Nyári filmbújó

Írta Papa Dátum 2011-07-06 21:26 Hozzászólás 2 Olvasta 10462 | Rovat: Zene / Mozi / Könyv »

Paul:



Akit ez a kis előzetes meggyőzött arról, hogy látni szeretné a filmet az most nyugodtan hagyja abba az olvasást, mert nem fog csalódni. A többiekkel pedig elbeszélgetek egy kicsit. Kezdésként rögtön kijelentem, hogy Simon Pegg eddig általam látott filmjeit (Shaun of the Dead, Hot Fuzz) bizony untam. Nem is kicsit. Sőt, ami még ennél is rosszabb, hogy szinte egyáltalán nem találtam viccesnek őket. Ezért érthető, hogy meglehetősen szkeptikusan álltam a Paul-hoz, de szerencsére pozitív csalódás ért.

Paul egy űrlény, ha valakinek nem jött volna át a trailer-ből, aki már jó sok évtizede lezuhant az űrhajójával. Természetesen elfogták és mindenfélét kérdezgettek tőle. Mint majd néhány elképesztően zseniális és humoros húzásból kiderül, fogságban töltött ideje alatt Paul sokkal nagyobb hatással volt az emberi filmekre és zenére, mint hinnénk. A történet kezdetén azonban a meglehetősen faragatlan űrlény már csak egy dologgal tud szolgálni a kormány számára: a testével. Élveboncolás van kilátásban, szóval Paul megpattan és menekülés közben összeakad a két sci-fi kockával, Graeme Willy-vel és Clvie Gollings-szal (Simon Pegg és Nick Frost).

Ezzel pedig kezdetét veszi egy igen különleges road movie, aminek az első órája garantáltan padlóra küld majd mindenkit az elborult humorával, a remek ötleteivel és a lazaságával. Aztán sajnos elérkezünk a film utolsó feléhez, ami átmegy a szokásos komolyabb hangvétel irányába és ez bizony ennek a vígjátéknak sem válik javára.

A film utolsó képkockái remekül sikeredtek, de sajnos előttük megkapjuk az elképesztően sablonos, buta, kiszámítható, szirupos vödör taknyot, ami valami okból nem hiányozhat egyetlen ilyen vígjátékból sem. Megértem én, hogy a vígjáték műfaja megengedi, vagy talán meg is követeli a kis komolyságot, de egy ennyire okosan felépített film esetében, mint a Paul, brutálisan kiábrándító volt az a bizonyos jelenetsor a végén.

Érdemes még megjegyezni, hogy ugyan néhol kilóg a lóláb, de összességben remek munkát végeztek a speciális effektesek, Paul annyira élethű, amennyire csak lehet. Különösen jó a mimikája, no és persze Seth Rogen előtt is le a kalappal, remek szinkronja a főhősnek. A mellékszereplők is jól teljesítenek, a meglepetés vendég a végén pedig egyszerűen telitalálat.

Mindet összevetve a Paul-t érdemes megnéznie mindenkinek, akit nem riaszt a csúnya beszéd, vagy a vallási viccek. Persze azok, akik rajonganak a sci-fi-ért bizonyára jobban fogják élvezni, de a már említett orbitális baklövésen kívül a Paul egy igazán mulattató, okosan felépített, magával ragadó vígjáték.



A következő oldalon van egy amolyan +1, egy nagyon rövid kritika.

[1] [2] [3] [4] (4/3)


Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2011-09-04 20:01
Nos, letudtam a Puncs Szakkört. Nem vártam sokat, tudtam, hogy 100% látvány és 0 sztori lesz, na de, hogy ennyire igazam legyen? A csajok és a CGI nagyon jó, de az összes többi részen heves ásítozások jöttek rám. Arról nem is beszélve, hogy az első 20 percnél csak néztem, hogy mi a fakk van, most akkor miről is szól a film? A végére összeállt, de ez a művészieskedés nagyon nem állt jól neki. Az viszont tetszett, hogy nem lett igazi happy end a vége. Na mindegy, egynek elment...
Pactolous Pactolous
2011-07-06 23:05
Sucker Punch... most már tényleg megnézem valamikor, főleg, hogy már jó minőségben is... khm... meg lehet rendelni eBay-ről :) Paul... eddig nem sokat hallottam róla, de a Hot Fuzz nekem tetszett, a színészeket bírom, a trailer jópofa, meghozta a kedvemet hozzá :)
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!