Szervusz kedves Te, ki idelátogattál!
Először is köszöntünk téged a honlapon!
"De hova is kerültem? Mi ez az oldal?" A kérdés jogos, engedd meg, hogy felhomályosítsalak! Az oldal annak idején egyfajta gyűjtőhelynek indult, ahonnan a dalaimat le lehetett tölteni. Ez később, a fősulis időkben módosult: mindenféle témákban kerültek ki cikkek, legyen az filmismertető, elmélkedős írás, irodalom, zeneajánló vagy humoros szösszenet. 8 éves fennállásunk alatt ez a forma bizonyult a legjobbnak eddig. Egységes témakört ne keress, itt bizony mindenről írunk, amiről azt gondoljuk érdemes... és amire van időnk. Nincs rendszeres megjelenés, de igyekszünk valamiféle ütemtervet tartani, több-kevesebb sikerrel.
Ha úgy gondolod, írásoddal színesítheted a honlapot, kérlek, ne fogd vissza magad, küldd el nekünk, örömmel elolvassuk, és ha olyan, kitesszük, hadd olvassa el más is! Az írásokat és észrevételeket erre az e-mail címre várjuk:
pactolous[kukac]mail[pont]inter[pont]hu
Fenn vagyunk már Facebook-on is, csatlakozz hozzánk, és értesülj mindig egyből az új írásokról!
Kellemes kalandozást a honlapon!
Pactolous
Cikkek
Mea culpa, mea culpa, de teljesen elfelejtettem Papa augusztusi bejegyzéseinek összefoglalóját ide kitenni (biztos kapok is majd valami szúrós és gúnyos megjegyzést tőle)! Úgyhogy most öszvér módon úgy osztom fel, hogy az anime ajánló a szeptemberi összegzésbe kerül át, remélem ennyi történelemhamisítást mindenki elnéz nekem! - Pactolous
A zeneszerzés lehet egyszemélyes vagy csapatos munka, de mindenképpen izolált folyamat, amibe a közönség inkább csak utólag tekinthet bele mondjuk werkfilmek formájában. Giuseppe Ottaviani új utakat tapos ki: az alkotást az élő fellépéseibe építi bele, kvázi valós időben, a közönség reakcióira figyelve írja meg új dalait. A legjobb szerzeményeket pedig most albumformába öltöztette, amit szintén követhettünk élőben a közösségi médiában. Az Evolver valami egészen újnak az előhírnöke?
Ahogy ígértem tegnap, íme Papa Facebook-os posztjai, összefoglalva, ezúttal az általa megnézett animékre és sorozatokra koncentrálva (és még is bele-beleszólok majd időnként). - Pactolous
Drága Papánk komolyan vette a visszatérést és rengeteg mindenbe beleásta magát a nyáron. Ennek megfelelően - és hogy könnyebb legyen az én dolgom is - ismét két részre szabdalom Facebook-os írásait, az első etapban két mozifilmről értekezik, a holnap érkező másodikban pedig a animéké/sorozatoké lesz a főszerep. - Pactolous
A Gloryhammer maga a megtestesült internacionalizmus. Egy angol-svájci galaktikus power metál banda, amelyik fantasy és sci-fi elemekkel átszőtt alternatív skót történelemről és jövőről mesél nekünk dalaiban. Mindezt persze a lehető legkevesebb komolysággal, parodisztikus hangvételben. Működhet egy ilyen merész turmix? A harmadik nagylemez a bizonyíték rá: de még mennyire!
Nincsenek kétségeim: a Marvel Cinematic Universe Pókembere áll hozzám a legközelebb ebből pedig egyenesen következik, hogy ez az újraértelmezett szuperhős tetszik a legjobban nekem. A második rész arról is meggyőzött, hogy Tom Hollandot én még nagyon sokáig szeretném piros-kék ruhában felhőkarcolók közt lengedezni!
Itt a nyár és én egyáltalán nem panaszkodom, de nézze el nekem mindenki, hogy a Celsius-fokokkal együtt a lustaság szintje is megemelkedett. A forrásban lévő agyam sem működik olyan optimálisan, mint kellene és a gép előtt ülve is sokkal melegebb van, mint kint a nyugágyban (strandon még nem voltam idén... lehet ez a bajom). Most mégis megemberelem magam, mert azért lustizás közben szól a zene és befutott pár igen érdekes hallgatnivaló, mint például Armin Van Buuren és Benno De Goeij közös produkciója, a GAIA formáció első nagylemeze!
Rally sofőrként kerülgetem a szokásos közhely-bójákat és közben próbálok nem azon lamentálni, hogy tíz év mennyire hosszú idő, de nem nagyon megy. Nincs mit tenni: két album között tényleg az! Szerencsére a végeláthatatlannak tűnő turnézás után a Rammstein még érzett magában annyi kraftot (hehe), hogy a lemezek közötti hiátust enyhítendő új anyaggal jelentkezzen. Kérdés, hogy vajon mennyire vagyunk hibásak mi, rajongók abban, hogy felcsigáztuk magunkat!
Most őszintén, ki gondolta volna, hogy a CVNT5 formáció egy albumot is kitermel majd? Nos, technikailag ez nincs is így, Gareth Emery és Ashley Wallbridge közös lemeze a kitalált név helyett a sajátjukat viseli, de ez tulajdonképpen az, vagyis inkább annak a folytatása. Remélem tudtok még követni.
Rie fu egy olyan előadóművész, aki igazán megérdemelné, hogy többször írjak róla. Hogy miért nem teszem? Leginkább azért, mert a hölgyemény diszkográfiáján kiigazodni legalább olyan nehéz, mint mondjuk a Scooter tagcseréin. Hol EP-t, hol nagylemezt ad ki, hol ezen, hol azon a néven, hol csak digitális formában, hol pedig rendes fizikai hordozón is. Így könnyen előfordul, hogy csak egy év múlva értesülök az új lemezről. Most nem voltam ilyen figyelmetlen!
Az Internet már tele van mindenféle Végjáték kritikával, spoiler-essel és spoilermentessel is, így én nem is kívánnék versenyezni velük. Leírtak már mindent, amit érdemes, ismételni pedig nem szeretném magam. Ez a cikk most egy olyan ember írása lesz, aki tavaly őszig csak azokat a Marvel filmeket nézte meg, amik önállóan is értelmezhetők voltak. Aztán gondolt egy merészet és a 2008-as Vasember mozitól kezdve, megjelenési sorrendben haladva szépen végigment az összes filmen (egyetlen egy Marvel Kapitány kivételével), így eljutva végül a Bosszúállók negyedik részéhez. Unta már a spoiler-ek kerülgetését és különben is, jó dolog ennek részese lenni!
Minden zenei stílusnak megvannak azon alkotói, akik nincsenek túltolva a hírekben, a közösségi médiában vagy éppen a rádiós műsorokban. Meglepetésszerűen jelentkeznek, évente csak pár számmal, de az is lehet, hogy még ennél is ritkábban. Aztán vagy robbantanak vagy nem. Természetesen a trance műfajnak is megvannak a remetéi, egyesekről már jó régóta nem hallottunk (khmm... Jonas Steur), a Neptune Project viszont egy teljes értékű albummal törte meg a csendet.
Az nem létezik, hogy 2013 hat évvel ezelőtt volt! Nem, nem, a matematika téved, az idő rosszul telik, az Univerzum megbolondult! Pedig így van, Dido legutóbbi albuma akkor jött ki, mégsem érzem az eltelt időt (lehet le kéne jönni a könnyű drogokról?). Imádott énekesnőnk úgy tűnik érzi, persze nem azért, mert az új lemeze tele van hátfájós nyögésekkel (na!), nem. Az album bejelentésével együtt érkezett a jó hír, miszerint 15 év után újra turnéra indul.
Egyes trance producerek már ráálltak arra a módszerre, hogy 2-3 évente szerzői lemezt adnak ki, de másoknak sajnos nem adatik meg ez a lehetőség. Az okok lehetnek különbözőek: szűkös a büdzse, a Múzsa csókja elmaradt, magánéleti problémák vagy az érdeklődés hiánya is keresztbe tehet ezen álmoknak. Krzysztof Pr?tkiewicz, azaz Nitrous Oxide esetében fogalmam sincs, mi játszhatott közre, ugyanis az évek során sosem volt különösebben csendes, mindenesetre 9 év után csak megérkezett második nagylemeze.
Papa
2019-09-20 19:26 
0
1375
| Rovat: