Most nem lesz mit nézni a tévében?

Írta Papa Dátum 2008-05-06 16:33 Hozzászólás 5 Olvasta 1038 | Rovat: Elmélkedések »

Bizony! A Médiacápát kifogták, a Beugró helyett az igazi színész lépett fel, az Igazság ára túl nagy volt, a Mi kérünk elnézésért leginkább csak elnézést kértek, és a Liptai Claudia Show helyett inkább borsot szórnának a levesbe.



Máris közlöm, elcsitítván az esetleges felháborodókat, a Beugróra csak a címe miatt írtam, hogy igazi színészek lépnek fel helyette, hiszen az összes, abban a műsorban szereplő egyén számomra is elismert színész, színésznő! Maximális tisztelettel megszórt csokoládés csőtészta nekik! A Beugrót egyébként sosem láttam.


A lényeg azonban a következő: a fenti kis előzetesben leírt műsorok, a gyengébbek kedvéért most azokról beszélek amik nagy kezdőbetűkkel voltak írva, mind meg fognak szűnni. A TV2 ugyanis (ez nem a reklám helye) nem hosszabbította meg a szerződésüket, feltehetőleg a nézettségi mutatók vártnál alacsonyabb állása miatt. A hivatalos magyarázat persze ennél sokkal diplomatikusabb, azt mondják ugyanis, hogy az ősztől megváltozó műsorstruktúra miatt kénytelenek ezen műsorokat mellőzni a kínálatukból. Aki most olyasmire vetemedne gondolni, hogy mittudomén, Az igazság árának az ORTT‑vel való pörlekedés lett a veszte, az biztos téved! A nagy, és szent, és mindenekfelett lévő, és csodás, kereskedelmi csatorna igyekezett rögtön megnyugtatni a rajongókat, mondván Jakupcsek Gabriella, Liptai Claudia, és a Bagi‑Nacsa duó, továbbra sem számít munkanélkülinek. Csak majd egy másfajta szerepet fognak kapni. Például Jakupcsek vezet majd egy kabaré műsort, a Bagi‑Nacsa kettős pedig megkapja a legújabb Mokkát, ami kőkemény politikai kérdésekkel fog foglalkozni, reggel hattól egészen délig, szünet nélkül, élőben! Mondjuk ez utóbbit szívesen megnézném. Arról nem szól a fáma, hogy a Beugró színészeit, vagy a Mi kérünk elnézését humoristáit, fogják‑e még foglalkoztatni a TV2 berkeiben, vagy máris mehetnek a másik kereskedelmire, ahogy az már csak lenni szokott, a hasonló esetekben.


Mivel nem mondhatni, hogy én nagy kedvelője lettem volna ezeknek a műsoroknak, így bizonyára képtelen vagyok átérezni azok bánatát és felháborodását, akik szerették őket. Azonban a média az egyik legdemokratikusabban működő jelenség a világon: amit az emberek többsége látni akar, azt látni is fogja! Kivételt képez ez alól a szexualitás, az erőszak, a kulturális műsorok, a minőségi ismeretterjesztő produkciók, az igazán jó kabarék… De végül is épp ezen igények kielégítésére indulnak sorra a tematikus csatornák. Csak ha végül már mindenki számára lesz egy különálló tévéadó, akkor miből fognak megélni a kereskedelmisek?


Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2009-02-03 00:20
Igen, ott láttam :)
Conquistador Conquistador
2009-02-02 22:54
comedy central is adja
Pactolous Pactolous
2009-02-02 20:29
Tudom, régi hír, meg minden, de hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy az M1-en újraindult Beugrót mindenkinek ajánljam! Nemrég fedeztem fel egy kábelcsatornán, és azóta dependens lettem. Aki szeretne sírva röhögni, az keresse meg a régebbi adásokat a TV2, és az újakat az M1 honlapján, érdemes! :)
Pactolous Pactolous
2008-05-06 22:22
Talán majd egyszer kiadják őket DVD-n és akkor bepótolhatod :)
Vagy letöltöd de hát az illegális, azt mégsem ajánlhatom :)
Conquistador Conquistador
2008-05-06 21:48
tanulságos volt ez a cikk számomra,1-2 műsornévvel legalább megismerkedtem, kár h épp most lesz végük de azér je! :)
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!