4K 2.

Szólóalbum? Az mi? (Julie Thompson – Feeling for Corners)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kivételes hangú énekesnő, akit már nagyon sok trance előadó felkért danolászni. Juliska azonban saját karrierről álmodott, de sajnos az ő dalai nem voltak túl populárisak. Ekkor jött a producer fehér lovon, kinek neve András volt vala, sőt még mindig az. „Ne félj semmit Juliska, majd én segítek neked!”. És így is történt.

Szóval Julie Thompson megírta a dalokat zongorán, a szövegeket is ő hozta össze, Andy Duguid pedig ráöntötte ezekre a számokra az ő hangzását. Kérdés, hogy ez jó ötlet volt-e, amikor Andy-nek eléggé karakteres stílusa van (egyfajta progresszív trance/house hibrid), és most egy szólóalbumról lenne szó. Képes-e Julie hangja elvinni a lemezt? Lássuk!

What Will I Do? – Az Andy Duguid hangzás már az első számnál megjelenik, mintha csak a Run című számot hallanám az ő albumáról (amit mellesleg szintén Julie énekelt fel). Mindenesetre kellemes, a zongora/vonós párosításnak mindig örülök, és a szinti is jól van elhelyezve.

Something to You – A folytatás már kicsit szürkébb, ez a dal elég jellegtelen, semmilyen, nincsen benne semmi, ami megragadná az embert, csak úgy van. Meg lehet hallgatni, de nem generál nagy érzéseket.

Shine – Egy nagyon szép szám, végre Julie is egy kicsit másképp énekel, de… De szerintem kár volt a begyorsulást erőltetni. Ha az egész dal végig chilles, lassú folyású lett volna, jobban ütne. Na persze így sem rossz…

Satellites – Újabb húzószám, még a hangzásba se nagyon tudok belekötni. Színtiszta modern 80-as évek, hangozzék ez bármilyen ellentmondásosan is. Plusz kaptunk egy nagyon jó refrént is. Bravó!

I Am Yours – Kiváló ötlet a gitár (vagy arra hasonlító hangok) bevezetése, de sajnos ez még kevés. Az ének erőtlen, a hangzás pedig már kezd unalmassá válni, ennél sokkal többet is ki lehetett volna hozni ebből a számból.

It Only Hurts – Az ellentmondások dala: olyan jó megoldások vannak benne, mint például a vonósok, sőt, hegedűk szerepeltetése, vagy Julie torzított éneke. Ugyanakkor a Duguid-hangzás itt már rendkívül unalmas, és Julie is kezd már Tiff Lacey-be átmenni. Nem tudja elég változatosan használni az egyébként kitűnő hangját. Kár, de azért megjegyzem, ez a dal Richard Durand remixben sokkal jobb!

Temptress – A szokásos minőség: jópofa effektek, variálások, de maga a dal túlságosan üres. Nem egy emlékezetes darab.

Chains – A cím maga nagyon illik az egész albumra, súlyos láncok tartják vissza az eredetiségtől Julie Thompson-t. Irónikus módon azonban pont ez a szám lett egy kicsit jobb a többitől. Ennyit számít a kicsit teltebb hangzás, és a jól eltalált refrén. Nem nagy durranás, de az előbbiek után üdítően hatott.

How Does It Feel? – Az ügyes kompromisszum: kicsit másabb, de attól még Duguid-os hangzás, ami egy pillanatra sem unalmas. Trombiták a dal elején a háttérben, szépen kibontott gitárok, ügyes variálások jellemzik a dalt. Miért nem lehetett ez a mérce?

All is Cold – Újabb unalmas töltelékdal, nem akarom még jobban ismételni magam, eléggé semmilyen.

My Home – Utolsó számhoz érkeztünk, vajon domborít-e zárásképp Julie és Duguid? Kicsit igen. Mintha fel lenne osztva kettőjük között a dal, az elején ugyanis nyugodt, lassú hangulat uralkodik, vonósokkal alátámasztva, míg a végefelé beindul és inkább egy Duguid nóta jut eszünkbe. Méltó zárása a lemeznek.

Nem ájultam el Julie Thompson albumától, és a legfőbb ok az, hogy ez nem igazi szólóalbum. Sokkal inkább egy Andy Duguid mellékprojektnek fogható fel, és annak korrekt is lenne, de így viszont csalódtam. Egyáltalán nem egyedi, vagy izgalmas, netán áttörő, ellenben hallgatható és kellemes. Aki szereti eme két ember munkásságát és nem vár sokat a lemeztől, annak tetszeni fog. Én minden gyöngyszem ellenére azt mondom, hogy ez lehetett volna sokkal-sokkal jobb is.

Ízelítő a "What Will I Do?" dalból