Nem esett le a trance állam... (A State of Trance 2013)
Pactolous
2013-02-27 23:15 
2
1766
| Rovat: A szokásos ünnepadag (Karácsony, Húsvét, születésnap), az obligát világvége és az aktuális A State of Trance mixlemez minden évben elkerülhetetlen. Minden idők egyik legsikeresebb trance DJ-jének, előadójának, Armin Van Buuren-nek ezen albumjai menetrendszerűen érkeznek immáron már 9 esztendeje, épp ezért igen felfokozott várakozással tekint eléje a közönség, és persze, ahogy lenni szokott minden évben, van aki csalódik, van aki nem. Lássuk idén, hogy sikerült a mutatvány!
A tavalyi ASOT-ról már írtam, igaz, nem eme honlap, hanem a Music for Trance People berkein belül. Akkor épp nem voltam elájulva attól, amit Armin prezentált; valahogy kicsit összecsapottnak éreztem. Hiába voltak rajta nagyon jó számok, ha például a második CD maga volt az epikus dögunalom. Érzésem szerint az sem vált előnyére, hogy akkor pont az ASOT 550 party-sorozat előtt adták ki. Nos, a történelem majdnem megismételte önmagát.  Mit ad Isten (vagy az Armada), most pont az ASOT 600 rendezvények előtt jött ki az anyag, ami szintén nem túl jó előjel, még ha marketing szempontból teljesen egyértelmű is a döntés. Szerencsére a Gaia-féle, nagyzenekari darabokat idéző trance himnuszok már nem képviseltetik magukat olyan arányban, mint tavaly (ne aggódjunk, azért így is kaptunk belőlük), most nem is ezzel van a gond. A probléma az, hogy sokkal kevesebb az exkluzív zene, és egy ASOT-hoz képest nagy számban fordulnak elő már megjelent, ismert, sőt, tavalyi számok is a lemezeken. Nem mondom, hogy tragédia, de azért eddig nem erről szólt a történet. Arról nem is beszélve, hogy kevés az igazán ütős nóta: de ne szaladjunk annyira előre, lássuk a lemezeket! Az első CD kellemesen kezd: rögtön egy hatalmas kollaboráció kapta az első helyet, méghozzá Armin és az orosz fenegyerek, Arty jóvoltából. Kettejük közös száma, a Nehalennia első hallásra megragadja a hallgatót, az olyan szintetizátor őrülteknek, mint jómagam pedig egyenesen maga a mennyország. Az ukrán Omnia ellenben a tavalyi nagy sikere, a The Fusion óta nem tud továbblépni, és az utána következő nagy öreg, BT sem tudott forradalmit felmutatni. A – számomra eddig ismeretlen – Hazem Beltagui & Allan V. duó közös száma többszöri hallgatás után már szerető fülekre talált, ahogy a tavaly chillout dalként feltűnő, idén pedig keverhető remixeket kapó Denis Kenzo tétel, a Lullaby Lonely is. Julie Thompson, a The Blizzard és Daniel Van Sand dala, a Made for You valahogy nem ragadott magával, talán neki is idő kell. Nem úgy, mint a Dream State című nóta a Two&One formációtól, ami szintén szerelem volt első hallásra. Az egyiptomi páros Aly & Fila viszont szerintem eléggé alulmúlta saját magát a Speed of Sound-dal. Olyan, mintha egy 2008-as demót hallgatnék, ráadásul a hangzás egyáltalán nem vall rájuk. Hallottam tőlük már kifejezetten kellemes, nem-uplifting számot (Listening), így nem is értem, hogy most mi történt. Ízelítő az "A State of Trance 2013" mixlemezből Két erős közepes dal után a Super8 & Tab mutatja be, hogyan is kell egyszerű dallammal nagyszerű hangulatot varázsolni. A Villanaranjos-t hallgatva először úgy tűnt, hogy csak a szokásos beach-klisékkel szolgál: gitár orrba-szájba, oszt’ megvan a baleár hangulat. Ugyanakkor mégis van benne valami, amitől nem dobjuk félre: talán a szintirész miatt, vagy mert van benne egyfajta erő, dinamika. Az általam igencsak kedvelt Matt Bukovski, aki könnyedén mozog mind a progresszív, mind az uplifting stílusban most egy picit szürkét alkotott, de sebaj, hisz jön az idei év egyik nagy slágere, a Waiting for the Night. Érdekes, hogy még Armin is a Beat Service remixre voksolt, nem pedig a saját verziójára (mondjuk ha azt ismerjük, akkor érthető, a különbséget ordítani lehetne). Kicsit kezd már túljátszottá válni, de kétségtelen, hogy remek dal, nem is kötök bele. A Protoculture Laguna-ja egy egész jó átvezetés az első CD utolsó dalához, az én idei favoritomhoz, örök szerelmemhez, az egyik
legzseniálisabb trance dalhoz, amit valaha hallottam. Igen, ez pedig a Solarstone és Clare Stagg újabb közös száma, a Jewel. Erről már regéltem a Pure lemezkritikánál, azóta csak még jobban belezúgtam! Ízelítő az "A State of Trance 2013" mixlemezről Nosztalgiázók és ős-trancerek figyelem: a Rank 1 és M.I.K.E. rátok is gondolt. Az Elements of Nature mintha csak 2002-ből ugrott volna be hozzánk; a hangulat fergeteges! Nekem egy picit már monotóniába hajlik ez az eklektikus túlburjánzás, ami a szintiket illeti, de alá kell írnom, hogy szépen visszarántottak a múltba. Andrew Rayel viszont már csak egy fáradt röhögésre volt elég. Komolyan mondom, hogy ezt a tehetséget kár elpazarolni az ilyen dalokra. Ráadásul mintha a Musa című számába belesűrítette volna mindazt, ami az eddigiekben megjelent: vannak itt kérem Mozart-ot megszégyenítő zongorafutamok, filmzenéket bealázó kórusok, áriák, erőteljes, arénákat megtöltő szintetizátorok, 5-féle kiállás (nem vicc!). Szerintem katasztrófa, olyan ez, mintha önnön zsenialitásába őrült volna bele, és most mindenképp meg akarná mutatni, mi fán terem a trance. Pedig tényleg iszonyat tehetséges ez a gyerkőc… Szerencsére a RAM-nek már jobban sikerült ezt a hangulatot megfognia, csak hát ugye ez sem mostani darab. Jorn van Deynhoven egy kellemes dallal járult hozzá ehhez a lemezhez, MarLo pedig egy még annál is jobbal; mondom én, hogy egy kiváló szintidallam már félsiker. Armin Frans Bak zeneszerző dalából készített remixe sem hat már az újdonság erejével, a Heatbeat pedig talán már túlságosan is kezd BT babérjaira törni, ami az „egy nótában megtalálható effektek száma” című versenyt illeti. Bjorn Akesson száma viszont kiválóra sikerült: ilyen a zúzós uplifting! Ami a záróakkordot illeti, egész megszerettem a Sneijder-féle remixet ebből az Andain dalból. Ismerjük már egy ideje őt is, de sebaj, búcsúdalnak több mint remek!
CD1: On The Beach
|
2013-02-28 22:04
Ezzel egyetértek: az, hogy az első CS melankolikusabb, a második pedig csapatósabb most nem igazán jelentkezik. És mondom, nem akarok én sem károgó lenni, nekem pl. a 2011-es ASOT tetszett, meg ma is imádom a trance-t. Ettől függetlenül lehetett volna erősebb dalokat válogatni erre a részre.
2013-02-28 15:51
Ahogy mondani szoktam: "Jónak, nem rossz!"
Pár kivétellel egyetértek a leírtakkal, véleményünk nagy átlagban egyezni szokott a zenék terén. A legfőbb probléma, hogy nem érződik kontraszt a 2 cd között. Függetlenül attól, hogy mit hallhattunk az előző években, azért jobban érződhetne, ha valami "beach" vagy "club" jellegű mixre hajaz.
Jó, hogy említetted az igény szint hanyatlását. Pont a hetekben olvastam pár érdekes kommentet, ott is a régebbi zenék minősége és mennyisége közötti összefüggéseket tárgyalták.
Ha belegondolunk, míg bakeliten adták ki a zenéket, illetve nem volt ennyire elterjedve az mp3 shopping, addig nem volt ennyi kiadvány. Valamilyen szinten azért jó a promotációnak a jelenlegi formája: gyorsabban kikerülhetnek a szerzemények, lényegesen jobb a minőség ...
A kiadási költségek is lényegesen lecsökkentek, ezáltal jóformán bárki kiadhat egy zenét. Nyilván a kiadók is szeretik, ha többen kopogtatnak náluk, a nagyszámok törvénye alapján több zene, több eladás, több pénz.
Azért nem ennyire egyszerű a fejlődést visszakövetni, ne feledkezzünk meg az egyik legnagyobb befolyásoló tényezőről, a divatról sem.
Hallgassuk az újdonságokat és szüntelen lelkesedéssel várjuk, hogy mit hoz az idei nyár zenei termése!
* jelölt mezők kitöltése kötelező!