Élet az akolban

Írta Papa Dátum 2014-12-31 16:30 Hozzászólás 1 Olvasta 1601 | Rovat: Elmélkedések »

Megdöbbentő hírem van az emberiség számára. A világbéke csupán egyetlen karnyújtásnyira van. Sőt, elég lenne igazából csak a kisujjunkat kinyújtani érte. Mégis, sosem fog eljönni. A jobb, teljesebb, békésebb közös életnek semmi esélye sincs. Mert birkák vagyunk.

Ne akadjunk fenn az előbbi mondaton, hanem inkább vigyük tovább ezt az állatos metaforát. Kezdetnek rögtön egy olyan szinten használva, ami talán a többség számára érthető, vagy még inkább releváns.

Vegyünk egy munkahelyet, ahol a Főnök, vagy a vezetőség egésze, ingyenes túlórát követel, lelki terrorban tartja az alkalmazottait, köp az igényeikre és alapból mindent megtesz, hogy a lehető legkevesebbet biztosítsa a számukra. Nem törődik a biztonságukkal és noha semmibe sem kerülne jobbá tenni az életüket, magasról tesz minden ilyen lehetőségre. Szerintem a mai világban ez kétfajta reakciót válthat ki a dolgozókból.

Az első lehetőség, ami megfigyeléseim szerint a gyakoribb, hogy a derék munkásember befogja a száját és inkább állattá degradálja magát, inkább otthon, a családján veri le a stresszt, vagy alkoholba folytja gondjait, mintsem, hogy felálljon és emberi bánásmódot kényszerítsen ki a saját maga számára.

Miért teszi mindezt? Használhatnánk bonyolult frázisokat, kereshetnénk a jelenség pszichológiai gyökereit, de én úgy vélem, hogy egy nagyon egyszerű mondattal is megtalálhatjuk a választ: A kenyérért nem jó szándékkal kell fizetni a boltban. A pénz nem boldogít, ahogy azt oly sokszor halljunk, viszont személyes tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy a teljes nincstelenségben az utcán élő hajléktalanok többsége nem tűnik valami boldognak.



A fenti példában a dolgozó dönthet úgy is, hogy nem tűr, hanem kiegyenesedik és emberként néz szembe a helyzettel. Kirúgják? Mint a huzat. Persze lehet, hogy "csak" ellehetetlenítik. Kap egy pár olyan plusz feladatot, amit nem szerződésszegés rábízni, de nincs esélye megcsinálni őket. Hosszasan lehetne sorolni, hogy mivel lehet valakit kedvesen meggyőzni arról, hogy mondjon fel. Habár szerintem a többség nem törődik ennyit a dologgal és simán kirakják az embert.

Melyik a helyes magatartás? Megint csak magamból kiindulva azt kell, hogy mondjam, nem szabad tűrni. Meg kell próbálni civilizáltan változtatni a dolgok állásán. Párbeszédet kell kezdeményezni és a munkát mindig legjobb tudásunk szerint kell végezni. Ha azonban nem hoz eredményt a próbálkozásunk, akkor tovább kell állni. Jól hangzik? Szerintem igen. Én így viselkedem? Igen. Miért? Mert nem kell eltartanom egy családot. Mert a szüleim eltartanak. Tehát megint visszatértünk a pénzkérdéshez. Ha saját otthonomat kellene fenntartanom, lenne esetleg egy gyermekem, akkor tűrnék. Belerokkannék lelkileg, szellemileg és talán testileg, de tűrnék.

Miért viselném el? Miért tennék ugyanúgy, mint a jelentős többség, miközben ilyen hangzatos mondatokat puffogtatok? Egyszerű ez kérem. Viselkedhetek oroszlánként, ha van tíz birka, akik helyettem bármikor önként és dalolva hajtják fejüket a bárd elé.

Ha egyetlen ember áll fel egy munkahelyen, ha egyedüli szószólója a jobb bánásmódért való küzdelemnek, akkor el fogják taposni. Ha minden munkavállaló felemelkedik az igából, akkor könnyen lehet, hogy lesz a helyükre száz másik. Akiknek nem derogál baromként élni az életet. Akik a kihasználtságot felismerik és elviselik, olyan frázisokat puffogtatva, mint például az örök klasszikus: "örülj, hogy dolgozhatsz". Bizony. Örülj neki. Aztán örülj annak, hogy minden nap idegroncsként mész haza. Lépj túl rajta, hiszen megéri. Hiszen kifizetnek érte annyit, amennyiből még épp nem fogsz éhen halni.

[1] [2] [3] (3/1)


Hozzászólás
PetiX PetiX
2014-12-31 16:53
Én is ezt mondom már egy ideje, csak nem pont ezekkel a szavakkal. :)
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!