A láng

Írta Ayena Dátum 2010-03-16 16:51 Hozzászólás 1 Olvasta 1068 | Rovat: Elmélkedések »
Cimkék: szerelem, láng

Azt mondják a szerelem az, mikor az Ő jobban érdekel, mint az Én. Mikor az Ő boldogsága, és jóléte . Szerintem ez csak egy undorító rajongás. Én most a saját szemszögemből nézném ezt a témát, mert ilyesmiben lehet hagyatkozni a nagy költők szerelmes verseire, de az nem lenne más, minthogy az üres vázakat a saját gondolataim elé támasztom egyszerűen, és értetlen rakosgatom őket egymás után, mellé, és próbálom meggyőzni a másikat, hogy azon túl, hogy szépek, értelmük is van. Bár nem nekem, nem neki, de annak idején annak az embernek biztos.

Én önző vagyok. Szerelemben-szeretetben az. Vágyom a fájdalmát, sértem a szeszélyemmel, akarom, hogy pusztuljon a lelke is, mert pusztulás nélkül semmi nem épül teljesen újjá. Ha szeretem, nem érdekel, hogy boldog legyen. Igen, jól esik, ki ne örülne, ha a másik vele együtt örül? De akkor se érdekel, mert a boldogság nem minden. Szerintem a szeretetben hagyni kell a fájdalmat, a kínt, de soha nem szabad hagyni, hogy a másik belepusztuljon.

...Azt hiszem ez a kulcsa: hagyd hogy éljen, hogy lélegezzen, hogy sírjon, mert ha nem sír eleget, elfelejt szívből kacagni… Viszont, óvd attól, hogy a könnyeibe fulladjon. Ne hagyd belepusztulni! Mellette állhatsz, foghatod a kezét, ha zokog, de ne akard elzárni a könnyeit. Nem a te feladatod. Ha érez, nyugszik, elcsitul, ha pedig nem, illúziót adsz. Egy mocskos, és merev illúziót, amihez ragaszkodni fog. A fent említett rajongást. Attól a perctől tőled vár majd megnyugvást, téged keres, ha gondja-baja van, elveszed az életét akaratlan. Elveszed, és ha vége lesz, akkor jön a klasszikus „Nem tudok nélküled élni!” eset.
Nem szabad elfelejtened, hogy ember, és nem segíthetsz mindenben.

Meg kell hagynod benne a lángot!

A lángot, ami ott izzik, hogy küzdenie kell. Mert abban a percben, hogy ezt a lángot kioltod, benned keresi. Másokban keresi, és képtelen lesz, az én fogalmam szerint szeretni...

Nem szabad a másikat belefojtani, és csakis benne keresni a boldogságot. Keresheted benne(úgyse ott rejlik, nem koncentrálódik egy személyre), de vele, és mellette is. Abban a pillanatban, hogy mellette keresed, de egyedül is, már nem lesz nyomás számára, nem lesz teher. Mert érezni fogja, hogy nem tőle várod a kulcsát a dolognak. És bármi lesz is, megállsz egyedül, nélküle is.

Ez így a jó.

Személy szerint nem bánom, ha egy szerettemtől jön a fájdalom. Térdre hullok, ha ő úgy akarja. Mert tudom, hogy ő is ember, és ő se tud minden helyzetbe talpon maradni. És azt is tudom, hogy természetemből adódóan, én is térdre kényszerítem, hol akarva hangulatnyi szeszéllyel, hol akaratlan. Mert számomra nem a felhők és a vigyor a szerelem.

De az a tapasztalatom, hogy az emberek elvesztették ezt a lángot, vagy soha nem is keresték magukban, és szépen lassan hagyták kihunyni. Mindenki másban keresi, tőle várja. Hogy visszakapja ezt a szikrát, amit elpazarolt. És csalódásában ellöki magától a másikat.


Hozzászólás
Papa Papa
2010-03-17 20:59
Egy kifejezetten lenyűgöző írás. Ahogy elolvastam, rögtön tudtam, hogy itt a helye. Szerencsére Pactolous kolléga is hasonlóan vélekedett a dologról. Így tehát már csak az maradt hátra, hogy derék olvasók mondjanak véleményt.
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!