Csak egy átlagos nap

Írta Papa Dátum 2010-05-27 21:01 Hozzászólás 0 Olvasta 923 | Rovat: Irodalom »

Átlagos lakás, átlagos férfi, átlagos reggel. Átlagos hívás, egy történet kezdete.

Történetünk főszereplője olyan hétköznapi, hogy célszerű pusztán úgy hívnunk, hogy Joe. A vasárnapot kivéve a hét minden napján dolgozik, reggeltől estig, egy szállítmányozási cég logisztikai részlegén. Fizetése nem túl magas, de nem is alacsony. Nem szegény, de a luxusra már nem telik neki. Lakásában egy aprócska hálószoba (ruhásszekrény egy darab, ágy egy darab), egy normális méretű nappali (könyvespolc, kanapé, tévé, kávézóasztalt), egy szokványos konyha, valamint egy fürdőszoba található (mely a WC-t is magában tudja).

Joe-t reggelente mindig a rádiós ébresztője kelti. A helyi adó reggeli műsorának a szignálja az első dolog amit meghall, ami persze koránt sem egyedi jelenség. Ezen a napon is pontosan így történt. Joe lassan szokott álomba merülni, de mindig könnyedén ébredt, szóval mire a rádióadó műsorvezetői betermelték a második kávéjukat, ő már régen felkészült a napra. Túlesett átlagosnak mondható reggelijén, fél füllel hallgatva a híradót; kicserélte a szemetesében a zsákot, s mindeközben még ki is szellőztetett.

Joe olyasfajta ember volt, aki beáll egy bizonyos napi rutinba, és talán csak egy atomcsapás tudná ebből kimozdítani. Nos, talán még az sem. Valószínűleg a megszokott napirenden belül mozogna, miközben széttépné a robbanás. Ez az életmód talán sokaknak riasztóan furcsának hathat, de az olyan emberek, akik így élnek már rég túl vannak azon, hogy ilyesmire figyelnének. A rutin megakadályozza, hogy gondolkodj, a tudatlanság pedig áldás. Legalábbis így gondolhatnák az ilyen emberek, ha gondolkodnának.

Azért ne írjuk le ily korán főszereplőnket. Joe korántsem volt ostoba. Egyszerűen csak egy ideje már felismerte, hogy túl sok problémával jár a túlzott gondolkodás és abból sem származik semmi haszna, ha jobban belemerül a világ dolgaiba. Egészen boldog volt jelenlegi állapotával. Szerencsére a munkája eléggé lekötötte ahhoz, hogy az esetlegesen felmerülő kósza gondolatfoszlányok túl sokáig megmaradjanak a fejében.

Joe már épp az ajtóban volt, amikor megcsörrent a telefon. Szinte sértésnek érezte, hogy kiszakítják napi rutinjából, és azt is sejtette, ki lesz a vonal túlsó végén, amikor felveszi a kagylót. Egy kevésbé átlagos embernek bizonyára örömöt okozott volna, hogy feltevése beigazolódik, de Joe-t nem ragadták el ilyen érzések, mikor meghallotta felesége hangját.

- Drágám, olyan rég hívtál! Tudom, hogy sok a dolgod, de azért a családodra szánhatnál egy kis időt.
- Sajnálom.
- Tudom. Tudom, hogy miattunk dolgozol ilyen keményen. Viszont ígérd meg nekem, hogy ezen a hétvégén végre tényleg hazajössz. A kis Billy-nek is most lesz a születésnapja.
- Tudom.
- Remélem hazaérsz.
- Én is.
- Szeretlek, Joe!
- Ahha.

Joe letette a kagylót és ment a dolgára. Egy átlagos ember, egy átlagos lakás, egy átlagos élet, egy átlagos hívás. Leszámítva, hogy Joe felesége öt éve halott, és a fiúk sosem született meg.



Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!