A trENSZ Bizottság újabb ülése

Álmodsz királylány? (Markus Schulz – Do You Dream?)

Újabb interkontinentális előadó következik, méghozzá a Miami-ban tevékenykedő, de Némethonból származó Markus Schulz. Róla már írtam korábban, amikor is Dakota álnéven megjelentetett egy igen kísérletező, minimalista, de azért finom korongot, most azonban saját magát helyezte előtérbe, tehát a 2007-es Progression óta végre újabb szerzői albummal jelentkezik: ez a Do You Dream?

Úgy gondoltam egy ilyen nagy nevű előadó megérdemel egy részletesebb kivesézést (nem, nem, nem kívánok trance producereket lesorozatgyilkolni!), pláne ha az albuma nemhogy nagy, de kifejezetten hatalmas, orbitális, egyenesen piramidális elvárásoknak kell, hogy megfeleljen. Az idei év egyik nagy durranására lehetett számítani (a másik Armin Van Buuren albuma lesz), kis pukkanás lett a végeredmény vagy megrengeti azért a Földet Markus új dobása? Erre keressük a választ, lássuk a dalokat!

Alpha State – Természetesen mivel is indíthatna a lemez, ha nem egy végtelenül nyugodt, csendes, andalító intróval? Ugye! Kifejezetten hangulatos kezdés, analóg hangokkal, zajokkal, amik végül átcsapatnak az igazi nyitó számba…

Away (feat. Sir Adrian) - … vagyis ebbe. Sir Adrian-t talán nem kell bemutatni a trance-et ismerőknek (The Space We Are, Times X, Clear Your Mind), jellegezetes, suttógó énekhangja viszi el a hátán ezt a progresszív gyöngyszemet. Bár nem rajongok túlságosan Adrian hangjáért, szerencsére itt nem vette túl egyhangúra a figurát. Ahogy elhangzik a dal címe, mindenkinek rögtön le fog esni, hogy ez bizony üt, mint a kokszos pálinka! Eleinte még úgy gondoltam, hogy szerencse is, mert a dal elég szürke nélküle, de az az igazság, hogy a részletszépségek csak sokszori meghallgatásra tűnnek fel. Egy szó, mint száz: kiváló.

Rain – A második dal nem is hagyja, hogy túl sokáig elkalandozzunk, az első taktusok már megmutatják miről van szó. Több helyen is olvastam, hogy ez a szám tulajdonképpen a Do You Dream? és a The New World egyvelege, ami nagyjából helytálló. Épp ezért nekem nem is nyerte el a tetszésemet, szerénységem már a Do You Dream?-től sem esett lapockára. Töltelékdalnak azonban megteszi.

Dark Heart Waiting (feat. Khaz) – Térjünk is át gyorsan az aktuális slágerre, az albumbeharangozó single-re. A torzított éneket ismét a Cause You Know-ból illetve a Without You Near-ből ismerős Khaz szolgáltatja. A dal – bár elsőre nem tűnik annyira nagy dobásnak, és valljuk be, a remixek jobbak – kifejezetten fülbemászó, így jó választás volt ezzel hirdetni a lemezt. Tulajdonképpen ezzel elmondtam mindent: csúcspont, de nem a legmagasabb.


Not the Same (feat. Jennifer René) – Jennifer René napjaink egyik legfelkapottabb trance-énekesnője (na jó, lehet, hogy napjainkban már nem, de egy-két éve még az volt), nem csoda, ha Markus őt kérte fel dalolászni egyik számára. Igaz, ha nem tudom előre, meg nem mondom, hogy ő az... biztos az effektezés miatt. Sajnos maga a dal egyáltalán nem kiemelkedő, mondhatni az előzetes elvárások alapján felállított mérce alatt szépen átsétált. Dallamosnak dallamos, de lendület alig van benne… talán majd egy remix segít rajta?

Do You Dream? (Uplifting Vocal Mix) – És íme itt is van a címadó tétel, úgy ahogy tavaly már megismertük, csak éppen megbolondítva egy kis vokáltémával. Megmondom őszintén, ismerve Markus korábbi címeit, kicsit sterilnek, egyszerűnek éreztem ezt a számot, hovatovább sablonosnak, így valahogy nem tudott megfogni. Ez a verzió némileg javított az összképen: a világot nem váltja meg, de azért beindulnék rá egy bulin.

Last Man Standing (feat. Khaz) – A lemez első lassabb pillanata következik, amit valahogy a fórumokon nem dicsérnek az égig, pedig szerintem eddig a leghangulatosabb alkotás. Feelinges a dallam, tetszetős a ritmus, poén a Zombienation-ös, oktávozós basszus, de a koronát a nótára a vonósok teszik fel. Nem azok a tipikus trance-vonósok (pad-ok), hanem konkrét, nagyzenekari hangszerekre hasonlító vonósok. Csak hallgassuk meg azt a lezárást… hajjajj…!

Surreal (feat. Ana Criado) – Ana Criado tavaly tűnt fel a Napnyugta körúton (Sunset Boulevard), azóta már több dalban is hallhattuk (és még fogjuk is), itt is hangját adja egy számhoz. Ez a darab kifejezetten csendes (engem a Jose Amnesia Louder-jére emlékeztet), pedig nem chillout. Ez a nyugodtság csak az utolsó két percben törik meg, nagyon szépen. Bejönnek a szintetizátorok, és még a fődallam is megváltozik; igen, így kell ezt csinálni! Szépen építkezik, hogy aztán ránk borítsa az egészet. Nagy potenciál van ebben a nótában!

Unsaid (feat. Susana) – Pár oldallal arrébb már írtam a hölgyike szólóalbumáról, de szerencsére ez a szám nem kapott helyet rajta. Már csak azért is, mert ennek itt a helye, habár egy fojtó gondolattól itt sem tudok megszabadulni (de erről később). A nóta egy popos, slágeres szám, amihez szépen passzol Susana milicista énekstílusa. Korrekt dal, szép melódiákkal, gitárokkal… csak nagyon-nagyon hasonlít az Armin és Shah által jegyzett Going Wrong-ra. Egész konkrétan a refrének dallamvezetése ugyanaz, csak a hangszín más. Tudom, hogy eredetit nehéz kitalálni, a spanyolviasz is már létezik egy ideje, és mindent lehet máshoz hasonlítani, de ezek sajnos megütik a trance-rajongó fülét. Sokat nem vesz el az élményből, csak azért mégis, no… kellett ez?

Lifted (feat. Angelique Bergere) – Bezzeg itt minden rendben van: ismeretlen énekesnő, szolid, de mégis mély hangszerelés, kiváló dallamok, mesteri felvezetés. Valami ilyesmit vár el 2010-ben Markus Schulz-tól az egyszeri trancer. Kíváncsi vagyok, hogy egy esetleges Remixed album esetén mit művelnek vele…

Perception (feat. Justine Suissa) – Szintén egy olyan dal, ami már ismerős lehetett egyeseknek, különböző rádióműsorokból. Ez a dal egy Cass & Slide feldolgozás, hozzáadva az OceanLab kitűnő énekesnőjének esszenciális hangját. Az átértelmezés csodásra sikeredett, ahogy beindul a refrén, hátszőr nem marad lankadatlanul. Alakul a molekula…


The New World – Egy rövid 2 és fél perc erejéig beköszön 2008 nagy slágere is. Bár ez is kicsit upliftingesebb, mint az átlag Markus számok, 2 évvel ezelőtt ez még bőven tetszett. Annál is inkább mivel előbb jött ki a Do You Dream?-nél (ez a két dal eléggé hasonlít egymásra). Kár, hogy csak egy beköszönés erejéig került fel a lemezre, még ha érthető is valahol.

Lightwave (feat. Angelique Bergere) – Az album legérdekesebb dala következik, egy majdhogynem drum ’n bass beütéseket magán viselő, vontatott, lassú/gyors nóta. A tempó és az ütem hihetetlenül dögös, ugyanakkor maga a dal igazából lassú. Ez a furcsa kettősség adja az ízét ennek a dalnak, ha gonosz volnék, azt írnám más miatt nem is lehet rá emlékezni, de nem írom (hupsz).

65.4hz – Ami a Progression-ön a Trinidad to Miami volt, az itt most ez a dal. Kevés dallamú, monoton, szigorú, mégis fülbemászó darab. Nem lesz sosem kedvencem, de mégis van benne valami, ami miatt nem lehet csak úgy elengedni hallójárataink mellett. Biztos a frekvencia miatt…

What Could Have Been – A Not the Same ének nélküli nagytesója, klasszikus rave dallamokkal operálva, de sokkal-sokkal hangulatosabban kivitelezve, mint a fentebb elhelyezkedő kishúga. Pont ideális itt, az utolsó előtti helyen.

Goodbye (with Max Graham feat. Jessica Riddle) – Beszédes cím, sokat mondó társszerző, és a lemez vége: mindenki szép lezárást vár, ugye? Jelentem sikerült! Nem egy befordulós, lassú számot kaptunk, hanem egy gyorsabb, picit Solarstone beütésű, vidámabb hangulatú dalt.

Úgysem hisz nekem senki, de azért bajban vagyok. Bajban, mert egy hihetetlen nagy névről van szó, Markus Schulz-ról, akitől egy igazán nagy dobást vártunk, olyat amit majd évek múltán is emlegetünk, hogy ”bezzeg a Do You Dream-en az a szám, emlékszel?”. Hogy ez így lesz-e azt majd az idő eldönti, de perpillanat nem érzem úgy, hogy egy igazán korszakalkotó albumot tett le az asztalra Markus. Sőt, továbbmegyek, nem igazán érzem azt a többévnyi belefeccölt munkát sem. A Do You Dream? egy tisztességesen összerakott, hangulatos, kellemes nótákat tartalmazó album, ami magán hordozza a mester keze nyomát, de nem tudott klasszikussá válni. És lehet hogy ez így túl szigorúnak hangzik, de valahogy pont ezt vártuk volna. Ennek ellenére azt mondom a lemez minden trance rajongónak erősen ajánlott, az idei év nagyágyúi között kiemelt helyet foglal el, de érzésem szerint nem ő lesz a király. Inkább álmodjunk tovább… ki tudja, lehet, hogy később beérik az album...

A "Dou You Dream?" videóklipje