Mesék az ismeretlen ismerősről 1.

Írta Papa Dátum 2009-04-15 18:34 Hozzászólás 2 Olvasta 1806 | Rovat: Irodalom »

Minden egyes mesének van kezdete és vége, sőt olyan mesék is vannak amelyeknek még azelőtt van végük hogy igazán elkezdődnének. Gyűljetek körém gyermekek, mert most elmondom hol, hogyan és mikor is vette kezdetét a mi mesénk! A mesénk ami tanulságos történetek csokra mindazoknak, akik hajlandóak meghallgatni engem, vagy azt aki éppen meséli őket. Bizony, nem én vagyok az első, és vélhetőleg az utolsó sem, aki ezeket a történeteket továbbadja az ifjabbaknak!

Minden azon a földön kezdődött, amit az olaszok népe tart magáénak. Egészen pontosan annak egy aprócska falujában, ahol szegényes körülmények között, ám boldogan élt a Készítő! A Készítő, akinek nevét már senki sem mondja ki többet. Ki a babona miatt, ki szánalomból az ember iránt, ki pedig a dühtől amit iránta érez. Nem teszek máshogy én sem, ám indokaimat megtartom magamnak. A Készítő nem volt világhíres, vagy igazán keresett mester, de tisztességesen dolgozott. Táskákat készített melyek minden halandó kívánságát kielégítették, ám a divatot sosem követték. Kicsiny műhelyében még egy segédnek sem volt hely, épphogy az öreg és táskái elfértek benne. Legutóbbi megrendelésén dolgozott, amikor kifogyott az alapanyagokból. Bosszankodva állt fel a készülő mestermű mellől és indult a falucska másik végén lévő kis szatócsboltba, ahonnan a műbőrt szokta beszerezni, amiből később táskáit készíti. Azon a végzetes délelőttön is verőfényes napsütés fogatta a szikár, beesett, csontos arcú Készítőt, midőn kilépett a macskaköves utcára. Bizonyára fütyörészve fogadva volna az előtte álló sétát, ám már emberemlékezet óta nem hallott semmilyen nótát, amire érdemes volna levegőt pazarolni. A mellette elhaladóknak biccentett, ismerte itt már mindenki régen, és gyakorta megállt beszélgetni azokkal akik az ő mesterműveit hordták. Kedélyesen érdeklődött a termékek állapota felől, felajánlotta hogy bármikor megjavítja őket ha esetleg probléma adódna velük, de ez még sosem fordult elő. A sok kellemes találkozás mosolygásra késztette az öreget, s úgy haladt célja felé mintha csak ő lenne innentől a horizontig mindennek a királya. Csodálatosan érezte magát még akkor is, amikor szeme megakadt azon a Valamin! A Valamin amit sosem nevez meg egyetlen mesélő sem, mert egyikünk sem tudja hogy pontosan mi is volt az.

A Valami szinte ragyogva fürdőzött a napfényben és úgy vonzotta az öreg mester szemét, mintha csak magát az aranygyapjút látta volna meg kicsiny falujának piacán. Annyira elvarázsolta a látvány, hogy teljes eksztázisba esett, melyből már csak akkor tért magához amikor már a Valami előtt állt. Csak állt és bámulta, mint egy gyermek akit a cukorkabolt kirakata elé ültetnek. Talán még egy aprócska könnycsepp is kicsordult a szeméből, annyira megbabonázta az a csodálatos Valami. Az eladó, aki a Valami alatt lévő stand mögött ácsorgott, nem zavarta meg a Készítőt. Hagyta, hadd csodálhassa csak még egy kis ideig. Végül az öreg mester észrevette a vénséges, aszott anyókát, akinek vékony bőre akár egy pestisben szenvedőé, s megszólította. A Valami iránt érdeklődött, miközben alig tudta megállni hogy fel ne kapja a szentséges anyagot és rohanjon vele egészen a világ végéig. Az anyóka hangja olyan volt, amit csak ahhoz tudnék hasonlítani amikor élve eltemetett emberek kaparják a koporsójuk fedelét, miközben utolsó lélegzetüket veszik. Elmondta hogy a Valami egy távoli vidéken honos, ám ott is csak ritkán előforduló, állat bőre. Egy különlegesen erős anyag, amelyet szinte arra teremtettek hogy az emberek táskákat csináljanak belőle. A Készítő eközben kisujjával érintette a Valamit és ismét elbódult. Nem is figyelt arra amit a vénséges asszony beszélt. Minden figyelmét lekötötte az erős, selymes, puha anyag, melyet még csak egyetlen ujjával érintett. Mikor magához tért rimánkodni kezdett és felajánlotta hogy bármit odaadna ezért a csodás Valamiért! Az anyóka aszott arcán mintha egy mosoly jelent volna meg, ami csak még halottibbá tette, majd elmondta az anyag árát: a Készítő megkapja az egész készletet, ha cserébe készít a vénségnek egy táskát, mely kibírja akár a világvégéig is, amelyben akár a világ minden kincsét is könnyen elvihetné. Az öreg mester még csak el sem gondolkodott azon amit hallott, egyből ráállt az egyezségre. Hazafelé sietve két dolog is földöntúli örömöt okozott neki: az egyik hogy magához ölethette most már ennek a Valaminek a teljes egészét, a másik pedig hogy ilyen olcsón jutott hozzá ehhez a csodához! Tucatszor nevezte magában bolondnak a vénséget, amiért az ilyen könnyen megszabadult ettől az istenektől való anyagtól.

[1] [2] (2/1)


Hozzászólás
PetiX PetiX
2009-04-16 20:02
Határozottan Papa stílusban íródott és hozza a színvonalat.
Na jó ez túl tudományosan hangzott. :D
Tetszik és várom a folytatást.
Ez pedig a véleményem. ^^
Papa Papa
2009-04-15 18:36
Ez egy 4 részes sorozat első darabja! A végére ki fog derülni hogy miért is lett megírva ez a néhány oldalas szösszenet. Addig azonban kérem azokat, akik már ismerik a történet apropóját, hogy hallgassanak!
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!