Szegecsek, bőrkabát, sikítós terpesz

Volt Halen, Van Halen, Lesz Halen! (Van Halen – A Different Kind of Truth)

Rockosabbra sikerült zeneajánlónkban végre egy igazi matuzsálemet is bemutathatok, ez pedig nem más, mint a 34 éves múltra visszatekinthető Van Halen. A legendás gitárzsonglőr Eddie Van Halen és bandája a 70-es évek végén új löketet adott a hard rock műfajának és olyan slágerekkel örvendeztettek meg bennünket, mint például a rádió kedvenc Jump!, az Apollo 440-et is megihlető Ain't Talkin' 'Bout Love, vagy a dallamos Why Can't This Be Love. A csapat frontembere 1984-ig a színpadra termett David Lee Roth volt, őt követte a torkok torka, Sammy Hagar (jelenleg a Chickenfoot-ban énekel), egy kevésbé sikeres album erejéig pedig Gary Cherone szolgáltatta az éneket. Sok-sok kavarás és viszontagság után most, 2012-ben végül odajutottunk, hogy ismét David ragadta meg a mikrofont, azaz egy igazi „vissza a gyökerekhez” albumot kaptunk… vagy nem?

De! Igazából annyira nem történt változás, hogy az már gyanús. David hangja ugyanolyan, mint régen, Eddie szólói talán még hihetetlenebbek lettek, Alex lábdobja ugyanúgy kopog, kattog, mint anno, szóval megszólalásban szinte semmi újjal nem fogunk találkozni. Mivel David személyisége nem olyan összetett és komplikált, mint Sammy-é (ejj, de finoman fogalmaztam), ezért a dalok témái is lazábbak, közérthetőbbek. Elég ez az üdvösséghez?

Nekem igen! A Tattoo már első hallásra levett a lábamról (csak azt a gagyi, Jump!-ra hajazó klipet tudnám feledni), a She’s the Woman is hűen folytatja a Van Halen hagyományokat. A You and Your Blues ügyesen váltogatja a különböző hangulatokat, és egyúttal megmutatja, hogy azért David-nek is vannak hangszalagjai, pláne ehhez a műfajhoz. Ha pedig valaki azt hitte volna, hogy a vén rókáknak semmi keresni valójuk nincs a stúdióban, a China Town a jó példa rá, hogy a hard rock még mindig a kisujjukban van. A Blood and Fire már-már örömzenélésnek tűnik, a Bullethead pedig egy vérbeli zúzda, akárcsak a kicsit kisze-kusza As Is. No de hallgassuk csak meg ennek a szólóját, és csodálkozzunk rá, hogyhogy Eddie-nek még megvannak az ujjai? A Honeybabysweetiedoll nemcsak címében, de hangzásában is furcsa, kicsit talán már túl sok a jóból. Szerencsére a The Trouble with Never és az őt követő Outta Space már szerethetőbb. A Stay Frosty blues elemekből építkezik, rendkívül bohém dal, a Big River meg szintén a dallamosabb, slágeresebb vonulathoz tartozik. Az utolsó tétel, a Beats Workin’ pedig egy kiváló záróakkordja ennek a remek visszatérő lemeznek.


A "Tattoo" videóklipje
Tulajdonképpen nincs is min csodálkozni: a Van Halen egy isteni zenekar, ami hosszú, ámbár nem épp sima múltra tekinthet vissza, remek zenészekkel, és csodás dalokkal. A mostani számok többsége még a 70-es években készült, ezért ez a hatalmas retro-feeling, de ez nagyon jól áll a lemeznek, pont ettől lesz olyan utánozhatatlanul Van Halen-es. Aki a David Lee Roth-os korszakát jobban szerette az együttesnek, annak szerintem bejövős lesz az új album, de a többieknek is érdemes belekóstolni!