A radar alatt vagy fenn a csúcson? (Scooter - Under the Radar Over the Top)

Írta Pactolous Dátum 2009-10-05 13:33 Hozzászólás 3 Olvasta 2055 | Rovat: Kritika »

Don Quijote és a szélmalmok ellen vívott csatája jutott eszembe a Scooter új lemeze kapcsán. Rájöttem ugyanis valamire, amire már régen rá kellett volna. Lássuk mit tud az Under the Radar Over the Top.

Mire is jöttem rá? Arra, hogy felesleges kreativitástól duzzadó, egyéni, saját megmozdulásra várnom ettől a 3 sráctól. Nekik most nem ilyen időszakuk van, sőt, igazából lehet, hogy sosem volt. Most viszont nem hagyom magam az emlékektől elködösíteni: a Scooter példaértékű csapat, nem hiába maradtak fenn már 1994 óta, de már korántsem annyira egyediek mint anno. Mondjuk úgy, hogy ha H.P. Baxxter nem vakerálna, ez egy teljesen átlagos dance/hardstyle lemez lenne. Vagy bármi más alstílus.


Mit is vártam? Túl sokat: 13 saját, egyedi dal, valami ilyesmit írtam a „sátor hárdkór” kritikámnál. Kaptunk 12-t, abból pedig hamarosan meglátjuk (halljuk) melyik milyen. A rajongók hozzászólásait elolvasva a különböző fórumokon úgy tűnik, ez a lemez jobban bejön nekik, mint az előző, a Jumping All Over the World, de a vélemények így is erősen megosztottak. Megmaradtak a „károgók”, akik a régi időket sírják vissza, és vannak boldog emberek, akik pont ezt várták. Én kétféle mércével tekintek az új lemezre: örülök, hogy jött egy új album, és örülök, hogy zúz, jól szól. Viszont szomorkodok is, mert a kommerszségből megint nem tudtak kitörni, sőt, még populárisabbak lettek, a dalok korántsem hozzák a korábbi lemezek kidolgozottságát (figyelem, nem ugyanazt várom, hanem azt a mélységet, ami a régebbi dalokat jellemezte). A feldolgozások… megkaptam a magamét e téren is, és elismerem: a régebbi nagy slágerek sem eredeti dobások. Mégis, anno jobban ütöttek, kevésbé voltak ismertek az eredetiek, most pedig kb. egy hónapos eltéréssel másolnak a fiúk (Technoboy nem hiába írt a Scooter-nek egy finom iróniával megfogalmazott nyílt levelet). Ehh, mindegy is, tekintsünk el ettől is, a dance műfajban ez már sajnos szokványos. Így kritikámban csakis akkor utalok az eredeti dalra, amikor úgy gondolom. Pont.

Stealth – Sejtelmes torz szövegek, valaki Nintendo-zik a háttérben, majd levágnak egy malacot, aki visítozik. Legalábbis valami hasonlót képzeltem magam elé, miközben meghallgattam ezt az intrót. Egy hatásos effekt után ismerős dallam és monológ köszönt be. Átsimulunk a J’adore Hardcore-ba. Nem ez lesz a kedvenc intróm, maradjunk a Last Warning-nál, vagy a Wicked Introduction-nál.

J’adore Hardcore – Olyan jó szám lehetne ez, de tényleg… Na, mondtam, hogy nem rosszmájúskodok. Szóval elölről. Első kislemez, beharangozó dal, sláger. Szépen kidolgozott, zúzós, szerethető dal (eltekintve bizonyos khmm… áthallásoktól, de pszt!).

Ti Sento – Másik klipes nóta, ami egyidőben jelent meg maxin a nagylemezzel. Egy egészen jó klipet forgattak hozzá (történettel!), kicsit a régi időket idézve, ez nagy piros pontot érdemel. Érdekes dallamvezetésű, de jó sodrású szám, viszont a refrén alatti szintiszólamokat az előző albumról mentették át. Sokan említették a Snap! féle Rhythm is a Dancer-t is, mint ismerős elemet: van benne igazság, de nem kell hozzá nagy fül, hogy rájöjjünk, ez inkább egy gyenge hommage, mint nyúlás. A Technoboy-ról viszont nem ejtek szót: a dal eredetije sokkal régebbi, fogjuk fel úgy, hogy azt dolgozták fel. Eddig egész jó.

State of Mind – A srácok nagyon megszerethették az AutoTune-olt vokáltémákat, ez már sorban a harmadik szám, amiben felfedezni vélem. Hopp, az intrót leszámítva ez a harmadik! Bocsesz. A dal szerencséje, hogy szeretem a Within Temptation-t, tetszik, hogy ez is zúz rendesen, a basszussal nem spóroltak. Semmi extra, de akadnak jó ötletek.

Where the Beats – Korsót a kézbe, német csűrdöngölés következik! Legalábbis az eleje erre engedett következtetni. Vidám dal, szó se róla, HPV (high pitched voice – magasra torzított hang) ismét, triolás lüktetés, és a szokásos felépítés. Oké, dózerol ez is, de kezd kiszámíthatóvá válni a lemez. Érdekesség, hogy ebben a dalban lehet meghallani az album címét, valamint, hogy a Technoby Ti Sento-jából jött át a dallam. Nem is tudom eldönteni, hogy ez most vicces-e vagy sem.

Bit a Bad Boy – Hmm… ugyanaz a szintihang, triola, zúzás… micsoda változatosság! Hoppá, de ez Krezip dal! Király, szeretem ezt a számot, és szerencsére a HPV-t felerősítették annyira, hogy ne zavarjon annyira a törpike hangzás. Ez viszont az eredeti dal érdeme, amúgy egy Jumping All Over The World folytatással van dolgunk. Ráadásul a kiállás és a főtéma annyira elüt egymástól, hogy szerintem az énektémákat véletlenszerűen választják ki egy Winamp listából, majd beillesztik a hézagos dalba. Kezdek ásítozni gyerekek!

The Sound Above My Hair – Hoppá, felébredtem! Valami más, végre: triola elfelejtve, érdekes hangok, húzós refrén. Még az AutoTune-olt ének is egész jól jön ki. Nincs hatásvadász zúzás sem, szolid pörgős hangzás váltja fel inkább. Figyelemreméltó átdolgozása a Wonderful Life-nak!

See Your Smile – Ismerős nóta, a Starsplash is játszotta annak idején. Vicces a játszadozás H.P. hangjával, igazából ez az egyetlen, ami kiemeli valamilyen módon (meg mondjuk még a szintitéma, az is egész jó). Minden más szokásos Scooter klisé. Viszont van amit már muszáj megemlítenem: ezt a bass hangot, amit itt is használnak, kb. 2003 óta nem tudja a csapat elhagyni. Lehet, hogy ez csak nekem uncsi, mert zenéléssel is foglalkozom, de igazán lehetne új hangokkal kísérletezni. Ezt nem gátolja a zene elektronikus mivolta, ötletek akkor is jöhetnek, nem?

Clic Clac – A Whistling Dave kistestvére (csak ez most nem a Tetris zenéje, hanem a Pinokkióé). Kellemes csalódás: az előzetes sample-k alapján nem tetszett, de a kisebb variálások még humorosabbá teszik a dalt. A dallamot vihették volna tovább, mint a Club Maniax (Magic White Snowball, 2003-ból), de így sem rossz. A 3:30-nál bejövő rész pedig nagyon… bejön. Kicsit több keménykedés még elfért volna.

Second Skin – Az album koncepciója követi a Jumping All Over the World-ét: míg ott a Tetrist a Marian (Version) követte, itt is hasonló hangulat következik. Tény, ez sem kifejezett Scooter, mégis nagyon tetszetős a new wave hangulat, a harmóniák, a finom basszusok. Lebegtet, jó hallgatni, felkeltette érdeklődésemet az eredetit jegyző The Chameleon zenekar iránt.

Stuck on Replay – Ez az egyetlen dal, aminél az előítéleteimet nem tudtam levetkőzni. A Lionel Richie féle eredeti kellemes, a Mark’Oh átírat engem rohadtul idegesít, és a Scooter inkább utóbbiról mintázta ezt a számot. Ez még csak hagyján, de a dal felépítése most már igazán, de igazán unalmas. Kis ének, verzé, kiállás énekkel, szintirész, majd ugyanez zúzás aztán megint verzé, kiállás énekkel, szintirész. Gyerekes, jellegtelen, semmilyen. Ha tényleg ez lesz a következő single, ledobom a hajam. A franc sem érti, de ha mondjuk ilyen felépítésű dalokból kevesebb lett volna, emészthetőbb lett volna. Hová tűntek a hangulatos „töltelékdalok”, amik kis lenyugvást jelentettek a sok H.P.-s dara mellett?

Metropolis – Éljen! Visszatért a klasszikus trance záródal, örülök ennek. Az, hogy az album koncepciójába, hangzásába nem illik bele, mellékes, emiatt a Second Skin-t sem marasztaltam el. Az opera-ária kiállás elcsépeltnek hathat (The Chaser? Hmm?), de egyefene! Kiváló dallamú, szép zene, bár tény, nem túl bonyolult. Szóval aki hardstyle-os, az csalódni fog a végében, akik viszont ásítoztak a lemezen, talán felébrednek (mindig ez az alvás-motívum, legközelebb majd reggel írok cikket).


Ezek voltak a dalok, megemlítendő még, hogy az albumborító elég jóra sikerült, valamint, hogy a lemez megjelenésével egy időben kijött a második maxi is, a Ti Sento (a klipről már regéltem feljebb). A kislemez több meglepő résszel rendelkezik. A club mix teljesen elüt a rádió verziótól: fura torzított vokál (a magyar rajongói fórumon meg is jegyezték, hogy olyan, mintha valaki gégemikrofonnal „énekelte” volna fel), house hangszerelés, monotonitás jellemzi ezt a nem túl jó változatot. Készült egy másik remix is (Lissat & Voltaxx az elkövetők), szintén house stílusban és szintén nem egy nagy etvasz. A B-oldalas dal viszont kellemesre sikeredett, a Scarborough Reloaded egy újraértelmezett hardstyle verzió a korábbi Scarborough Affair című dalból. Követi az alapsémát, azaz borotvál rendesen, de a kiállás is jobbra sikeredett, a dallam is passzol, szóval korrekt lett.

Nagyon nem kell magyaráznom a bizonyítványt: a Scooter mindenféle erőlködés nélkül különböző anyagokból összedobott egy korrekt, de klisékkel teli, újdonságoktól mentes nagylemezt. Akik zúzást vártak, örülhetnek. Akik egyre jobban kezdték megszeretni a Scooter-t, azok is, mert beillik a képbe. Régi rajongók… talán néhol a hangulat meg-megcsillan. Én mindenesetre tudomásul vettem a tényeket, a hozzáállásom megváltozott, ezentúl másképp tekintek rájuk, és inkább nosztalgiázom. Objektíven ez egy erős 7-es. Viszont ahogy én gondolom, az lent látható.

A "Ti Sento" videóklipje


Hozzászólás
Zsigerelés Zsigerelés
2009-11-27 17:48


Megsúgom, hogy valószínű, hogy azért vették le a sávról, mert a másik 2 több money-t ajánl fel...
(ugye politikus nem olvassa ezt...
le ne vegyék az oldalt)
Pactolous Pactolous
2009-11-18 15:05
Hát sajnos ez van (ha elkészültek volna a megbízottaim az írással, most nem itt kéne ezt megbeszélni)... Sajnos nem követem az utolsó órákat, dolgozom épp ezen, azon, de valahol biztos meg tudom utólag hallgatni. Reménykedjünk, hogy az a sok ember el tud helyezkedni, akiknek épp most szűnik meg a munkahelyük...
Jony Jony
2009-11-18 11:51
Elérkezett a búcsú ideje, sajnos
Először nem tűnt annyira
komolynak, de ezek megtették :(
Szemét politika!

Remélem a műsorvezetők és a többi kollégák találnak helyet egy másik rádióban vagy vhol!

Pactolous kérlek, te is hallgatod az utolsó órákat?
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!