Gumiszoba - 13

Írta Pactolous & Papa Dátum 2014-01-20 21:06 Hozzászólás 0 Olvasta 853 | Rovat: Gumiszoba »

Az időutazásnak vége, a szám szerint 13. Gumiszoba már ténylegesen is 2014 első epizódja... legalábbis amit felvettünk. És ez alkalommal végre sikerült egy vendéget is becsalni oroszlánbarlangunkba, a honlap új szerzőjét, Barbót!

Ahogy ígértük, ezúttal egy rövidebb, de többszereplős Gumiszobát hoztunk össze, és talán ez az első alkalom, hogy sikerül is betartani egy ígéretet (hehe). Barbó derekasan állta a próbát, úgyhogy egy igen jóféle epizód lett a mostani, ráadásul téma is akadt bőven (meg technikai nehézségek is, azt a fajta történelemhamisítást, amit leműveltünk még Sztálin is megirigyelné... konkrétan egyes részeket újra kellett venni).


Megemlékeztünk a január 11-én elhalálozott japán színésznőről, Keiko Awaji-ról, aki még 80 évesen is megszállott gamer volt... hiába, fura népség a japán, de legalább a játékkultúra nem fekszik mellékvágányon. Aztán a komolyságról gyorsan áttértünk az őrületre: legalábbis nehezen tudnám máshogy jellemezni azt a fingós párnát, amit a Mikulás fenekéről mintáztak (közvetlenül mellette ott található még a WC csésze alakú kávésbögre... nyamm!). Megtudhattuk azt is, hogy milyen módszert találtak ki egyesek a lifteket pisiléssel rongálók ellen, valamint azt is, hogy óvatosan kell bánni a netes vásárlásokkal, mert könnyen lehet, hogy PlayStation 3 helyett téglát kapunk. Azzal is elvan az ember, de hát no... azon nem fut az Uncharted olyan jól.

Barbó sem volt rest hírrel készülni, rögtön hozzá is idomult a műsor szellemiségéhez és bemutatta (egy cikk segítségével, nem élőben!), hogy milyen is az okostelefonnal irányítható rezgős tanga. És ha a télapós fingós párna nem volt elég a gyermekkorunk megrontásához, egy francia képregényrajzoló egészen más megvilágításba helyezett pár rajzfilmhőst. Teletubbie-k, mint bioterroristák? Dagobert bácsi és unokaöccsei, mint maszkos bankrablók? Némelyik kifejezetten brutális, de ötletesnek ötletes. Ezek után áttértünk a McDonald's problémáira (mert hát vannak neki). Papának is, főleg, ha a munkaügyet látogatja meg, erről hosszabban is regélt nekünk.

Valahogy szóba került a frissen elstartoló Való Világ is, ennek apropóján pedig el is temettük a magyar kereskedelmi televíziózást. Ha már az epizód elején halálhírrel kezdtünk, akkor zárjuk is azzal, nem? Meglepő módon ezúttal filmek nem kerültek szóba - tehát a Superman vs. Batman sem -, talán majd a következő adásban. Ennyi fért bele most a 43 perces Gumiszobába, ami máris nem egy óra, látjátok? Ne lássátok, hallgassátok!


Nyugodj békében Keiko Awaji!


Fingik a párna, a pofácskádba, jajj de jó, jajj de jó...!


Szar a kávé, és még nem is hat...


Okostelefonnal irányítható rezgős tanga... mi mást kéne ide érni?


Szóval innen jött az a sok pénz...


Ez sok mindent megmagyaráz...

A művész többi képe (amiről még beszéltünk is) megtalálható a devianArt oldalán ITT




Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!