Full Metal Panic! sorozat

Írta Shou-chan Dátum 2011-01-05 10:21 Hozzászólás 3 Olvasta 7734 | Rovat: Anime / Sorozat / Film »

Most egy olyan animét fogok bemutatni, mellyel való kapcsolatom eléggé furcsán indult. Hihetetlen számomra, de a kezdetek kezdetén teljes szívemből utáltam. Mondjuk meg is volt rá az okom, hiszen éppen befejezték a kedvencem, és helyette az FMP-t kezdték vetíteni. Mégis megnéztem az első két részt, és azóta is joggal terpeszkedik kedvenc animéim sorában!

Ti mit tennétek, ha rájönnétek, hogy különleges emberi lények vagytok, és kormányügynökök titkos orvosi kísérleteket akarnak végrehajtani rajtatok? Elképzelhetetlen, igaz? Pedig nem az! Ugyanis ez történik az anime egyik főszereplőjével. Chidori Kaname mindössze tizenhat éves, egy teljesen átlagos középiskolás lány, akinek csak a tanulás, az osztályelnökség, és persze nem utolsó sorban a pasizás jár a fejében. Éppen ezért különös érdeklődéssel fogadja az új tanulót, Sagara Sousuke-t, aki különös módon így mutatkozik be új osztálya előtt: ’Sagara Sousuke őrmester vagyok!’. És ez nem minden, ugyanis a szintén 16 éves srác teljesen rászáll a lányra, nem hagyja 5 méteres látókörzetén kívül menni, de persze mindennek meg van az oka is.

Ugyanis Sousuke tényleg őrmester, méghozzá a MITHRIL nevezetű terrorelhárító egységnél. Feljebbvalójával és egyik bajtársával együtt azt a feladatot kapta, hogy védje meg Chidorit a KGB embereitől, akik el akarják rabolni, ám minden óvintézkedés ellenére mégis baj történik az osztálykiránduláson, és Sousuke végre bebizonyíthatja, hogy ő bizony őrmester a talpán! Mindenesetre az események után Kaname már megbízik a fiúban. Közben arra is ráébred, hogy nem csak barátság fűzi megmentőjéhez, akinek a civilek életéről persze fogalma sincs, így gyakran keveredik kínos helyzetekbe, ahol vagy magyarázkodnia kell, vagy elviselnie Kaname legyezős püfölését. De persze itt egyáltalán nincs vége főhőseink kalandjainak!


Most pedig ismerkedjünk meg a szereplőkkel. Kezdjük a főhőssel. Sagara Sousuke 16 éves és már őrmester! Remekül tudja álcázni magát, profi védelmezőirányító (nagy mech-ek, lásd fentebb a képen - Papa) és nagyszerű harcos és megvan az a képessége, hogy irányítani tudja a Lambda-meghajtóval felszerelt védelmezőket. A gyerekkoráról csak nagyon keveset tudunk, egyes információk szerint kazahsztáni, de az biztos, hogy 10 évesen már több embert ölt meg, mint megélt éveinek száma. Kiskorától fogva a harc és a katonaság volt az élete, tehát semmit se tud a civilek életéről, viszont csapattársai közül még ő hasonlít a legjobban egy középiskoláshoz, ezért is kapja ő a feladatot, hogy épüljön be a diákok közé. Ez az oka annak is, hogy annyiszor kerül Kaname legyezőjének hatósugarába. Viszont pont ballépéseinek köszönhetően lesz igazán szeretnivaló figura! Magyar hangja Markovits Tamás.

A másik főszereplő Chidori Kaname szintén 16 éves. Igencsak sajátos körülmények közepette tudja meg, hogy a KGB el akarja rabolni, mégpedig azért, mert ő is a Suttogók közé tartozik. Ők azok, akik egy nagyon ritka pszichikai adomány birtokosai. Bár nem tudja, de az új diák azért koslat állandóan a nyomában /még a lányöltözőbe is!/, hogy megvédje az oroszoktól, és amikor komoly bajba kerül, akkor szüksége is van Sousuke-ra. Ezen kívül viszont kemény lány – talán túl kemény is – aki, ha nem tetszik neki valami, azt ki is mondja, vagy – Sousuke esetében – egy papírlegyezővel juttatja tudomására az illetőnek. Kevés olyan női karakter van, akit kőkemény harcosnak lehet nevezni, de Kaname élvonalban van azon a listán! Viszont kedves és segítőkész is, ráadásul az osztály felelőseként egy komolytalan bagázst is rendben kell tartania. Igazi vezéregyéniség, aki kedves is tud lenni, ha épp nem bosszantják fel. Magyar hangja Molnár Ilona.

Tokiwa Kyoko Kaname legjobb barátnője és a két főszereplő osztálytársa. Két copfba kötött haja és nagy szemüvegje ellenére nem egy könyvkukac, viszont imád mindent megörökíteni apró rózsaszín fényképezőgépével, úgy, mint egy zsírfoltot egy sült krumplin, ami Godzillára hasonlít. Sousuke-nak is igyekszik segíteni és jó tanácsokkal ellátni, hogy lehetőleg ne menjen pár perc alatt Kaname idegeire, de sajnos nem mindig sikerül neki. Igazi szeretetreméltóan kíváncsi karakter. Magyar hangja Lamboni Anna.

Másik fontos barát és osztálytárs Kazama Shinji, aki hamar Sousuke csodálója lesz a fiú katonai múltja és ismeretei miatt, ugyanis Shinji is – ha mondhatom így – igazi katonab**i. Szintén igyekszik segíteni Sousuke-t a civilek életében, ugyanakkor a hadsereg iránti szeretetével kiérdemelte Sousuke bizalmát és barátságát. Ha egyszer beszélgetni kezdenek a témáról, képtelenség leállítani őket! Magyar hangja Steiner Kristóf.

Gauron-ról semmit nem tudunk azon kívül, hogy kegyetlen, hidegvérű gyilkos és Sousuke-t Kashim-nak nevezi a ’régi szép idők’ emlékére, amivel mindig kiborítja a fiút. Ő is tudja használni a Lambda-meghajtót és igyekszik minél jobban megismerni a fekete technológiát, hogy minél többet gyilkolászhasson. Igazi kegyetlen, pszichopata, aki nem ismer se istent, se embert. Magyar hangja Megyeri János.

Andrei Kalinin Sousuke egyik főnöke, aki ráadásul együtt harcolt vele Gauron ellen. Bár már ősz, még mindig kemény, mint a kő, nem kíméli az újoncokat sem, viszont mindig igazságos és megbízható. Teljesen megérti Sousuke helyzetét és megpróbáltatásait és igyekszik /néha/ jó tanácsokkal ellátni. Magyar hangja Balázsi Gyula.

Richard Mardukas már nem olyan elnéző, mint Kalinin, Sousuke kap is tőle rendesen. Viszont, mint egy anyatigris, úgy védelmezi Tessa-t mindentől és mindenkitől! Bár róla se tudunk meg sokat, de ő is jó katona és bár nehezebb eset, de azért rá is lehet számítani a bajban.

[1] [2] (2/1)


Hozzászólás
Shou-chan Shou-chan
2011-02-14 21:33
nem vagytok vele egyedül ^^ imádom mind a három évadot és a filmet is!!! XD
Papa Papa
2011-01-06 09:40
Nekem az egyik kedvencem. Oké, rengeteg kedvencem van, de akkor is :)
PetiX PetiX
2011-01-05 19:44
dd(^^,) én is szeretem
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!