Kis Karácsony előtti lemezmustra

Írta Pactolous Dátum 2008-12-11 21:10 Hozzászólás 0 Olvasta 12334 | Rovat: Zene / Mozi / Könyv »



Ronski Speed – Pure Devotion

Ha valaki a trance érába egy előadói albummal jelentkezik, akkor az már jelent valamit. Ő már le tett valamit az asztalra, ismerik és elismerik a stílusban és már elég slágert írt, hogy bizonyíthasson egy szerzői lemezzel. Ronski Speed kétségtelenül ilyen ember, de számomra mindig voltak jobb zeneszerzők, mint ő. Persze nagy slágerei neki is voltak/vannak és biztos, hogy lesznek is, én ennek ellenére mindig is úgy gondoltam, hogy még van hova fejlődnie. Idei duplaalbumától nem is vártam túl sokat, és bár nem mondanám, hogy nagyon meglepődtem, de egy egészen korrekt album lett belőle, apróbb hibákkal. Meglehetősen nagy merészség volt dupla koncepcióval előjönni egy előadói lemeznél, de hát a „ronski-sok” örülhetnek, hogy rögtön 2 lemezt kapnak a kezükbe. Igaz, ebből csak az első tekinthető igazán albumnak, a második inkább dalok halmaza. Nagyon nem kívánom részletezni a számokat csak magamat ismételgetném sok helyen, így inkább CD-kre bontom mondandómat.


Első CD
Hangulatos intró után a következő 3 dal már ismerős lehet bennfenteseknek innen-onnan. Csupa-csupa slágerszám. Érdekes, hogy a The Space We Are a John O’Callaghan féle-remixre épül. Talán így akarta Ronski elismerni, hogy jobban sikerült ez, mint az ő eredetije? Hangzásilag viszonylag változatos a lemez első része: technikailag kifogástalanok, zeneileg elég jól váltakoznak a gyors számok, a breakbeat-es alapúak és az átvezető chill-es darabok. Mégis, kicsit egysíkúnak és unalmasnak éreztem összességében. Semmi kiemelkedő dolog, egyéni hangzás: nagyon jó iparosmunka, de hiányzik az az isteni szikra. Ami pedig különösen zavart: a Clear Your Mind feltűnően hasonlít egy Rex Mundi számra (ami végül is megmagyarázható, mert a The Space We Are-t korábban már mashup-ként összehozták egy Mundi nótával, de akkor is). A másik pedig, hogy az utolsó számot, nevezetesen a White Flame-t, már 2006-ban a Modulation formáció játszotta. Ez viszont lehet, hogy összefüggésben van azzal, hogy a vokalista Alexander Perls producer is egyben, és lehet, hogy köze volt ahhoz a dalváltozathoz is, ezt nem tudom. De ha ez így van akkor nem értem, hogy miért kell még egyszer ahhoz a dalhoz nyúlni, más néven. Ezektől függetlenül az első lemez korrekt de nem túl kiemelkedő.

Második CD
Ez a korong már jobban indított, mint az első, valahogy az intro szám is hangulatosabb, és az utána következő Bluescreen is kellően érdekes. A folytatás azonban ugyanúgy a középszerűség/kiválóság határmezsgyéjén mozog. A stílus kicsit módosult, több a gyors trance szám. A dalok összefűzése eltűnt, kapunk sok Original Mix-et, hosszú fel- és levezetésekkel. Ez a korong inkább egyfajta bónuszként fogható fel a tényleges album mellé, és szerintem így is illendő kezelni.

Összességében nem ájultam el Ronski dobásától, de kikérném magamnak ha valaki lepocsékozná. Semmi komolyabb baj nincsen vele, de nem is emelkedik ki a nagy átlagból. Kivételt képeznek az eddig befutott slágerek (pl. Soulseeker, All the Way, Hemisphere), de a többinek nem jósolok nagy jövőt. Valami még hiányzik, a nagy áttörésre még várni kell.



Az "All the Way" című számból egy kis ízelítő (nem klip!)


[1] [2] [3] [4] (4/2)


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!