Diadalok és kudarcok

Írta Conquistador Dátum 2008-05-11 21:31 Hozzászólás 8 Olvasta 2806 | Rovat: Sport »

A hétvége ismét bővelkedett sporteseményekben. Vasárnapra koncentrálva ízelítő:

Forma 1

Csütörtök óta zajlott a törökországi Forma 1-es hétvége. A tipikusan ’ferraris’-nak tartott pályán a mai verseny bőven hozott izgalmakat a rajongóknak. Első rajthelyről a brazil Felipe Massa /Ferrari/ indult, mellőle a finn Heikki Kovalainen /Mclaren-Mercedes/. A második sorból ugyanezen csapatok pilótái csak fordítva: a brit Lewis Hamilton és a világbajnoki címvédő, finn Kimi Raikonnen. A rajt előtt nagy volt a várakozás, az első kanyar bevétele a forgalomban igencsak kérdésesnek látszott. Massa simán indult, de Kovalainen a belső, poros íven szerencsétlenkedett, aminek azok látták kárát, akik mögüle indultak Így Raikonnen is visszaesett, elé került Kubica és Alonso egyaránt. A verseny egésze is látványosra sikeredett, főleg Hamilton és a McLaren taktikája okozta ezt, miszerint kitalálták, hogy 3-szor jönnek ki a box-ba és rövid etapokat mennek kemény keverékű gumikkal. Ez végül annyira lett elég, hogy a szombati időmérő edzést elrontó, rajtnál pechesen beragadó Raikonnent sikerült maguk mögé utasítani. Úgy gondolom ezzel bőven kihozták a maximumot a hétvégéből, mindössze két pontot tudtak szerezni a világbajnoki pontlista vezetőjével, Kimivel szemben. Azért mindenképp meg kell jegyezni szép taktikai húzás volt és Hamilton tökéletesen kivitelezte. A hős szerepben azonban Massa villongott, aki zsinórban harmadszor győzött itt úgy, hogy megelőzően a pole-pozíciót is ő birtokolta. (Ilyet legutoljára Ayrton Senna Monacoban tudott véghez vinni)
Az istambuli verseny végeredménye: 1. Felipe Massa 2. Lewis Hamilton 2. Kimi Raikonnen
Hajrá Ferrarik! :)

NBA

Hajnalban két mérkőzést bonyolítottak le a keleti főcsoport rájátszásában. A Detroit szoros meccsen, mindössze egy ponttal verte ellenfelét, az Orlandót, így már csak egy győzelem szükséges nekik a konferenciadöntőbe való bejutáshoz. A másik ágon Cleveland-Boston összecsapást rendeztek, ahol a hazaiak Lebron James vezetésével simán verték riválisukat és ezzel szépítettek 2:1-re a párharcban.

NHL

Legutóbb említettem, hogy az észak-amerikai profi jégkorongligáról is bővítem a beszámolókat; az ígéret szép szó, ha betartják… :)
Itt ugyanaz a szisztéma működik, mint NBA-nél, kelet és nyugat főcsoport győztesei vívnak meg egymással a Stanley-kupáért. Tegnap rendezték a keleti főcsoportdöntő első mérkőzését, amelyet a Pittsburgh Penguins nyert 4-2 arányban a Philadelphia Flyers-el szemben. Jevgenyij Malkin oroszlánrészt vállalt a sikerből két góljával. Nyugaton mára virradóra már a második összecsapást játszották le a Detroit Red Wings és Dallas Stars között. (Utóbbi csapatot kiemelkedően követjük nyomon Papa sz.gépes kötődése miatt:) ) Sajnos azonban rossz híreket kell közvetítsek: a texasi csapat az első és második meccset is elbukta, így a négy győzelemig tartó párharcban 2:0-s hátrányba került. Sebaj, hajrá!
**

Végül, de nem utolsó sorban újra Tenisz:

A berlini női torna döntőjében végül két orosz hölgy, Elena Dementieva és Dinara Safina találkozott egymással. (Szávay Ági a negyeddöntőben három játszmában maradt alul Ivanovic-al szemben, sajnos). A finálé is szoros, három játszmás küzdelmet hozott, ahol végül Safina kerekedett felül. Nekem momentán „örülök is meg nem is” érzésem van az eredményt látván, hisz Elenával szimpatizálok, azonban Safina pedig Szávay Ági páros-béli partnere, így az ő sikerének is örülök.
A férfiaknál a római mesterversenyt a szerb Novak Djokovic nyerte, miután három játszmában győzte le svájci riválisát Stanislas Wavrinkát. Ez volt a játékos idei harmadik tornagyőzelme, így még közelebb került a világranglistán az őt megelőző Rafael Nadal-Roger Federer kettőshöz.

folyt. köv.

** Papa kérése: Dallas Stars eredményei visszamenően

Szezon Alapszakasz eredmény
Rájátszás eredmény
2002-03 Megnyerte a divíziót megnyerte a konferencia negyeddöntőt, 4-2 (Edmonton Oilers)
kikapott a konferencia elődöntőben, 2-4 (Mighty Ducks of Anaheim)
2003-04 2. a divízióban kikapott a konferencia negyeddöntőben, 1-4 (Colorado Avalanche)
2004-05 Nem volt szezon -
2005-06 Megnyerte a divíziót kikapott a konferencia negyeddöntőben, 1-4 (Colorado Avalanche)
2006-07 3. lett a divízióban kikapott a konferencia negyeddöntőben, 3-4 (Vancouver Canucks)



Hozzászólás
Yusszuf Yusszuf
2008-08-30 14:24
Hát igen...én is beszállok a családi vállalkozásba :D :)
Pactolous Pactolous
2008-08-29 18:39
Yusszuf? Asszem tudom kit takar ez a név :)
Yusszuf Yusszuf
2008-08-29 17:47
Jajj, hogy milyen tehetséges vagy :D erről az oldaladról még nem ismerlek :D :D
Conquistador Conquistador
2008-05-13 00:19
ami késik nem múlik, a héten meg lesz. de aki nem újságírás szakirányos annak sajna több zh-ja van :P :) jó mondjuk ez gyenge kifogás volt :D
Anita Anita
2008-05-13 00:16
de a miki laza :)
egyébként meg hol a beígért snooker? :)
Conquistador Conquistador
2008-05-13 00:13
a török gp-n Hamiltonra fogadni bátorság volt, főleg Massa eddigi ott nyújtott teljesítményét ismerve
Sanyi a pilóta Sanyi a pilóta
2008-05-12 10:43
Mert eszetlen teszed fel kessed te elmebeteg.
Mike Mike
2008-05-11 23:31
Fogadtam, hogy Hamilton lesz a befutó, de az a majom 3szor ment ki boxba. 200 Ft-om bánja.
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!