Spider-Man, Spider-Man, does whatever a spider can!

Írta Papa Dátum 2008-11-06 16:50 Hozzászólás 0 Olvasta 8537 | Rovat: Öt perc Papával »



De térjünk rá akkor inkább a filmekre, némiképp részletesebben. Kezdjük az elején, mert ez tűnik logikusnak. Az Első Rész. Így, nagybetűkkel. Egy film, amitől a legtöbben a megváltást remélték. Azt hogy a képregények alapján készített filmek új korszaka nyílik meg. Ez technikai értelemben meg is valósult egyébként. A történet Pókember keletkezését hivatott bemutatni, és első csatáját a Zöld Manóval (Green Goblin, Norman Osborn). Ennek eleget tettek, csak valahogy Tobi pofaszerkezete elrontotta az élményt. Hála az égnek Willem Defoe nagyon hitelesen adja a komplett, szadista őrültet! Azért azt megnézném hogyan festene a Zöld Manó az eredeti maszkban, nem pedig ebben a szörnyű fémizében. Pontosan értem, hogy a többi film érdekében már az első alkalommal is nagy szerepet kellett adni Mary Jane karakterének, de azért ez már túlzás volt! Ismerős valakinek Gwen Stacy neve? Nos, aki olvasta a képregényeket, annak igen (filmben csak a harmadik részben jelenik meg, mellékszereplőként). Nos a valódi történetben Gwen volt Peter első igazi szerelme. Annyira imádta, hogy a szegény Mary Jane Watsont még csak észre sem vette! Totálisan rajongott érte. Aztán Gwen meghal, mert a Zöld Manó ledobja egy hídról, Pókembernek pedig sikerül ugyan elkapnia, de a lány akkor már hulla. Ez már ismerős nem? Mármint ez a hídról való ledobatás. Igen, bezony! Az alkotók vették a bátorságot, vagy inkább voltak elég pofátlanok ahhoz, hogy Gwen történetét teljesen Mary Jane-re változtassák! Érthető húzás, de a rajongók felé egy óriási teveköpet, egyenesen a szemre célozva! Aztán még egy nagyon komoly dolog: Peter Parker a képregényben tulajdonképpen egy kisebbfajta kémiai zseni. Minden más tekintetben egy lángész. Nem egy Mr. Fantastic, vagy Tony Stark, de azért ő sem laikusként áll egy tudományos feladat megoldásához, ha szükséges. Zsenialitásának köszönhetően megalkotta a pókfonalat, és hosszá egy hálóvetőt, amit az alkarjára erősített és a ruha alatt hordott. Nem egy alkalommal került nehéz helyzetbe amiatt, hogy elfelejtett tartalékpatront vinni, vagy éppen a csata hevében fogyott ki a nafta a szerkezetből. Ezzel szemben a filmben a hálóvetés egy „egyszerű” mutáns képesség! Tudom, ez is azért kellett, hogy a nem rajongó közönség jobban felfogja a pókká válást, no de akkor is! A zseniális Parkerből lett egy nyavalyás tökfej, aki maximum a gyík elnevezést kaphatná. De erről a részről ennyi elég is. Elég nagy tökönszúrás volt ez, de legalább felkészített arra, hogy a többitől mit várhatok.

A második rész, ezúttal láthatólag kisbetűkkel írva. Moziban már nem is néztem meg, ha jól rémlik akkor az Otthon Doboz Iroda műsorán láttam először és utoljára. Az epizód, amiben megjelenik Dr. Otto Octavius (azaz Dr. Octopus), Alfred Molina remek alakításában. Tobi még mindig nem igazi színész, de mint mondtam már ezzel nem érdemes sokat foglalkozni. Kirsten kisasszony sem feltétlenül egy ragyogó csillag, de mindenképp nagyon szexi (asszem ezt sem először mondom, talán nem véletlen)! Szóval ez a film már teljesen más mint az első rész. Jobban közelítettek a képregény történetéhez, Oki Doki is nagyon rendben volt. Az effektek még lenyűgözőbbek, még grandiózusabbak, mint az első részben. Az akció remekül megkoreografált. Mi a baj vele? Az hogy valamiért sikerült az alapból is cukros süteményt leönteni egy liter limonádéval (és talán még egy gyerek is rányáladzott)! Ennyire holivudi romantikát csak egy romantikus filmben látni. A Pókember viszont nem az! Kell bele romantika, ez vitathatatlan, de nem ennyi és feltétlenül nem így. Az is a film hibájának róható fel, hogy reménykedni kezdtem egy jó harmadik részben. Hiszen az első értékelhetetlen, a második olyan semmilyen, akkor a harmadik lehetne akár közepes is, nem? Hát nem lett az.

[1] [2] [3] (3/2)


Hozzászólás
A cikkhez még nem érkezett hozzászólás. Legyél Te az első!

*Név:

*E-mail (Nem jelenik meg.):

Weboldal:

*Hozzászólás (HTML nem engedélyezett.):

Biztonsági kód:
Biztonsági kód, frissítéshez kattintson a képre.


* jelölt mezők kitöltése kötelező!