Learning To Fly!

Írta Shou-chan Dátum 2013-07-01 16:17 Hozzászólás 2 Olvasta 1073 | Rovat: Irodalom »

Még várunk a csodára. Néhányan késnek, addig nem indulhatunk. Mindenki tűkön ül, hisz ez az első. Na jó, nem mindenkinek, de aki már volt fönt, ő is érezhetően remeg az izgatottságtól. Mindenki várja már az indulást.

Hirtelen megremeg alattunk a gép, halk búgó hang vesz körül minket. Érezhetően növekszik a feszültség. Végre indulunk! Mindenki ezt a percet várta!

Apró emberkék integetnek, rikító színű mellényekben. Megrándul a gép, gurulni kezd. Lassan, mintha most kezdené az előjátékot a szeretkezés előtt. Tényleg, kicsit emlékeztet is rá ez az érzés. Az alig érezhető remegés, az izgalom. Hasonlót érzünk, ha a szeretett karjaiban fekszünk.

Egy óvatos rántás, majd újra gurulás. Végre, tényleg elindultunk. Először csak óvatosan mozdul meg a gép, majd majdhogynem fülsiketítő hang tölti be a teret, egy láthatatlan erő a székbe passzíroz, és a gép fölgyorsít. Vége az előjátéknak, kezdődik a fő műsor!

A gép elrugaszkodik, megindul az ég felé, mi pedig megszeppenve pislogunk, mint mindig – az elénk táruló látványra, ahogy fokozatosan távolodik az Anyaföld, a Szülőföld… az Édes Föld.

Még föl se ocsúdunk, és már a levegő és a valószerűtlenül kék ég fölső határait hasítjuk. Kellemes bizsergés sűrűsödik a testünkbe, a lábunkat használva közvetítő csatornának. Végre, újra élvezhetjük a repülés csodáját!

Akik először ízlelnek bele az érzésbe, továbbra is meg vannak szeppenve. De látok szempárokat, ahol a rémület az úr. Máshol apró könnycseppek, az otthon maradottaknak szólnak, vagy a vakító napfénynek - nem tudni.

A többségen viszont látszik, hogy élvezi. Nagyon is élvezi! De mit élvezi – valóságos szellemi-lelki orgazmust élnek át, ahogy egyre távolodunk, és lassan haladunk fölfelé.

Még nem látni az Anyaföldet, vakító fehér tollpaplanként úszik alattunk a felhőréteg. Akár egy fodros óceán, vagy cukorpamacsok, esetleg vattahab, ami csak arra vár, hogy beléharapjunk/ráugorjunk, kiélvezve édes ízét, megnyugtató puhaságát.

Vannak itt dombok, hegyek, de obeliszkek és megalitok – a természet fantáziájának és kézügyességének eredményei. Egyes részeken, ahol nem pamacsok vannak, a felhők kisimulnak, az alakok egy az egyben egy gyönyörű, érzéki nő puha bőrét, varázslatos testét juttatják eszünkbe, ahogy kényelmesen nyújtózva vár ránk.

De lassan vége szakad a varázslatnak, apró barna foltok jelennek meg a fehér tengerben. A pilóta információkat mond be, megkezdi az ereszkedést. Vége a varázslatnak.
Hamarabb érünk földet, mint szeretnénk, újra visszavágyunk az égbe, ahol nem számítanak a gondok. De nem, vége, újra két lábbal állunk a földön. Tudom, már messziről látni a rikítószínű, mellényes emberkéket.

A gép egy döccenéssel megáll, halk hang, egy másodpercre néma csönd, majd övkattogások végtelen sorozata. Akár egy géppuskasorozat.

Tényleg vége.

És bár csalódottan állok föl, hogy újra a valóságban vagyok, a szívem hevesen ver a korábban átélt csodától, és amikor sétálok be a fémlépcsőn az épületbe, azzal a tudattal szállok le végleg a felhők közül, hogy, bár most vége lett, egy következő alkalommal újra átélhetem ezt az élvezetet.








Hozzászólás
Shou-chan Shou-chan
2013-07-01 21:36
köszi szépen, igyekezni fogok! :3
Gwyddone Gwyddone
2013-07-01 21:29
Mondtam, hogy jó! Nagyon tetszik:) most pedig folytasd szépen a többit:*
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!