A trENSZ Bizottság újabb ülése

Írta Pactolous Dátum 2010-08-03 16:59 Hozzászólás 5 Olvasta 18368 | Rovat: Zene / Mozi / Könyv »



Szólóalbumot így ne! (Susana – Closer)

Szegény Susana! Mennyire szerettem a Shivers-ben, a Nothing At All-ban, vagy a Dark Side of the Moon-ban (nem a Pink Floyd-félében), és most mennyire sajnálom őt! Tudniillik szólóalbum megjelentetésére adta a fejét, de félreértette ennek a definícóját. Akárcsak Julie Thompson, ő is a producerekre bízta az albumot, csak míg Julie megelégedett eggyel (Andy Duguid-dal), addig Susana valóságos "mini-A State of Trance" party-t hozott össze egy korongon. Mike Shiver, Armin van Buuren, Rex Mundi, Omnia, The Blizzard, Dash Berlin, Stoneface & Terminal, és még sokan mások, egy albumon?


A Jóisten is láthatta előre, hogy ebből nem fog kisülni semmilyen, igazán komoly szólóalbum. Tulajdonképpen a fent említett húzónevek dalairól van szó, amiben Susana énekel, meglehetősen egyhangúan (erős, milicista módon). Képzeljük tehát el, hogy ahány producer/előadó, annyiféle hangzás, és mindegyikben csak az énekesnő hangja a közös nevező. Káosz? Változatosság? Döntse el mindenki maga, nekem nem tetszett ez a fajta koncepció. Az sem, hogy már megint tanúja lehettem az újrahasznosításnak: miért is kellett Armin 2008-as If You Should Go-ját, vagy Rex Mundi, Dash Berlin tavalyi számát felrakni a lemezre? Ráadásul úgy, hogy ami tavaly még XY feat. Susana volt, az most már Susana feat. XY lett. Szánalmas?

Mindenesetre az albumon így is vannak jó számok, a Closer például úgy is kiváló, hogy az Omnia és a The Blizzard páros (akiknek már eleve hasonló a hangzásuk) megalakulásuk óta nem tudnak megújulni. A Mike Shiver-es Give Me Faith is kellemes, az ismertekről pedig nem is érdemes szót ejteni, mindenki tudja, hogy mekkorák (Nothing At All, If You Should Go... hatalmasak). Azonban vannak olyanok is, amik „fiók mélyén csücsült” daloknak tűnnek, például a Stoneface & Terminal-féle Sunrise nem kicsit hasonlít a Blueprint-re, de Jorn Van Deynhoven-től, Bart Claessen-től és Josh Gabriel-től is többet vártam. A Dark Matters féle lassabb dalok azonban szintén hangulatosak, és ott Susana is jobban kibontakozik.

A "Closer" videóklipje

Kár is tovább ragozni, a Closer, mint album nagy csalódás volt nekem. Sejtettem, hogy ez lesz, de a végeredény még jobban letaglózott. Laikusként persze hallgatható, hovatovább korrekt lemezként is lehet értelmezni, én azonban nem tudok máshogy tekinteni rá, mint egy kaotikusan, kétségbeesetten, lustán összerakosgatott fércmunkára. Erre a varjú is csak azt tudja mondani, hogy kár!

[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] (7/4)


Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2011-05-12 11:15
Bizony! és már eddig is olyan rmixek jöttek ki, hogy a hagyma sírja el magát tőlük, szóval bízakodó vagyok :)
Andsen Andsen
2011-05-09 14:34
Magam is hasonló véleményen vagyok BT albumával kapcsolatban, fura hogy az amúgy rock-os vonalat nem kedvelem, itt mégis annyira jól szól, bár első hallgatásra néhány számnál értetlenül álltam, hogy most akkor mi is ez?
Mondjuk BT munkái mindig is elég megosztóak voltak. Júniusban pedig ha minden igaz érkezik az album remixed verziója.
Projeckt Projeckt
2010-08-18 19:56
BT - These Hopeful Machines

BT mindig is egy külön "része" volt a trance világnak és úgy gondolom ez nem is fog változni.
Elsőre kicsit féltem a 12 track / 2CD megoldástól, de nem lett unalmas az album. Mindenképp inkább érdekesnek mondanám, habár tény, hogy sok régebbi albumán használt megoldástól nem hajlandó megválni. Ezek amolyan jellegzetességek, ezekről tudjuk elsőre, hogy BT albumot hallgatunk. Nem mindegyik számra mondanám, hogy kifejezetten trance, de az összhatás tagadhatatlanul jóra sikeredett. Szerintem 2010 egyik legjobb előadói albuma!
Projeckt Projeckt
2010-08-04 19:41
Susana – Closer

Az énekesnői szóló albumok terén nálam az etalon Jes Brieden – Disconnect című albuma 2007-ből. Azon az albumon Jes is a már előzőleg előadóknak és producereknek felénekelt számait dolgozza fel. A feldolgozás szót emelném ki, mert ott legalább nem az eredetileg felénekelt darabok kerültek fel, hanem némi újításon mentek át a dalok. Ebben a formában azt az albumot már nevezhetjük Jes szólóalbumnak. Ennyit a Jes albumról, aki nem hiszi hallgassa meg.
Susana Jes-szel szemben itt hibázott hatalmasat, hogy minden változtatás nélkül felrakott 2-3 éves slágereket az albumra, gondolva, hogy ő énekel bennük, akkor már saját számainak tekintheti őket. Engem a vegyesség nem zavarna, sokkal inkább az, hogy egy Rex Mundi vagy egy Armin Van Buuren számot Susana nem sajátíthat ki. Ne cserélődjenek fel a szerepek, emlékezzünk rá, hogy Susana csak egy énekesnő!
Projeckt Projeckt
2010-08-04 19:23
Az tény, hogy Nitrous Oxide nehezen tud elszakadni az egysíkú uplifting-től. Ez a legtöbb Anjunabeats dj-nél így van, bár mostanság történtek újítások a kiadónál.
Az albumot fejlődőképes darabnak tartom, észrevehetőek meglepő változások. Az egyik ilyen a már említett Far Away címú szám, amely minden bizonnyal az első Nitrous Oxide szám amiben van vokál. Szóval csak így tovább N2O, de azért van még hova fejlődni.
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!