Mindent a legitim utódlásért – avagy a herceg, a törpe, a bolond és az elf vámpír egy hercegnőt keres 5. rész

Írta Papa Dátum 2010-12-20 10:41 Hozzászólás 1 Olvasta 7245 | Rovat: Fun »


Nem telt bele sok idő, s máris az újdonsült kétlovas szekéren száguldottunk arám után. Persze fennállt annak a lehetősége, hogy egy másik esküvői ruhába öltözött nőt követünk, aki csak véletlenül hasonlít a képre, ami lehet, hogy nem is a feleségemet ábrázolja… bonyolult idők jártak akkoriban. Arward egy darabig neheztelt, amiért nem ő vezette a szekeret, de mivel éppen arra tartottunk, amerre ő is irányított volna minket, megbékélt a dologgal.

Az út meglehetősen göröngyös, de legalább nyílegyenes volt. Úgy száguldottunk, ahogy csak a lovak bírták. A velem együtt négy főre egészült csapat olyan látványt kelthetett, amit valószínűleg senki sem felejtett el, egészen a mi utazásunk után 20 évvel bekövetkezett póni támadásokig. Micsoda vérfürdőre képes néhány ezer feldühödött, alultáplált, vérszomjas póni… ez azonban egy másik történet, amit biztosan nem tudnék igazán hűen átadni. Utaztunk, hajtottunk, megállás nélkül. Aki már próbálta, az bizonyára tudja, hogy milyen egy száguldó szekérről elvégezni néhány olyan dolgot, ami az emésztési folyamat végével kapcsolatos. Aki még nem próbálta, nos, az nem vesztett túl sokat.

A nejem által használt postakocsinak tizenkét állomás volt beütemezve az útjába, leginkább kereszteződések, ahonnan más kocsik szállították tovább a leveleket. Honnan tudtuk, hogy a feleségem nem száll egy másik kocsira? Egyszerű. A posta kézbesítési módszerei gyorsak ugyan, de hagynak némi kivetnivalót maguk után. Az éppen csak egy kicsit lassító postakocsiból flegmán kivágott levelek többsége ugyanis ritkán érkezett meg épségben a címzetthez. De legalább nem késtek. Viszont egy csomagra azt írni, hogy „Törékeny”, az rettentő nagy ostobaság volt. A postai dolgozók a következőképpen érveltek: „Mi mindig vigyázunk a csomagokra. Mindig mindent megteszünk, hogy épségben leszállítsuk őket. Ha valami bunkó állat lekicsinyli az eltökéltségünket, akkor megérdemli, hogy megleckéztessük”. Az ilyen csomagokat szokták használni a nagyon gyakran megrendezendő postai Zúzó Kupákon.

Az általunk üldözött postakocsit végül közel egy napnyi vágta után beértük. Ott várt benne az én arám. Közöttünk meg úgy egy seregnyi marcona, tetovált, páncélos, felfegyverzett bandita. Semmi sem lehet egyszerű, nem igaz?


[1] [2] (2/2)


Hozzászólás
PetiX PetiX
2010-12-20 16:49
Na még egy hét.. :)
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!