• Kezdőlap
• Rovatok
• Letöltések
• Kapcsolat

Potyautas

Joe és Bill gyermekkori barátok voltak! Még csak egy rossz gondolatuk sem volt a másikról. Még az óvodában ismerkedtek össze és kötöttek kezdetleges, gyermeki vértestvérséget egy kissé talán rozsdás szöggel (szerencsére nem lett bajuk tőle). Aztán együtt jártak általánosba, és most középiskolába is. Itt csatlakozunk mi, az ő történetükhöz.

A középiskolájuktól negyvenpercnyi buszútra laktak, egymás szomszédságában. Rendszeresen együtt tanultak, buliztak szinte elválaszthatatlanul! Kettejük közül Joe volt a félénkebb, bátortalanabb, kevesebb önbizalommal rendelkező, így Bill dominálta kettejük közös cselekedeteit, néha olyan irányba, ami Joe szüleinek nem nagyon tetszett. De nem tehettek semmit, nem tudták eltiltani őket egymástól, ezért idővel belenyugodtak a dologba. Bevallatlanul pedig attól is tartottak, hogy a kettejük közötti szoros kötelék miatt Joe esetleg nem fogja szeretni a lányokat, legalábbis barátságnál jobban. Ez persze megalapozatlan feltételezés volt! Bill ugyan nem foglalkozott az ifjú lányokkal, de Joe fülig bele volt esve egyik osztálytársnőjébe, ám ahogy az már lenni szokott, sosem merte megszólítani. Érzéseit így csak örök barátjával tudta megosztani. A buszozások alkalmával természetesen mindig egymás mellé ültek. Az iskolában már nem, mert Bill nem igazán járt be! Hogy pontosak legyünk az első nap után már csak az intézmény mellé járt, míg Joe végigülte az órákat. De a busz, köszönhetően a nagy hangzavarnak, mindig is az ő saját kis, titkos megbeszéléseiknek helyt adó, területe volt. Nincs ez most sem másként, mikor Joe épp arról kíván beszélni, hogy végre nagy elhatározásra jutott. – Ma megmondom neki! Odaállok Sally Watkins elé és a szemébe mondom hogy szeretem! – Aha, ő meg bevallja, hogy ugyan így érez, egymás nyakába borultok és attól kezdve minden tökéletes lesz! Erre gondolsz ugye? – Miért? Nem lehetetlen. – Persze. Egy másik dimenzióban biztos így lenne! – Nem is tudsz róla semmit! Sosem jársz be, sosem látod őt! – Dehogynem! Minden egyes alkalommal a buszon. Oda és visszafelé is. – De az nem elég ahhoz, hogy igazán megismerd! – Tény. Te talán többet tudsz róla? – Igen! Én például ismerem a kedvenc együttesét, a hobbiját, a kedvenc színét… – Ejha! Ezek tényleg a legfontosabb információk, amiket egy emberről tudni kell! – Ne szemétkedj velem! Szerelmes vagyok. Te nem tudod ez milyen érzés! – Hála a jó égnek érte! Ha valaha is olyan szerencsétlenül fogok festeni egy nő miatt, mint te, akkor nyugodtan lőj le! – Meg is teszem, mert az tuti, hogy egyszer te is át fogod ezt érezni! Nem lehet szerelem nélkül élni. – Ahogy agy nélkül sem, neked mégis egészen jól megy! – Tehetsz egy szívességet, te hülye! – Jól van na! Tudod hogy csak ugratlak. Ha neked ennyire fontos leégetned magad az egész osztályod előtt, akkor csak rajta! Én nem állok az utadba. – Köszönöm. Habár egy kicsit több támogatást vártam a legjobb… A mondatot már nem tudta befejezni, mert egy öreg hölgy jött oda hozzájuk és kezdett meglehetősen nagy sebességgel Bill felé közelíteni a hátsó felével. Joe persze azonnal felháborodottan reagált, miközben barátja szótlan maradt, valószínűleg a meglepetés erejétől. – Már elnézést, de hogy képzeli ezt? Nem kellene előbb megkérdeznie őt, hogy átadja-e a helyét magának? – Mégis kit, fiatalember? Nem ül itt senki…

©2008 Pactolous -  DM system v0.4 | Powered by: Darh Media | Design by www.mitchinson.net | RSS