Melancholic Autumn Mix 2012 by Pactolous

Írta Pactolous Dátum 2012-11-26 22:13 Hozzászólás 0 Olvasta 1036 | Rovat: Hírek »

Hamarosan becsúszunk a decemberbe, és akkor végérvényesen is itt a tél, úgyhogy tán úgy tűnhet, hogy elkéstem egy őszi szett nyilvánossá tételével. Én viszont remélem, hogy ez nincs így, és a trance rajongók örömmel fogadják ezt az újabb mixet tőlem.

Májusban már jelentkeztem egy felvett szettel, az volt az első a honlap történelmében. Akkor még nem szándékoztam sorozattá avanzsálni ezt az egészet, és még most sem, de ha már elkészítettem, gondoltam ezt is letölthetővé, véleményezhetővé teszem, valamint - az előzőhöz hasonlóan - számonként megindoklom, miért is esett ezekre a trance dalokra a választásom. Kezdhetjük?

Hátrébb az agarakkal, előbb egy kis mesedélután! Ahogy a címe is jelzi, ezúttal egy kevésbé slágeres, inkább melankolikus, elmélkedős mixet hoztam össze. Kevés tombolda, kevés ének, a hangsúly most az elszállós dallamokon, a remek harmóniákon van. A hossz sajnos/szerencsére (kívánt rész aláhúzandó) egy pöppet megszaladt, hisz majdnem kétórás lett. Így viszont elvetettem azt az elképzelést, hogy felveszek hozzá egy slágeresebb kistesót, az már sok lett volna. És hogy kik azok a szerencsések, akik a tracklist-be bekerültek? Lássuk hát!

01. Deadmau5 - Closer (Album edit)
Az idei Deadmau5 album volt számomra az első, amivel én megismerkedtem. Volt annyira izgalmas, hogy meghozza a kedvem a többihez is, például ez a szám nagyon megtetszett. A Harmadik Típusú Találkozások című filmre való dallambeli utalás remek húzás volt, kicsit emlékeztet még az Art of Trance-féle Madagascar-ra is. A sci-fis szintik után tipikus Deadmau5 hangszerelés következik, ami bár túllendülhetne a szokásos kliséken, de itt még bőven megfelel a célnak. Intrónak pedig tökéletes, ezért kezdtem ezzel.


Deadmau5 - Closer
02. Rex Mundi vs. A State of Mind - Like a Bella Monaco Dream (Pactolous 'I Love Pan Flute' Mashup)
Akárcsak a tavaszi szettnél, itt is jelentkezek mashup-okkal, és már rögtön a második tétel is ilyen. Rex Mundi kiváló dala, a Bella Monaco egyből egy (szerintem) kevesek által ismert, 2009-es A State of Mind nótát juttatott eszembe. Előkerestem a Like a Dream című számot, amiben a csodás gitárok és a pánsípok annyira rákúsztak Rex dalára, mintha egyenesen arra íródtak volna. Remélem Nektek is annyira tetszik, amennyire nekem.

03. Sou Kanai - On the Edge (Andrew StetS Remix)
Úgy érzem mostanában nagyon jó progresszív nóták kerülnek ki a stúdiókból, ez a darab is közéjük tartozik. A finom és telt hangszerelés mellett az a bizonyos szintetizátor ragadott magával, egy-két hallgatás után pedig már bérelt helyet tudhatott magának a szettemben.

04. Matt Bukovski - Alterations (Original Mix)
Ez az ember számomra az év egyik nagy meglepetése. Érdekes módon eddig mégis az uplifting számairól, remixeiről volt híres, pedig ez a dal is bizonyítja, hogy a lassabb tempójú tételek sem okoznak neki gondot. Profi kidolgozottság jellemzi minden téren.

05. Dinka - America (Original Mix)
Akárcsak Matt, Dinka is szerepelt már egy-egy alkotással a májusi mixemben. Ez nem véletlen, Dinka hangzásvilága nagyon közel áll hozzám. Remekül lavíroznak a progresszív trance és a house határain, és nem mellesleg még a dallamírás is megy nekik. Nem is volt kérdés, hogy egy újabb gyöngyszemükkel gazdagítsam a mixet.

06. Solis & Sean Truby feat Andy Tau - Summer Heights (Original Mix)
Egy újabb dal, ami nem tör Tune of the Year babérokra, de nem is kell neki. Egy kiválóan megalkotott, hangulatos darab, atmoszférájának köszönheti, hogy felfigyeltem rá.

07. Maywave - Harmony
Persze van amikor nem a dal hangulata a döntő tényező, egy mesterien megkomponált dallam is képes arra, hogy egy számot a fellegekbe repítsen. Ennél a nótánál ez a helyzet állt elő; amikor meghallottam, egyből tudtam, hogy ez kell nekem.


Maywave - Harmony
08. Bobina - The Space Track (Andrew Rayel Stadium Remix)
Egy kicsi kilengés a merengős hangulatból, de egyszerűen nem tudtam megállni, hogy kihagyjam ezt a dalt. Andrew Rayel kétségkívül tehetséges srác, bár néha (gyakran?) túlzásba viszi a Gaia-s, epikus trance hangzást. Ennél a remixnél azért annyira nem jelentkezik ez, és a kiállás után olyan szintikkel jelentkezik, hogy a hangfal sírja el magát.

09. Facade - Melancholia (Original Mix)
A felemelkedettség folytatódik, de a Facade egy kis triolás lüktetéssel fejelte meg a dolgot. Ez manapság nagy divat, de ha jól kihasználják, képes arra, hogy újabb lendületet adjon a dalnak. Érzésem szerint itt sikerült ezt elérni, így bekerülhetett ide.

10. Space RockerZ & Ellie Lawson - Under the Same Sky (Two & One Remix)
Az isteni Ellie Lawson is újból tiszteletét teszi, ezen sincs sok magyarázni való. Ennek a remek dalnak a remixét megbolondították egy csodás, gyors, féktelen szintiszekvenciával, amibe első hallásra beleszerettem. Néha tényleg csak ennyi kell.

11. Genix - Destinations (Original Mix)
Szolid zúzás azért még bele-belefér még az őszi melankóliába is. Erre a dalra azért esett a választásom, mert Genix-től már rég hallottam ilyen jó számot. Tetszett, hogy elsőre semmi új nincs benne, egy teljesen szokványos dalnak tűnik. De az ördög a részletekben rejlik... vagy csak hipnotikus, tudatalattira ható frekvenciarészeket csempésztek vele, amivel kimosták az agyam, ki tudja?

12. Nhato - Voices (Original Mix)
Egy újabb kiváló példa arra, hogy egy telt, kerek egészt alkotó hangszereléssel micsoda műveket lehet létrehozni. Break-es tört ütemek, zongora, zaklatott basszusok, és egy elszállós beindulás... így kell ezt!


Nhato - Voices
13. Jonas Steur - Eastward (Original Mix)
Ez az úriember is már jó pár slágerrel örvendeztetett meg már bennünket, most mégis egy B-oldal szerű számot választottam ki. A dallamvilága kissé keleties (erre utal a cím is), ezért majdnem kihagytam, mondván az őszhöz mégsem illik ez. Ugyanakkor a melódia, az Art of Trance-es hangulat nem engedett el, hiába próbáltam megválni tőle. Nézzétek el nekem!

14. Mark Dreamer vs. Above & Beyond - Black Stone Called Love (Pactolous Mashup)
Egy újabb egybeolvasztás általam. Amikor meghallottam Mark Dreamer Black Stone című számát még nem is gondoltam rá, hogy mit fogok rárakni. Valahol az utolsó kiállásnál kezdtem el ráénekelni a Thing Called Love-ot. Gyanússá vált a dolog, és mivel éppenséggel ehhez volt acapella-m, gyorsan kipróbáltam: vajon a fülem űz csúfondáros viccet velem, vagy tényleg passzol egymásra a két dal? Szerintem utóbbi nyert, de döntsetek Ti!

15. Simon O'Shine - Your Distant World (Original Mix)
És igen, az előző dallal megindult az uplifting-es zárás. Szerencsére az utóbbi időben remek uplifting számokat kapunk az arcunkba, mint például ezt. Egy ilyen dalnál a legfontosabb tényező a lebegős kiállás, a csodás melódia, amitől legszívesebben sírni támadna kedvünk. Simon O'Shine megmutatja, hogyan is mívelik ezt a szakmát.

16. Tony Nesse - Hole in the Sky (Arctic Moon Remix)
Az utolsó dal pedig egy friss Arctic Moon Remix. Először nem is ezt akartam berakni zárásképp, de aztán annyira megtetszett, hogy őt választottam. Röhögtem is, mikor az ASOT-ban Future Favourite lett, hisz akkor már régen kinéztem magamnak. Ezek szerint nem döntöttem rosszul.

Remélem legalább annyira élvezni fogjátok ezt a szettet, amennyire én élveztem elkészíteni. Köszönöm a figyelmet, a letöltéseket és az esetleges véleményeket, like-okat, plusszolásokat, megosztásokat, miegymást!
A Letöltéshez katt ide!


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!