolvastam a mangát is. Én már előrébb tartok, de ennyivel tudok csak kérkedni, hiszen azt még mindig nem fejezték be.
br
Papa (nem is annyira) másvéleménye:
A ReLIFE egy minden ízében kiváló slice-of-life dráma, a tökéletes mennyiségű humorral és románccal megfűszerezve. Számomra talán azért lett abszolút mértékben klasszikus darab, mert a felszínen jelentkező problémák mellett képes volt magas szinten bemutatni a karakterek lelkének legmélyében rejtőző érzéseket. Két nagy meglepetéssel is szolgált az évad, amelyből az egyik a főhőst tette teljesen új szintre, míg a másik lényegében elérte, hogy ha a fene fenét eszik is, de muszáj lesz azonnal megnézni a második évadot, amint megjelenik. Részemről tehát nem tudom eléggé ajánlani!

A ReLIFE egy olyan gyöngyszem, amire állandóan áhítozom: egy új kedvenc, egy kötelező megtekintés. Persze, akik nem szívelik az iskolai sorozatokat, a könnyen műdrámának nevezhető tini problémákat, azoknak nem valószínű, hogy ez az anime lesz a faltörő kos ebben a stílusban. Ugyanakkor az érdekes párhuzam a fiatalság és felnőttkor között és a príma humor miatt szerintem érdemes próbálkozni vele. Annyi biztos, hogy én imádtam minden percét, Papa is és a világ nagy része is. Ez persze nem érv, de egy nyomós indoknak elmegy szerintem. Még ha magad alatt is vagy, mint én, akkor is érdemes belekezdeni!

Főbb szereplők:
Kaizaki Arata
A ReLIFE program kiszemeltje, aki annak ellenére, hogy egy komplett vesztes benyomását kelti, törődik a barátaival, finoman terelgeti őket és segít nekik abban, hogy megoldhassák problémáikat. Tanulás terén viszont komikusan rosszul teljesít.

Hishiro Chizuru
A társasági ember tökéletes ellentéte. Gyengén kommunikál másokkal, érzéketlennek tűnik, ezek mellett viszont okos, nem csoda, hogy népszerűtlen. Viszont pont ezek miatt nagyon vágyik barátokra és keményen küzd Arata segítségével, hogy megváltozzon.

Kariu Rena
Okos, büszke és rendkívül forrófejű. Az elsőségért még arra is képes, hogy piszkos módszerekhez nyúljon, de eredendően jó és kedves ember, csak meggondolatlanságból képes rossz döntéseket hozni.

Ooga Kazuomi
Ebben az osztályban úgy néz ki csak jó tanulók vannak, ő is közéjük tartozik. Rendkívül segítőkész, de a kapcsolati témák nem az erősségei, emiatt húzzák is az agyát sokszor.

Onoya An
Arata-hoz hasonlóan ő is cserediákként kerül az osztályba és neki is meggyűlik a baja a tantárgyakkal. Cserfes, vidám, pajkos leányzó, szeret pletykákon rágódni de mintha valamit rejtegetne.

Tamarai Honoka
Rena legjobb barátnője, a röplabda csapat sztárjátékosa. Sportokban született tehetség (de legalább a tanulásban nem) konfliktusai majd származnak ebből, de Arata és a többiek segítségére ő is számíthat.

Yoake Ryou
A ReLIFE kutatócég alkalmazottja, ő felügyeli Arata mindennapjait a lehető legnagyobb mértékben. Elkötelezett a munkája iránt, és nagyon szeretné, ha Arata a program végén sikerrel járna, ebben persze az önös érdekek is szerepet játszanak.


A ReLIFE első része magyar felirattal


Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2016-09-25 21:23
Bizony, bizony! Nem ült le, nem csökkent a színvonal! :)
masuda masuda
2016-09-25 14:17
Na utolértem a mangát, és ez csak egyre jobb lesz!
És még mindig Hishiron a kedvenc. ^^
masuda masuda
2016-08-29 21:41
Nekem is nagyon tetszett, egyhuzamban végig is néztem, ha már egyszerre jöttek ki. :D Mangát én is elkezdtem, de még nem értem a végére.

Végül egy idézet Hishirontól :D
"nya"
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!