Nyár eleji lemezbújó 1.

Írta Pactolous Dátum 2011-05-23 21:55 Hozzászólás 0 Olvasta 16491 | Rovat: Zene / Mozi / Könyv »



Mindig a Nap után ébredünk (Richard Durand - Wide Awake)

Richard Durand második szerzői lemeze kapcsán visszanéztem, mit is írtam anno a 2009-es Always the Sun albumról. Kicsit meglepődtem így utólag: eléggé elmarasztaltam, de úgy érzem, jogosan. A mai napig csak egy-két nóta van, amit kifejezetten szeretek róla, és érzésem szerint, ugyanez lesz a Wide Awake kapcsán is. Viszont az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy mindketten fejlődtünk: én elfogadtam Richard kifinomult, néhol keménykedős, de inkább progresszívebb stílusát, ő pedig immáron jobb dalokat ír.

Az már más kérdés, hogy ez az album megint túlteng a számoktól, így elkerülhetetlenek a gyengébb darabok, viszont amik eddig kijöttek, mint kislemezek, véleményem szerint nagyon ütősek. A Jes-sel közösen előadott dal, az NYC zakatoló basszusával, tempós hangszerelésével (és persze Jes hangjával) együtt a tavalyi év egyik legnagyobb dobása számomra, de hasonlóképpen vélekedek a Night and Day-ről is (közreműködő Christian Burns), ami főleg szokatlan szintetizátor-szólamaival emelkedett ki. A címadó Wide Awake kicsit elsikkadt az idei év forgatagában, pedig nem kevésbé kitűnő dalról van szó. Persze nem csak a slágerek azok, amik ütősre sikerültek, nekem bejött még az érdekes dallamú Dryland, az egyszerűcske Robotic, a keménykedős Tiger’s Apology, a fejletépős Real Deal, ugyanakkor, mint írtam, a többi tétel inkább csak a „futottak még” kategóriát képviselik. Érdekes módon egy remix is rákerült a lemezre, nem mint bónusz dal, hanem kvázi szerves részeként. Az amúgy igen jóra sikeredett Andain remix ilyenformán számomra idegenként hat ezen a korongon.

Nos, ismételhetném magamat, de nincs miért. Richard tulajdonképpen egy ugyanolyan felépítésű albummal jelentkezett, mint az Always the Sun, de a jók jobbak lettek. Fura, de most annyira nem is tudok rá haragudni, inkább csak csóválom a fejem: ő ennél azért többre is képes.

Ízelítő a "Night and Day" című dalból



[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] (7/2)


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!