Csak az a vég, csak azt ne felejtsem! (Celldweller - End of an Empire)

Írta Pactolous Dátum 2016-02-29 21:17 Hozzászólás 0 Olvasta 561 | Rovat: Kritika »

Bírod a metált? Őrületes extázist érzel, ha dobhártyádba robbannak az elektromos gitárok mufurc akkordjai? Itt lesznek ilyenek, mégsem fogod szeretni. Bírod az elektronikus zenét? Nem ijedsz meg a kemény lábdoboktól, a zajjá torzított szintetizátoroktól, az ütemes lüktetéstől? Itt találkozhatsz velük, mégsem fogod szeretni. Netán olyan elvetemült lennél, hogy minden stílusban megtalálod a neked valót? Akkor jer, jer velem egy nem mindennapi utazásra, meglátogatjuk Celldweller-t!

Mire is ez a hatásvadász bevezető? A kérdés jogos, de ahogy már a Blue Stahli album kritikájánál is írtam, a Celldweller (azaz Klayton, azaz Scott Albert) zenéje nem egyszerű. Ez az őrült zseni előszeretettel kevergeti, kavargatja össze-vissza a különböző stílusokat, így fordulhat elő, hogy az egyik pillanatban még energikus hörgést hallunk, a másikban pedig elektromos vernyákolást. Rock, electro, techno, trance, brostep, drum 'n bass, nu-metál... nagyjából ezekből a típusokból épül fel egy Celldweller-féle muzsika, nem ritkán akár egyetlen egy dalon belül is. Épp ezért a klasszikus rockerek fülét a szintik fogják bántani, az elektronikát kedvelőkét pedig a torzított gitárok. A középút csak azoknak adatik meg, akik nem állnak meg egy stílusnál.


Nos, most hogy ezt így letisztáztuk, mesélek még egy kicsit a lemezről. Az End of an Empire legtöbb dalát már megismerhette a publikum, hiszen a Blue Stahli albumhoz hasonlóan ez is Chapter-ekre osztva jelent meg fokozatosan (4 fejezet: Time, Love, Dreams, Death). A korongon 10 dal terpeszkedik, ami kevésnek tűnhet, de ezek javarészt terjengős, eklektikus, sokrétű darabok, így indokolt a tracklist rövidsége. Az úriember előző nagylemezét, a Wish Upon a Blackstar-t imádtam és azóta is figyelemmel kísérem a munkásságát, őkelmét leginkább Midász királyhoz tudnám hasonlítani. Amihez ő nyúl, az arannyá válik. És bizony a csalódás ismét nagy ívben került ki: az End of an Empire a tavalyi év egyik legjobb albuma számomra! De fogjuk vissza kicsit a gyeplőt, vegyük először sorra a dalokat!

End of an Empire
Kezeket az arc elé, mert egyből belecsapunk a lecsóba! A lemez címadó dala, a főtétel (nem főtt étel, ne tévesszen meg a lecsó) nyitja meg a sort. Szerteágazó, változatos mégis kellőképpen egybefüggő. Rapszodikus, de szépen megrajzolható íve van; Klayton elképesztően jól megtervezte a nótát. Ráadásul minden benne van, ami miatt én szeretem: zúzós gitárok, remek dallamok, hasító elektronika, fékezhetetlen erő. És ez még nem is a vég, ez még csak a kezdet!

Heart On
A bevezetőben említett ellentmondás itt kristályosodik ki csak igazán. Alapvetően egy electro nóta, feszes, katonás ritmussal, amit Klayton több helyen is megtör. Ami miatt nekem nagy kedvencemmé vált, az a hatásvadász megszólalás és a humor. Mintha direkt tele lenne passzírozva effektekkel, variálásokkal, "csakazértis" alapon. Brutális mennyiségű hang került bele, ráadásul az eltorzított "I fucking love you" résznél először majdnem hangosan felnevettem. Mondom én, hogy ez az ember egy őrült zseni! Valószínűleg csak azok tetszését fogja elnyerni, akik élvezik, ha egy dal pulzál, burjánzik és kreatív energiával teli, nálam viszont tutira örökös favorittá avanzsált.


Ízelítő az "End of an Empire" című dalból

Down to Earth
Érdekes ritmussal indul, ami mellé természetesen betársulnak a karcos elektronikus zörejek és a metálbarát gitárok. Ez a szám is rengeteg elemből épül fel, szóval a változatosság garantált, ugyanakkor ami szerintem a dal legjobb eleme, az a szöveg. Nagy igazságokat mond ki Klayton!

New Elysium
Tulajdonképpen mindegyik számról elmondható, hogy himnikus jellegű, elsősorban azért, mert komplexitásukban kiemelkedők, monumentálisak és eszméletlenül kidolgozottak. Nagyon sajnálom, hogy rengeteg ember kimarad az élményből (igaz, nekik lehet nem is az), a hangzás itt sem egyszerű. Hallhatunk electro-t, psy trance-et és sima trance-t, metált, brostep-et (mert kiokosodtam ám, ez az a dubstep, ami olyan, mintha Optimus fővezért éppen egy urológus és a fogorvos erőszakolná meg), hörgésbe fulladó kiáltásokat. És most képzeljük el azt, hogy a műfajkavalkád mellett ez még dallamos és fülbemászó is. Miközben azt vizslatom kíváncsi füllel, hogy mi lesz a következő hang, amivel Klayton elkápráztat, magamban dúdolgatom a refrént. Többet nem is kell magyaráznom azt hiszem...


A "New Elysium" dalszöveg videója

Just Like You
Az album még úgy is töménynek nevezhető, hogy azért nem mindegyik szám választja el fejünket a nyakunktól, akad lassú dal is. Persze nem erre lassúznak majd a szalagavató bálokon, a megszokott Celldweller elemek itt is megjelennek. A változatosságnak viszont jót tesz egy kis vontatott, titokzatos hangulat. És lám-lám, a sok robothang mellett ott vannak a gyönyörű melódiák is!

Good L_ck (Yo_'re F_cked)
Klayton zenéjére nem lehet egykönnyen a 'konzervatív', 'klasszikus', 'old-school' jelzőket ráaggatni. Mégis, ha nagyon muszáj lenne, akkor erre a számra mondanám azt, hogy múltidéző. A hangsúlyt inkább a gitár és a gyors tempó kapta, az elektronikus elemek - ha nem is tűntek el végleg, mert azért a szintik is megtették a dolgukat a szereposztó díványon - kevésbé másznak előtérbe. Szellemes szöveg és remek zene kombinációja, ami kicsit rövid, de talán ebből pont elég is ennyi.

Lost in Time
Vissza a himnikus hangvételhez egy újabb 7 és fél perces etűdben. Az album dalai közül talán ennek a befogadása tartott a legtovább (pedig a Time című Chapter-en már hallottam), a teljes hatás érdekében - ha tehetjük - mindenképp egy jó hangrendszeren hallgassuk meg. A veretős basszusok, a gyors gitárok, a bal és jobb oldal teljes spektrumát meghódító szintik és az érdekes vokális megoldások ismét hozzák a kötelezőt, de akkor miért nem emeltem le védelmemet hamarabb vele szemben? Talán a dallamok kevésbé fülbemászóak, a törések határai élesebbek, nehezebben áll össze egyetlen dallá. Ezt viszont nem szabad úgy értelmezni, hogy nem tetszik; ha nem is tökéletes, de mindenképp egy nagyon jó szám!

Breakout (feat. Scandroid)
A Scandroid egészen 2014-ig egy kétszemélyes projekt volt, amiben Klayton mellett Nick Kaelar, alias Varien vett még részt. Azóta viszont ez tulajdonképpen Klayton egymaga, tehát megértük ezt a pillanatot is: egy előadóművész saját magával készített közös dalt. De félre a tréfával, a különlegesség abban rejlik, hogy a dalszöveg többször is utal Celldweller számokra, a hangzás egyesíti a retrót a jelennel, egyúttal pedig egy kis Scandroid reklám is. A nóta menetelős, egyből megkedveli az ember, az egyszerű dallamok egy elképesztően patentos hangulatot festenek fel. Egy probléma akad csak: nagyon rövid ideig tart az élvezet!


A "Breakout" című szám dalszöveg videója

Jericho
Igazi beindulás nélküli nóta, viszont jól áll neki! A refrénnek van egy menetelős hajtóereje, viszi előre a dalt. Középtájt egy filmszerű, vonósokkal kiegészült intermezzo elhiteti velünk, hogy most valami monumentális folytatás következik, de inkább visszatér az eredeti hangulathoz. Ez nem feltétlenül rossz, a visszafogottság kitűzött cél lehetett. Gitárokat szinte alig hallani (ha megszólalnak egyáltalán), ezúttal az elektronika került fölénybe.

Precious One
Felzúgnak a Hammond orgonák, egyúttal elkezdenek bizseregni az idegvégződéseink is. A záróakkord bevet mindent, hogy emlékezetessé váljon az album. Bár lassan indul, nem egy klasszikus ballada, így akadnak lazulós kiállások, pillanatnyi beindulások is. A rocksztárosan hatásvadász gitárok és a megváltozott dallamú refrén vett meg engem kilóra, így nem is írhatok mást, csak azt, hogy ez egy briliáns lemez briliáns lezárása!

A Deluxe Edition további ínyenc falatokkal szolgál a zenére éhes hallgató számára. A 2 CD-s változat második korongján a Faction elnevezésű zenei sorozat 15 része található meg (amikből már 13 szintén ismerős lehet). Ezek nem túl hosszú, erősen sci-fi hangulatú be-, át-, és levezető számok, legtöbbjük igen csak próbára teszi tűréshatárunkat. Őket kíséri még 5 chiptune remix (Klayton-t is elérte a 8 bites nosztalgiajárat) valamint még 3 átdolgozás. Szellemes meghosszabbítása a lemeznek, de a lényeg az első CD-n terpeszkedik!


Rövid részletek az album dalaiból

Nem lesz közönség kedvenc lemez az End of an Empire, ahhoz túl sok benne a szélsőség. Én viszont habzsolom a különböző stílusokat és amit Klayton művel az számomra felér egy földi mennyországgal. Pontosan azokat az igényeimet szolgálja ki, amit én elvárok egy művésztől: kreativitás, precizitás, tehetség és őrület. Tovább feszegeti a határait és mégis hű marad önmagához. Érződik a zene szeretete a produkción még ha a durva megszólalás nehezen is juttatja eszünkbe a 'szeretet' szót. Ha tetszett a Blue Stahli vonal, akkor is csak óvatosan kóstolgass bele a Celldweller világba. Akkor is, ha úgy érzed, készen állsz arra, hogy megerőszakolják a hallószerveidet. Ellenben ha olyan vagy, mint én, aki simán meghallgat egy trance szám után egy kis finom jazz-t, majd utána valami skandináv power metált, lezárva a sort mondjuk egy őrületes japán nyávogásfeszttel, akkor ne vacilláljál sokat! Üdvözlet a Birodalomban!


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!