Nem esett le a trance állam... (A State of Trance 2013)
A szokásos ünnepadag (Karácsony, Húsvét, születésnap), az obligát világvége és az aktuális A State of Trance mixlemez minden évben elkerülhetetlen. Minden idők egyik legsikeresebb trance DJ-jének, előadójának, Armin Van Buuren-nek ezen albumjai menetrendszerűen érkeznek immáron már 9 esztendeje, épp ezért igen felfokozott várakozással tekint eléje a közönség, és persze, ahogy lenni szokott minden évben, van aki csalódik, van aki nem. Lássuk idén, hogy sikerült a mutatvány!
A tavalyi ASOT-ról már írtam, igaz, nem eme honlap, hanem a Music for Trance People berkein belül. Akkor épp nem voltam elájulva attól, amit Armin prezentált; valahogy kicsit összecsapottnak éreztem. Hiába voltak rajta nagyon jó számok, ha például a második CD maga volt az epikus dögunalom. Érzésem szerint az sem vált előnyére, hogy akkor pont az ASOT 550 party-sorozat előtt adták ki. Nos, a történelem majdnem megismételte önmagát. ![]() Mit ad Isten (vagy az Armada), most pont az ASOT 600 rendezvények előtt jött ki az anyag, ami szintén nem túl jó előjel, még ha marketing szempontból teljesen egyértelmű is a döntés. Szerencsére a Gaia-féle, nagyzenekari darabokat idéző trance himnuszok már nem képviseltetik magukat olyan arányban, mint tavaly (ne aggódjunk, azért így is kaptunk belőlük), most nem is ezzel van a gond. A probléma az, hogy sokkal kevesebb az exkluzív zene, és egy ASOT-hoz képest nagy számban fordulnak elő már megjelent, ismert, sőt, tavalyi számok is a lemezeken. Nem mondom, hogy tragédia, de azért eddig nem erről szólt a történet. Arról nem is beszélve, hogy kevés az igazán ütős nóta: de ne szaladjunk annyira előre, lássuk a lemezeket! Az első CD kellemesen kezd: rögtön egy hatalmas kollaboráció kapta az első helyet, méghozzá Armin és az orosz fenegyerek, Arty jóvoltából. Kettejük közös száma, a Nehalennia első hallásra megragadja a hallgatót, az olyan szintetizátor őrülteknek, mint jómagam pedig egyenesen maga a mennyország. Az ukrán Omnia ellenben a tavalyi nagy sikere, a The Fusion óta nem tud továbblépni, és az utána következő nagy öreg, BT sem tudott forradalmit felmutatni. A – számomra eddig ismeretlen – Hazem Beltagui & Allan V. duó közös száma többszöri hallgatás után már szerető fülekre talált, ahogy a tavaly chillout dalként feltűnő, idén pedig keverhető remixeket kapó Denis Kenzo tétel, a Lullaby Lonely is. Julie Thompson, a The Blizzard és Daniel Van Sand dala, a Made for You valahogy nem ragadott magával, talán neki is idő kell. Nem úgy, mint a Dream State című nóta a Two&One formációtól, ami szintén szerelem volt első hallásra. Az egyiptomi páros Aly & Fila viszont szerintem eléggé alulmúlta saját magát a Speed of Sound-dal. Olyan, mintha egy 2008-as demót hallgatnék, ráadásul a hangzás egyáltalán nem vall rájuk. Hallottam tőlük már kifejezetten kellemes, nem-uplifting számot (Listening), így nem is értem, hogy most mi történt. Ízelítő az "A State of Trance 2013" mixlemezből Két erős közepes dal után a Super8 & Tab mutatja be, hogyan is kell egyszerű dallammal nagyszerű hangulatot varázsolni. A Villanaranjos-t hallgatva először úgy tűnt, hogy csak a szokásos beach-klisékkel szolgál: gitár orrba-szájba, oszt’ megvan a baleár hangulat. Ugyanakkor mégis van benne valami, amitől nem dobjuk félre: talán a szintirész miatt, vagy mert van benne egyfajta erő, dinamika. Az általam igencsak kedvelt Matt Bukovski, aki könnyedén mozog mind a progresszív, mind az uplifting stílusban most egy picit szürkét alkotott, de sebaj, hisz jön az idei év egyik nagy slágere, a Waiting for the Night. Érdekes, hogy még Armin is a Beat Service remixre voksolt, nem pedig a saját verziójára (mondjuk ha azt ismerjük, akkor érthető, a különbséget ordítani lehetne). Kicsit kezd már túljátszottá válni, de kétségtelen, hogy remek dal, nem is kötök bele. A Protoculture Laguna-ja egy egész jó átvezetés az első CD utolsó dalához, az én idei favoritomhoz, örök szerelmemhez, az egyik
legzseniálisabb trance dalhoz, amit valaha hallottam. Igen, ez pedig a Solarstone és Clare Stagg újabb közös száma, a Jewel. Erről már regéltem a Pure lemezkritikánál, azóta csak még jobban belezúgtam! Ízelítő az "A State of Trance 2013" mixlemezről Nosztalgiázók és ős-trancerek figyelem: a Rank 1 és M.I.K.E. rátok is gondolt. Az Elements of Nature mintha csak 2002-ből ugrott volna be hozzánk; a hangulat fergeteges! Nekem egy picit már monotóniába hajlik ez az eklektikus túlburjánzás, ami a szintiket illeti, de alá kell írnom, hogy szépen visszarántottak a múltba. Andrew Rayel viszont már csak egy fáradt röhögésre volt elég. Komolyan mondom, hogy ezt a tehetséget kár elpazarolni az ilyen dalokra. Ráadásul mintha a Musa című számába belesűrítette volna mindazt, ami az eddigiekben megjelent: vannak itt kérem Mozart-ot megszégyenítő zongorafutamok, filmzenéket bealázó kórusok, áriák, erőteljes, arénákat megtöltő szintetizátorok, 5-féle kiállás (nem vicc!). Szerintem katasztrófa, olyan ez, mintha önnön zsenialitásába őrült volna bele, és most mindenképp meg akarná mutatni, mi fán terem a trance. Pedig tényleg iszonyat tehetséges ez a gyerkőc… Szerencsére a RAM-nek már jobban sikerült ezt a hangulatot megfognia, csak hát ugye ez sem mostani darab. Jorn van Deynhoven egy kellemes dallal járult hozzá ehhez a lemezhez, MarLo pedig egy még annál is jobbal; mondom én, hogy egy kiváló szintidallam már félsiker. Armin Frans Bak zeneszerző dalából készített remixe sem hat már az újdonság erejével, a Heatbeat pedig talán már túlságosan is kezd BT babérjaira törni, ami az „egy nótában megtalálható effektek száma” című versenyt illeti. Bjorn Akesson száma viszont kiválóra sikerült: ilyen a zúzós uplifting! Ami a záróakkordot illeti, egész megszerettem a Sneijder-féle remixet ebből az Andain dalból. Ismerjük már egy ideje őt is, de sebaj, búcsúdalnak több mint remek! CD1: On The Beach
|
2013-02-28 22:04
Ezzel egyetértek: az, hogy az első CS melankolikusabb, a második pedig csapatósabb most nem igazán jelentkezik. És mondom, nem akarok én sem károgó lenni, nekem pl. a 2011-es ASOT tetszett, meg ma is imádom a trance-t. Ettől függetlenül lehetett volna erősebb dalokat válogatni erre a részre.
2013-02-28 15:51
Ahogy mondani szoktam: "Jónak, nem rossz!"
Pár kivétellel egyetértek a leírtakkal, véleményünk nagy átlagban egyezni szokott a zenék terén. A legfőbb probléma, hogy nem érződik kontraszt a 2 cd között. Függetlenül attól, hogy mit hallhattunk az előző években, azért jobban érződhetne, ha valami "beach" vagy "club" jellegű mixre hajaz.
Jó, hogy említetted az igény szint hanyatlását. Pont a hetekben olvastam pár érdekes kommentet, ott is a régebbi zenék minősége és mennyisége közötti összefüggéseket tárgyalták.
Ha belegondolunk, míg bakeliten adták ki a zenéket, illetve nem volt ennyire elterjedve az mp3 shopping, addig nem volt ennyi kiadvány. Valamilyen szinten azért jó a promotációnak a jelenlegi formája: gyorsabban kikerülhetnek a szerzemények, lényegesen jobb a minőség ...
A kiadási költségek is lényegesen lecsökkentek, ezáltal jóformán bárki kiadhat egy zenét. Nyilván a kiadók is szeretik, ha többen kopogtatnak náluk, a nagyszámok törvénye alapján több zene, több eladás, több pénz.
Azért nem ennyire egyszerű a fejlődést visszakövetni, ne feledkezzünk meg az egyik legnagyobb befolyásoló tényezőről, a divatról sem.
Hallgassuk az újdonságokat és szüntelen lelkesedéssel várjuk, hogy mit hoz az idei nyár zenei termése!
* jelölt mezők kitöltése kötelező!