Megasztár 4- Végső döntő vagy végső kiábrándultság?

Írta Adri Dátum 2008-12-22 21:42 Hozzászólás 9 Olvasta 3664 | Rovat: Kritika »



Ezután következtek a párbajdalok, de előtte engedjen meg nekem a kedves olvasó néhány észrevételt, ami mellett egyszerűen nem tudok elmenni szó nélkül.
Akárhogy is a Megasztárt általában szokás kultúrműsornak nevezni. Nem kell egyetérteni ezzel az állítással, de az tény, szokták így nevezni és számomra is egyfajta kultúra-közvetítő szereppel bírt. Persze túl kell lépnünk azon, hogy itt nem elsősorban a tehetség számít, de mégiscsak adnak át az embereknek valamit, amitől talán gazdagodhatnak. (Végül is az előadóművészeknek ez lenne a dolguk. Őket meg talán még nem rontották el. Talán…)

Ez számomra azonban kétségessé vált, amikor a színpadra szólították azokat a szerencsétlen barmokat, (már bocsánat) akiken eddig is egy ország röhögött, de ha eddig nem, akkor most már tényleg. Gondolok itt azokra az emberekre, akik baromira szerettek volna énekesek lenni, de amennyire vágytak erre, annyira nem adatott meg számukra a tehetség. Legalábbis az énekléshez nem. Viszont meg kell kérdeznem: mióta célja a műsornak, hogy közröhej tárgyává tegye őket? Igaz, hogy önszántukból mentek oda a szerencsétlenek (magukat szerencsésnek gondolván), de… Számomra ez volt az egyik legnagyobb oka annak, hogy összességében meglehetősen negatívan értékeltem az „első félidőt”.

A másik, amit fontosnak tartok megemlíteni az a fiúk és a lányok produkciója volt. Lányoké az elsőbbség: Tamara, Lüszi, Hien és Sonia egy Jennifer Lopez számmal állt színpadra. A dal pörgős volt és szexi. Alapjában véve ezzel nem is lett volna baj, ha a négy előadóból kettő nem 13, illetve 14 éves. Rég lerágott csont, ezért most nem is firtatnám azt, hogy egyáltalán részt kell-e vennie ilyen fiatal lányoknak egy ilyen versenyen. Azt azonban mindenképpen kijelenthetjük, hogy a koreográfia korántsem volt nekik való, nem beszélve az öltözékükről és a sok sminkről. Egy szó, mint száz, ennyi idősen ne próbáljanak meg szexinek tűnni, mert az eredmény egyszerűen béna.(Amúgy minden tiszteletem az övék.)

És most pár szó a fiúk előadásáról, akik a Backstreet Boys, I Want It That Way című számával készültek. Lakatos Krisztián hangját senki sem vitatja, jó volt, mint mindig, nagy kár, hogy csak a műsor vége felé mutatta meg: mennyire nem igaz, hogy csak szvinget tud énekelni. Pacsirtát már akkor sajnáltam, amikor kiesett, volt benne spiritusz. De a másik két fiú: Karcsi és Imre! Nem akarom őket bántani, mert, ha olvasnák eme kis összefoglalómat, biztosan annak vennék, amit írok: de mit kerestek egyáltalán itt? És itt alatt természetesen a Megasztár Döntőjét nevezem. A több százezer jelentkezőből ők benne lennének a tíz legjobban? Már a válogatókon kiejttettem volna őket, a hangjuk gyenge, mint a harmat (mondhatnánk úgy is, hogy lepkefing, de tényleg nem akarok sértő lenni, nyilvánvalóan nagyon bizonytalanok még…), és ez nem mikrofonhiba (bár a műsorsorozat során ez is elég sokszor előfordult).
A 10 legjobb?

De térjünk vissza a végső döntő főszereplőihez!
Szóval a párbajok! Lényege összességében, hogy a két versenyzőnek három dalt kellett elénekelnie, egyet az egyik, másikat a másik szája íze szerint. A harmadik funkciójára nem jöttem rá, mert szerintem az is Dávidhoz állt közelebb, bár elvileg az előzőek alapján semlegesnek kellett volna lennie. Mindegy.

Összességében minden gondolatomat kifejezi Friderikusz Sándor mondta, miszerint Dávid a saját műfajában sem volt annyival jobb Viktornál. Igen, ezen a ponton már nagyon lehetetett érezni, melyik zsűritag kinek drukkol (kivéve Eszenyi Enikőt, aki még a végén is tartózkodott attól, hogy egyértelműen megnevezze „kedvencét”). És igen én sem vagyok objektív, (de hát, mint azt néhány csoporttársammal megtanultuk: objektivitás amúgy se létezik, legalábbis kizárólagosan nem), nem mellesleg pedig ez egy véleményközlő írás.

Mindenesetre tény, Viktorért nagyon izgultam a musical szám miatt, (főként, azért mert magyarul kellett előadni), de remekül helyt állt. Hogy a kedves olvasó is értse aggodalmam okát: musicaleknél nagyon fontos a szöveg érthetősége, hogy a szavakat szépen ejtsék ki, ne harapják el a végüket. Dávidnak ez nagyon megy, de Viktornak, (aki némiképp hátrányból indult, hiszem jobban beszél angolul, mint magyarul) is sikerült megoldania a feladatot.

Azonban dicsérjük egy kicsit a másik felet is, az Elton John szám utáni kritika azért megtette a hatását Dávidnál. Végre ismét énekelt és nem csupán versenyzett, nem győzöm hangsúlyozni, ez mennyire fontos, legalábbis számomra. A verseny innentől vált valódi versennyé, amikor mindenki megmutatta, mit tud átadni a tehetségéből. (Ekkorra Viktor átvette a vezetést, 54,1%-kal.)

Végezetül elismerésem a dalválasztóknak (akárkik is legyenek), akik a műsort zseniálisan építették fel: a záró dal, a Time to say goodbye különleges értelmet nyert a két fiú előadásában, egyfajta sajátos jelentést adva a szövegnek, miszerint „én tudom, hogy hiába mész, itt maradsz örökké, hát miért búcsúznál”?

Végül 2008. legjobb hangja Király Viktor lett. Megérdemelten nyert, ha egy mondatban kéne indokolnom: egy műfajjal nem lehet megnyerni egy Megasztárt.

És hogy végső döntő vagy végső csalódás?
Szerintem mindenki válaszolja meg maga ezt a kérdés. Tény, hogy az estének voltak jobb és rosszabb pillanatai és igaz, hogy fantasztikus volt a díszlet, a fények, a technika, de szerintem néha a kevesebb több lett volna. Mindenesetre a Megasztár mégiscsak egy show-műsor, így ez a hibája megbocsátható. Számomra nyújtott egy kellemes estét, de nem állítom, hogy fanatikus nézővé váltam vagy hogy újra meg újra végignézem az adást. Egyszer szép volt, jó volt, köszönöm, de ennyi.

A képek a http://megasztar.tv2.hu oldalról valók.
[1] [2] (2/2)


Hozzászólás
Pactolous Pactolous
2009-09-18 00:29
Kicsit pontosíts légy szíves: kitől is kérsz autogramot? Tartok tőle, hogy Király Viktortól és Fekete Dávidtól nem tudunk szerezni :)
Erika Erika
2009-09-17 14:43
Szeretnék kérni egy autó grammot.
Mert 23-án nem kaptam pedig ott voltam elöl.
Meg van az összes számod .......................
Pactolous Pactolous
2008-12-29 00:43
Hát igen, ez van de nem kell szeretni :)
Adri Adri
2008-12-28 21:51
:)Ebben igazad is van, nem mondom hogy én ezt jobban szeretem, csupán annyit, hogy ez van.:)
Pactolous Pactolous
2008-12-28 21:48
Rendben van, ez egy showműsor, értem, hogy a verseny a lényege. Mégis jobban szeretem azokat a tehetségkutatókat, ahol saját produkcióval, bandával lépnek fel amatőrök. Ez így eddig nekem futószalag-gyártásra emlékeztet, persze kivételek vannak, és tény, hogy tehetséges, jól éneklő egyedek kerülnek ki.
Adri Adri
2008-12-28 21:42
Kedves Pactolous!
Ebben a műsorban nem kellett univerzális tehetségnek lenni.Vegyük csak a fent említett Dávidot, aki végül döntős lett, és szinte csak musicaleket énekelt.Nekem speciel pont ez nem tetszett.Ennek a műsornak a célja a verseny, a különböző versenyszámokban való helytállás, ami különböző stílusokat jelent(ett legalábbis eddig).Mellesleg szerintem minden stílusban lehet találni olyan dalt, amit el tud az ember énekelni.Lásd nem minden rock kemény stb...
Saját dalok pedig eddig szerintem mind a 4 szériában voltak.
Fridiről csak annyit: igen, az elején "brillírozott", de Pebblével értek egyet, a végére felettébb megszelídült.
Conquistador Conquistador
2008-12-24 23:49
hát lehet h ratyi műsor,de nézettségben rendesen hozott. rendre verte az rtlt. a döntő is tarolt,mint teljes lakosság,mint 18-49ben. így sztem borítékolható az 5. amikor én láttam, fridi brillírozott :)
Pactolous Pactolous
2008-12-23 21:55
Én mondjuk az egész műsorkoncepcióval nem értek egyet. Ha tehetségkutató, akkor miért kell univerzális embereket felfedezni? Frank Sinatra talán olyan jó volt R 'n B-ben is, mint swing-ben? Robert Smiths-nek meg talán olyan jó a hangja? Ha valaki csak egy stílusban jó, akkor az miért gond? És mi van a saját szerzeményekkel, bandakezdeményekkel? Muszáj más előadók számait elénekelni más nyelven? Nemtom, sztem ez az egész Megasztár-dolog el van fuserálva, nem engedik kibontakozni az egyéneket. De ez csak az én véleményem a műsorról, nem az írásról :)
Pebble Pebble
2008-12-23 14:01
Teljesen egyetértek veled, Adri. Ez a műsor már akkor nem a tehetség-kutatásról szólt, amikor pl Hien és Tamara kiesett. Ja, és amikor Dávid jutott tovább Krisztián helyett. Az mehetett, akinek színesebb/villogóbb volt a díszlete, a ruhája, a sminkje, a haja stb. De legalább a végén a tehetségesebb nyert, bár... szóval hagyjuk.
A zsűri meg... az elején mindenki felkapta a fejét, hogy Fridi személyében végre igazi kritikákat hallhatunk. Aztán... visszafogta magát, és még cukorrószaszín szalaggal is átkötötte a kommentjeit.
Szóval... ha lesz ötödik széria, én bojkottálni fogom, mert ez a negyedik egy CSŐD volt, minőségileg, anyagilag, stb.
Ja, és a TV2 amatőrizmusát is szeretném itt megemlíteni, amikor a kimenő hanggal probléma volt, és nem hallhattuk Eszenyi véleményét, valamint régebben Hiennél is megakadt.
Keresek finomabb szót a szánalmasnál, de nem találok.
*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!