A dívák támadása II. (Ayumi Hamasaki – Party Queen)

Írta Pactolous Dátum 2012-05-09 11:32 Hozzászólás 2 Olvasta 1313 | Rovat: Kritika »

A japán zenék valahogy nem akarnak vagy inkább nem tudnak betörni a nagyvilágba, megrekednek a keleti vidéken. Persze azért akadnak ínyenc egyének, akik felfedezik őket, hiszen nem kevés jpop rajongó akad szerte a Földön, még itt, Magyarországon is akadnak ilyen fansite-ok. Ennek ellenére sem a rádiókban, sem a zenecsatornákon nem találkozhatunk velük. Nem mondom, hogy ezért, de talán ezért is vállalom mindig azt, hogy írok a japán Madonna, Ayumi Hamasaki lemezeiről. Így történt ez most is, a Party Queen című album megjelenése kapcsán.

Először is elnézést mindazoktól, akik hiányolták a tavalyi Five című középlemezt az oldalról: bevallom férfiasan, nem volt sem időm, sem energiám írni róla, plusz nem is éreztem indokoltnak hiszen „csak” 5 új számról volt szó. Ellenben a Party Queen már van annyira érdekes, hogy hírt adjak róla. Korábbi kritikáimban (Next Level, Rock ’N Roll Circus, Love Songs) már sokat értekeztem az Ayumi lemezek jellegzetességeiről: kislemez halmok a megjelenés előtt, átvezető dalok sokasága, blokkszerű elrendezés, stb… Na most kérem valami elindult, mert kislemez egyáltalán nem előzte meg az album megjelenését (legalábbis fizikailag nem jelent meg semmi)! Klipek felkerültek a YouTube-ra, aztán viszont gyorsan lekerültek (biztos túl sokan örültek neki), és mivel a neten szinte lehetetlen megnézni őket videómegosztókon, csak az előzeteseiket tudom én is cikkem mellé csatolni (némelyiket kifejezetten csak zeneileg érdemes figyelni, képileg ellenjavalt)! Az átvezető dalok viszont maradtak, ahogy az elrendeződés is. Mindehhez még csapjunk hozzá „bulizzunk már, kezeket fel!” felhangokat, meg egy Ayumihoz képest igen ízléstelen borítót, és már nagyjából képben is vagyunk. Na, de nem eszik olyan forrón azt a kását, a puding próbája az evés, csapjunk bele a lecsóba (megéheztem…)!


Party Queen – Rögtön a címadó tétellel indít a lemez, ehhez hűen pedig egy bulizósnak szánt dalt kapunk. A verzék igen furcsák, mintha a basszus sávok nem illenének a dallamhoz, ellenben a bridge és refrén részeknél már beindul a nóta. Nem véletlen említettem Madonnát a bevezetőmben, hiszen hasonló a stílus, csak itt egy picit… gyengébb. A hangszerelés nem az igazi, sajnos olyan gagyi hatást kelt. Hasonlítsuk össze a Sparkle című számmal, és akkor érthető, hogy mire gondolok. Ahogy utána olvastam, a dalszöveg is megosztó, hiszen a partizás, az ivászat erőltetése eddig nem tartozott Ayu témái közé. Hogy ez most jó, vagy nem, mindenki maga döntse el.

NaNaNa – Szellemes című, klipes dal, autotune-nal, rap betéttel… húha! Szerencsére mindez nem áll olyan messze Ayumitól, így megbocsátható, sőt, még jobban is működik, mint az első dal. Érdekes a hozzá készült videoklip is, persze csak akkor, ha a technikai oldalát figyeljük, és ignoráljuk az Ayu oldalán szereplő Timothy Wellard-ot. Ő az, aki rap-el a dalban (elég gyengén, tegyük hozzá), illetve négy dalt is írt erre a lemezre… külsejére viszont az „extravagáns” nem a legmegfelelőbb jelző.


Ízelítő a "NaNaNa" videóklipjéből"

Shake It ♥ - Az előző hangulatok folytatása, de a NaNaNa előzménye klip ügyileg… összezavarodtunk már? Egy kicsivel modernebbre vett hangszereléssel ez is lehetett volna egy korrekt bulidal, de nem lett az. Plusz egy kis dubstep-re hajazó részt ide is bele kellett csempészni… hát már Japán sem tudott elmenekülni ez elől?

Taskebab – Tessék, meg is érkeztünk az első vízválasztóhoz. Végre gitár is szerepel benne, a ritmus is kellemes, de aztán jön a hidegzuhany! Elég pofátlan dolog a Daft Punk Aerodynamic számából lenyúlni a gitárszólót. Ezt azért nem kellett volna!

Call – Véget ért a party-hangulat, ezúttal a popos daloké a főszerep. Aki ismeri Ayu-t az tudja, hogy ezek a számok mind-mind kellemesek szoktak lenni, de egyúttal túlságosan is hasonlítanak egymásra, az utóbbi években pedig elég egykaptafa módra készültek. Azt kell, hogy mondjam, ez a tendencia is változó korba ért! Jelen alanyunk több mint kellemes! Bár való igaz, hogy forradalmi újdonságot, vagy meglepő részeket nem tartalmaz, de amit nyújt, az igen jó.


Ízelítő a "Shake It " videóklipjéből"

Letter – Ez is egy szokásos Ayu popdal, remek gitárokkal, kiváló groove-okkal, és kellemes refrénnel. Erre viszont rá lehet fogni, hogy „átlagos”, „ismerős már valahonnan”. Picit elsikkad a többi dal között.

Reminds Me – Sötétebb vizekre evezünk, végre a gitárok is hangsúlyosabbak, a vonósok is több érzelemmel játszanak, és úgy tűnik, minden a helyére kerül. A dal a régebbi Ayumit idézi fel, ami nekem igen szimpatikus. Kicsit talán túlságosan is biztosra mentek, egy rock-osabb dalnál szerintem nyugodtan lehet többet kockáztatni, kísérletezgetni.

Return Road – Újabb klipes szám, és újabb Madonna-párhuzam. Igen eklektikus hangszerelésű dal, amibe rengeteg energia és elkeseredettség szorult (ezt tükrözi a videoklip is), hiszen ez is egy válásról szól. Január 16-án Ayumi benyújtotta a válókeresetet, így egy évnyi Manuel Schwarz-zal való házasság után úgy tűnik itt is helyénvaló a Madonnával való hasonlítgatás. Ayu, én még szabad vagyok!

Tell Me Why – Nyugodtabb folytatása az előző dalnak, aminek hangszerelésével abszolút meg vagyok elégedve. Nem is csoda, hiszen görög producerek írták eredetileg a görög popsztárnak, Ivi Adamou-nak (úgy látszik ez a „dalcserés” módszer, mint a (Miss)Understood című albumnál, visszatérni látszik). Fájdalmas szépségű, kellemes dal.

A Cup of Tea – Egy elég össze-vissza átvezető, ami már picit előre jelzi, hogy mi is várható a lemez végére, illetve megmutatja, mi volt az elején. Katyvasznak viszont katyvasz.


Ízelítő a "Return Road" videóklipjéből

The Next Love – Hányszor sírtam már, hogy legyen valami meglepő végre, valami új! Most megkaptam! Hölgyeim és Uraim! A Broadway színpadán Ayumi Hamasaki! Bizony, jazz és swing, gengszter-hangulat a köbön, füst és zongora! Imádom! Van benne valami anakronizmus, ahogy egy japán előadó jazz-t énekel, de meg kell hagyni, Ayuminak ez is jól áll! Sok dicséret a mi kis travesztinknek, Timothy Wellard-nak, hogy sikerült Ayu álmát megvalósítania.

Eyes, Smoke, Magic – Újabb játékos hangulatú, swing/jazz hibrid. Meglehetősen bizarr, mint egy rajzfilm zenéje. Talán itt egy kicsit átestek a ló túloldalára, az előző dal finomabban oldotta meg a stílusváltást.

Serenade in A Minor – Jelen esetben a címnek hinnünk kell: ez egy szerenád A-mollban. Síró hegedűk, cselló, semmi más. Kis átvezető, az utolsó dalhoz.

How Beautiful You Are – Az utolsó, záródal, ami már egy digitális kislemez formájában megjelent az album előtt (ez volt a Saigokara Nibanme no Koi című sorozat betétdala). Normál esetben nem igazán kedvelem Ayu balladáit, lévén, hogy ugyanarra a sémára épülnek, ráadásul a dalszöveget sem értem. Itt viszont megint meg kell emelnem a kalapom, ugyanis a zene gyönyörű, az üzenete helytálló, Ayu pedig kiválóan énekel. Remek lezárás!


Ízelítő a "How Beautiful You Are" című dal videóklipjéből

Szóval ez volt Ayumi Hamasaki 13. nagylemeze. Rengeteg stílus keveredett a lemezen: voltak gyengus party-dalok, kellemes popszámok, remek és furcsa jazz darabok, és még egy gyönyörű ballada is… Részemről még mindig zavaró, hogy így elválasztódnak a dalok, még ha van is egyfajta koncepció (a parti királynő, akik a bulikba és az ivásba menekül válása miatt, majd pedig újból visszanyeri önbizalmát). Ugyanakkor ez is egy szerethető, kedvelhető Ayu lemez, csak éppen még mindig nem érzem azt, hogy ez jobb a legjobbaknál. Mindenesetre bátran odatehető az eddigiek mellé, köszönjük szépen, várjuk majd a következőt!



Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2012-05-10 20:56
Igen, lehet, hogy öregszünk, de az is biztos, hogy Ayumi sem ég maximum lángon :)
PetiX PetiX
2012-05-09 16:44
No igen, a borító.. nem éppen Ayus. :D És összességében még mindig jobban tetszenek a régi lemezei. Öregszem? :D
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!