Háború

Írta Papa Dátum 2009-12-13 21:21 Hozzászólás 0 Olvasta 899 | Rovat: Irodalom »

Már az ősök is leírták, hogy a csaták után mindig esik. Valószínűleg azért, mert az istenek így vesznek búcsút szívüknek kedves teremtményeiktől, így szörnyülködnek az esztelen vérontáson, és bánják, hogy szabad utat engedtek az embereknek. És az isteneknek ezen a napon bőven akad okuk sírni!

Az istenek teremtette föld ezen darabja először vad volt, szabad, s tiszta. Aztán jött az ember és az állatok, melyeket igába hajtott, rendszeres időközönként tönkretéve ezt a területet. Később, amikor az emberek letelepedtek, amikor a föld egyes darabjait sajátjuknak kezdték nevezni, és körbekerítették, falu épült e helyen. Aztán a városok megjelenésével a falu elnéptelenedett és csak búzamezők maradtak, amiknek termésével az urbánus népeket látták el. Most pedig nincs itt más, mint egy véráztatta, harcosok és lovak tetemével borított, a szakadó esőtől lápossá váló talajú temető! Ez a föld, mindig is életet adott, bármilyen alakban is volt éppen, most azonban már csak a Halál számára kedves ez e hely. Ez már az ő otthona, s nem osztja meg senki mással, csak a bánattal, a szenvedéssel, a megbánással, és a dögevőkkel. Ezen a darabka földön már soha többé nem fog megteremni semmi, és a temérdek halott emléke fogja fogva tartani, míg világ a világ.

Még néhány élet pislákol a csata helyszínén. Maroknyi túlélő. Páncélos, fegyveres harcosok. A „győztesek”. Néhány elméje megborult, sokaknak már csak percei vannak vissza, amiket a kegyes és gyors halálért való imádkozással töltenek, mindhiába. A történelem azt mondja majd, hogy nyertek. A családjuk, a barátaik, akik még életben vannak, örülnek majd visszatérésüknek. A népük hősnek kiáltja ki őket. De ők nem nyertek, túléltek. Többé már nem azok az emberek, akiket a családjuk visszavár. És azon kevesek közé fognak tarozni, akik tudják: a gyilkolásban nincs semmi hősies. Örökre megváltoztak, a történtek nem csak elméjükbe, egyenesen a lelkükbe vésődtek.

A mészárszék, vagy ahogy majd emlegetni fogják, a csatatér, közepén két harcos áll, szorosan egymással szemben. Páncéljuk megegyezik, a hátukra festett szimbólumokon kívül. Két férfi, két katona, két hadvezér, az egyetlen, ami különbözik bennük, az egyetlen dolog, ami miatt ölniük kellett, hogy másfajta jelet viselnek a vértezetükön. Az egyiknek a hosszú haja a csata során elszabadult a kötelékekből, és most rendezetlenül omlott hosszan a hátára. Légzése rendezetlen és gyors volt. Pont, mint ahogy a szívverése. Arca szinte felismerhetetlen volt a rászáradt vértől, s a néhány vágásról, mely örökre elcsúfította. A vér már oly régen kiömlött, hogy a szakadó esőnek is nehezére esett egy-egy csíkot vágnia a feketés-vöröses masszába. A halál e maszkjából szinte mint két csillag úgy villámlott elő a két kék szem. Kardját jobb kezével fogta, mivel a bal keze egy ütés után örökre használhatatlanná vált. A nemesacélból készült penge átfúrta a másik vezér testét.

A másik vezérét, akinek a légzése és a szívverése már lassult. Benne már nem dolgozott az elszántság, az erő, az adrenalin. Ő már megnyugodott. Már nem volt miért az élethez ragaszkodnia. Ellenségének pengéje a gyomorszáján hatolt be, átszúrván a páncélt, mely képtelen volt ellátni feladatát. Sisakja alatt az ő arca is felismerhetetlen, szemei csukva, szájából vékony csíkban, de serényen folyik a vére. Az egész csak egy pillanatig fájt, aztán már minden érzékét elvesztette. Az őt leszúró férfi vállára hajtva feje, testével ernyedten a másiknak dől, rátámaszkodik. Kezéből lassan kihullik a kardja, egyenesen egy vérrel átitatott tócsába.

Az összecsapás egyetlen végső támadással dőlt el. Egyetlen szemvillanás alatt véget ért. A döntő pillanatba ragadva álltak most ott, egymással szemben, egymásnak dőlve. Páncél a páncélhoz, fej a fejhez. A leszúrt férfi egy adagnyi vért köp ki, hogy szólhasson legyőzőéhez, mielőtt végleg távozna az élők közül.
- Győztél…
- Igen. De neked sincs okod szégyenkezni.
- Mindig is… túl kedves voltál hozzám, bátyám!





Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!