Kordonok olimpiája

Igen. Egy lenyűgöző sportesemény, amely miatt egykoron egész háborúk maradtak abba, nemzetek tették félre gyűlöletük és dühüket. Mindezt azért, hogy ünnepelhessenek, hogy láthassák heroikus sportolóik, akik megküzdöttek egymással futásban, bokszban, diszkoszvetésben és még sok mai sportág elődjében! A győztesekről szobrok készültek, nevük pedig ugyanúgy fennmaradt, mint a legnagyobb uralkodóké. Egy olyan lenyűgöző esemény lehetett ez egykoron, melyet mai szemmel, a globalizált világban élve, talán fel sem foghatunk igazán. Természetesen nem hagytuk veszni ezt a nemes hagyományt, és mind a mai napig, négyévente egyszer mi magunk is megpróbálunk valami hasonlót alkotni, csak éppen az egész világra kiterjesztve. Sok sportoló akár egész életében arra készül, hogy egyszer majd részt vehessen egy ilyen rangos eseményen; a megrendezés jogáért pedig országok tucatjai versengenek akár már egy évtizeddel a kezdés előtt is. Magyarország is pályázik a 2020-as olimpiáért. Ezt nem szeretném most firtatni, de biztosítok mindenkit, hogy megvan róla a saját véleményem. Főleg mikor azt a reklámot látom, amiben mai sportolókat mutatnak a gyermekükkel és a szlogen: rendezzünk olimpiát gyermekeinknek! Hát igen. Ha valaki belegondol, akkor bizony rájön, hogy a manapság aktív sportolók bő kilencven százaléka már túlkoros lesz a részvételhez. De tényleg ne foglalkozzunk most ilyesmivel, hiszen még idén, 2008-ban is lesz egy olimpia, amit történetesen a Kínai Népköztársaság fog megrendezni.

Azok számára, akik nem követnék a világpolitikát, vagy a történelmet, elmondom hogy Kína egy kommunista ország, ahol bizony a mai napig diktatórikus állapotok uralkodnak. A nagy különbség a Szovjetunióval szemben, hogy derék ázsiai barátaink nyitottak a világ számára. Főleg ha olcsó munkaerőről van szó! Nézzük csak a ruhákat, amiket éppen viselünk, és mélázzunk el egy pillanatra azon, hogy hol gyártották őket. Persze most majd lesznek olyanok, akik azt mondják, hogy az én ingemet nem Kínában, hanem Tajvanon, vagy esetleg Vietnámban készítették! Igaz, azokban az országokban is jelen vannak a nyugati demokráciák ruha és cipőgyártói, de a fő terjeszkedésük iránya Kína. A másfélmilliárdos lélekszámmal büszkélkedhető ország azonban az utóbbi időkben másféle képen is felhívta magára a figyelmet! Az ott élők ugyanis egyre inkább érzik úgy, hogy autóra, esetleg mobiltelefonra vágynak, noha a többségnek a napi élelemmennyiség beszerzése is gondot jelenthet. Egyre másra alapulnak kínai kézben lévő gyárak, és egyre több terméket bocsátanak exportra. A gazdaságukkal tehát számolnunk kell!

Épp ezen okok miatt volt érthető, hogy miért Kína rendezheti a 2008-as, tehát az idei, olimpiát. Azonban ahogy egyre közeledik a kezdés dátuma, egyre több gond merül fel a nyugati országokban. A két fő problémakör közül a kisebb rossz, a Pekingben uralkodó környezeti viszonyok iránti aggodalom. Ugyanis a kínai fővárosban annyira szennyezett a levegő, hogy a sportolók közül sokan meg vannak róla győződve, hogy ha ott fognak futni, akkor életük utolsó olimpiájára érkeznek. A rendező ország persze azonnal igyekezett menteni a helyzetet a forgalom kitiltásával, fák ültetésével… csak hát az a rengeteg füstölgő gyárkémény valahogy nem akar passzolni ahhoz a fránya salakpályához! De miután már épp elhalkulni látszottak a környezettel kapcsolatos problémák, a kínai kormánynak új gonddal kellett szembenéznie! Vagyis nem is olyan új ez a kérdés, ami egészen pontosan Tibet megszállása. A himalájai országot már 1950 óta kemény katonai megszállás alatt tartja szomszédja, és ennek köszönhetően Tibet gazdaságilag teljesen tönkrement. Az ott élők természetesen nem igazán hívei a kínai csapatok jelenlétének, ezért rendszeresek a kisebb-nagyobb összecsapások, zavargások, tüntetések. 2008. március 14-én Lhássza utcáin a tibeti tüntetők és a kínai rendőrök egymásnak estek. A tüntetéseknek kb. 130-140 halálos áldozata volt! Mindez pedig elindított egy lavinát, amely kezdi szép lassan maga alá temetni az olimpiát is. Természetesen ezen sorok írásakor is együtt érzek a tibetiekkel és teljes mértékben megértem a tetteiket! Noha egymástól távol élünk, népeinket gyakorta hajtotta rabigába egy-egy külföldi hatalom. Mi azonban mára már, papíron legalábbis, de függetlenek és szabadok vagyunk. Kiszolgáltatatva, de legalább a saját törvényeink szerint élhetünk. Egyesek szerint ez nem feltétlenül jó dolog, ám erről megint csak nem szeretnék most beszélni.

A tibeti események arra késztették a világ demokráciában élő felét, hogy rosszálló tekintetüket vessék Kínára. És aztán… aztán semmi! Mint ahogy mindig is lenni szokott, a felháborodott emberek, és a tények, nem állhatnak a gazdasági kapcsolatok és a világpolitika útjába. A szóbeli nyilatkozatok, melyek elítélik az erőszakot, nem jelentenek semmit! Szépnek éppenséggel szép gesztus, csak hát semmi több! És verbális utalásokkal nem lehet elérni semmit. Tibet ugyanúgy meg lesz szállva az olimpia során, mint azelőtt. Realista szemmel nézve, még utána is, de nevezzük ezt most inkább pesszimista nézetnek! Hogy a magam szemében is észrevegyen a szálkát, el kell árulnom, ennek az írásnak a létrejöttében a tibeti helyzet egyáltalán nem kapott szerepet. Felháborodásomat és értetlenségemet nem ez a szomorú és tanulságos szituáció váltotta ki, hanem egy másik jelenség, amelyre a CNN és a BBC adásaiban figyeltem fel először. Londont mutatták, amint az olimpiai fáklyával futnak, jó ötven kilométeren át. A tévé nézői a következőket láthatták: adott ugye néhány ember, aki felváltva fut a lánggal, és egyértelműen életük egyik legcsodálatosabb pillanata ez! Hiszen kezükben vihetik a béke egy ősi jelét, a fáklyát, melynek megjelenésekor öldöklő háborúk maradtak abba! Mostanság persze épp fordítva van, a háborúk miatt maradnak el a sportesemények. A lángvivőket körbeveszi egy kisebb csoport biztonsági ember, akik kékben igyekeznek lépést tartani. Egy nagyobb körben aztán ott vannak a sárgamellényes rendőrök, akiknek ez tulajdonképpen csak egy rutin őrjárat a körzetben, egy olyan ami véletlenül világérdeklődésre tart számot. A legnagyobb sugarú körben pedig az angol rendőrség feketeruhás, derék tisztjei kocognak. Az út két szélén kordon.

Az egészet felülről mutatják, és így egy furcsa kis szivárványt láthat a romantikusabb lelkületű néző. A jelenlévő civilek azonban erősen, és jól láthatóan két táborra oszlanak. Egyik felük önfeledt boldogságának ad hangot, hiszen láthatja ezt a csodás lángot, valamilyen szinten ő maga is részesévé válik egy világméretű eseménynek! Valóban csodás érzés lehet. A tömeg másik része, és most minden kétség nélkül beszélhetünk tömegről, azonban haragra gerjedve, ordibálva tüntet (és úgy tűnik, mintha a fáklyás mente előlük menekülne). Persze ők nem is hasonlíthatóak a derék gyújtogató, randalírozó magyar társaikhoz, de azért megteszik, ami tőlük telik. Tibet szabadságáért tüntetnek, ám a legtöbben soha életükben nem jártak még ott! Tovább megyek ezen a fonalon, és kijelentem, hogy sokan azt sem tudják, hogy hol van Tibet! Persze Ázsiát belőnék, mert ugye Kína ellen demonstrálnak és azt mégiscsak nehéz nem észrevenni egy térképen. De hogy Tibet hol és merre található, hogy ott milyen nyelven beszélnek, mik a szokásaik, azt valószínűleg nem tudják. Mégpedig azért, mert nem érdekli őket! Lehetőség láttak a hajlamaik kiélésére, a szervezetükben található adrenalin mennyiségének csökkentésére, és arra hogy valamivel ne legyenek megelégedve. Persze-persze, lehet ezt úgy kommunikálni, hogy milyen mélyen együtt éreznek a szegény, elnyomott tibeti néppel, csak hát nehezen hiszem el, hogy ez tényleg így van! A valóban lelkiismeretes tüntetőktől elnézést kérek, de akinek nem inge, az ne vegye magára (csak végre egyszer lenne olyan ember, akinek inge és magára venné)!

Az egész jelenséget nevetségesnek találhatnánk, azonban ez inkább szánalmas! Sírhatnékon van tőle, pedig aztán én annyi ostobasággal találkoztam már, hogy nehéz meghatni. Az viszont érdekelne hogyan hozzák össze Tibet felszabadítását az olimpiával! És még valami! Miért csak most figyelnek fel a mélyen tisztelt tüntetők a tibeti helyzetre? Miért csak most bújnak elő a rejtett vágyaik? Tibetet már az 1950-es évek óta megszállva tartja Kína. A dalai lámák járják a világot, beszélnek országuk helyzetéről, segítséget várnak, ám valahogy egészen idáig nem vették őket észre! Kissé furcsa nemde? Szóval megint csak arra kérek mindenkit, hogy a nyitott szemeivel néha lásson is már, mert akkor sok ilyen szánalmas szituációt elkerülhetnénk. És ha lehet, akkor hagyjuk meg az olimpiát annak, ami: egy világraszóló sporteseménynek, ami sok ember megtestesült álma!