Két egész is egy egész (Andrew Bayer - Duality)
Pactolous
2022-12-15 19:12 
0
1144
| Rovat: Andrew Bayer zenei világát megfejteni nem egyszerű meló. Ha hallottunk már pár számot tőle, és netán tetszett is az agresszív hangokkal teleszőtt, de mégis dallamos és izgalmas megszólalás, akkor hatalmas meglepetésként hathat az, amivel az albumjain találkozhatunk. Ebből a kettősségből született meg az új, két részes album, ami nem kisebb feladatot tűzött ki maga elé, minthogy bemutassa ezt az amerikai fiatalembert, a maga kifacsart ízlésével együtt. Amivel persze mi, ínyenc zenefalók csak jól járunk!
Már az In My Last Life is feszegette a stílusok és a közönség türelmének határait, tele volt olyan dalokkal, amikben bizony bőségesen tetten érhetőek a kísérletezés nyomai. Izgalmas anyag volt, aminek dalait Andrew úgy farigcsálta tovább klubslágerekké, hogy konkrétan mindegyik számból készült Club Mix. Idén nem tervezett erre az útra lépni, úgy döntött inkább szán egy korongot a letisztultabb, nyugodtabb, másabb nótáknak, és egy másikat a közkeleti szóval élve bangereknek. A Duality két része között kis idő eltelt, így hagyva teret az alkotásoknak és most, hogy már egy egészként is meghallgatható ez a projekt, essünk mi is neki itt!  Part One A lemez első részét a No Silence indítja el, azt kell, hogy mondjam, intrós bevezetésével kellő módon. A lecsengés után pazar elektromos zongorák lepnek meg minket, nem sokkal később a merész hangszerelési megoldások is megmutatják magukat és minden széttördeltség ellenére a refrénnél gyönyörűen összeáll minden. Nos igen, Andrew Bayer tökéletes kontroll alatt tartja az elszabadulni kívánkozó szintiket, basszusokat, zörejeket. A Speed of Light helyeken közérthetőbbre lett csiszolva, de azért imitt-amott „belerondítanak” kísérletezgős effektek. Ezeknek már csak azért is örülök, mert a poposabb hangvételt szépen árnyalják. A levezetés kifejezetten éteri, ezért külön jár a taps! A Take Me Home még visszafogottabb, egészen simogató, melengető atmoszférával rendelkezik. Egyszerű akkordok vezetgetik mégis elképesztően hangulatos a végeredmény. Egyszerűen indul az American Boy, de ahogy azt már megszokhattuk, szépen kiteljesedik és egy egészen slágeres, fülbemászó dallá válik. Elég sokáig a sötétben tart minket Andrew a Chaos, nem tudhatjuk, hogy merrefelé is lyukadunk ki. Szépen, sorban jönnek be a hangszínek, de a nagy harmónia várat magára, mintha mindenki épp csak megmutatná, ő kicsoda, micsoda. A dal háromnegyedénél kerül a helyére az utolsó puzzle darabka; talán egyeseknek idegesítő lehet ez a fajta megoldás, de én végig nagyon élveztem. Egészen minimalista szerkezetű a Matriarch, amiben jóformán csak gitárok, zongorák és némi szintik meg pöszmögések szólnak nagyon sokáig. Egy helyütt el is hiteti velünk Andrew, hogy itt aztán valami nagy beindulás robban majd be, de egy okos húzással ez végül is elmarad. Igen, okos, mert így a fennmaradó feszültség egy halk robajjal szűnik meg, nem pedig tűzijátékkal és fesztiválra való droppal. Pattogósabb ritmussal köszön be az Under Pressure, a hangszerelése ezt leszámítva szinte olyan, mintha egy deep/progresszív szám lenne. Hangulatos darab! Némi meglepetésre a furcsa című 4/15/10 11:15 AM – Volcano és társa, a Thank You for Being with Us alig két perces számok, amiben az egyikben csak zongorát és a háttérből beszűrődő hangokat hallunk (beszélgetés vagy TV talán), a másikban pedig vonósokat. Ahogy azt már ebből sejteni lehetett, ezek átvezető szerzemények, bár utóbbi egészen megfogott. Az első részt az Equal zárja, szerepéhez méltóan egy nyugodtabb darab. Tán elsőre ez furának hathat két ténylegesen visszafogott intermezzo után, de ahogy azt már megszokhattuk, megérkeznek a dobok és a furcsa szintetizátorok is. És működik, ismét, megint, újra! 01. No Silence (with Vök) 02. Speed of Light (with Dave Thomas Junior) 03. Take Me Home (with MOR & Grandfather Machine) 04. American Boy (with Asbjørn) 05. Chaos (with Run Rivers) 06. Matriarch (with Red Dragons) 07. Under Pressure (with OLAN) 08. 4/15/10 11:15 AM – Volcano 09. Thank You for Being with Us 10. Equal (with Asbjørn)  Part Two Kicsit elnyújtva kezd a Midnight (is), de ennek megvan az az előnye, hogy nem kellett külön intróval megnövelni a dallistát. A beindulásnál a hangszerelés letisztult, a kiállásnál pedig remek harmóniákkal és énektémákkal találkozhatunk. Igazi Andrew Bayer opusz, igazi durvulás nélkül, de várjunk azzal még! A DNA például már az elejével átevez merészebb vizekre, a basszusmenet kifejezetten érdekes, de a kiállás után megérkező szintetizátorok sem éppen visszafogottságukról maradnak emlékezetesek. Egy darabig azt hittem a Part One-ról maradt le a Greater Chances, de később már értelmet nyert itteni pozíciója. Hangszerelésileg régebbi Gabriel & Dresden számokat idézett fel bennem, ami sosem rossz ajánlólevél. A megszólalás végig izgalmas marad, a tört szintiknek például kifejezetten örültem, mit örültem! Vigyorogtam! Nem véletlenül kapta ezt a címet az On Tape: a kezdő taktusokat mintha egy már nyúzott szalagú magnókazettára másolták volna fel félszáz alkalommal a 80-as évek végén (enyhe CHVRCHES-feeling is beköszön). A basszusok utána eléggé zaklatottan folytatódnak, egyedül a beindulástól vártam volna többet, valami erősebb, elszállósabb dallamot. Csendesebb húrokat penget meg az I Would, és hiába szerepel itt, igazából nem megy el a klubosabb irányba. Annak ellenére, hogy az ehhez hasonló számok az első lemezre kerültek fel, egyáltalán nem bánom, hogy egy pillanatnyi lenyugvást hoz ide is egy ilyen. Már csak azért sem, mert szépen megágyaz az album és az idei év egyik legjobb dalának, ami a Break the Rules. Olyan kevés szám akad manapság, amire elsőre felkapja az ember a fejét, nos, ez ilyen! Kaleena elképesztő énekteljesítménye, a néhol house, néhol electro stílusjegyeket felvonultató, rapszodikus, organikus hangszerelés, a szavakban alig sommázható összhatás és hangulat... ezek mind emelik 2022 legerősebb pillanatai közé! Az őt követő Let Go ezért is van nehéz helyzetben, főleg instrumentálisként. Engem az alapdallam nem győzött meg, ahogy a végtelenségig ismételt „Gesundheit” sem (igen, tudom, hogy ezt nem énekli a... bárki). Szerencsére a What is Real nem rendelkezik ilyen hiányosságokkal, az ének, a hangszerelés és a melódiák is több, mint tetszetősek. Nem árul zsákbamacskát Andrew az If You Loop It, They Will Come esetében, egyértelmű, hogy ezt a táncparkettekre szánta. A kiállásnál ötlött eszembe, hogy emberünk mennyire ügyesen építi fel ezeket, sokszor csak egy-egy egyszerűnek ható, egészen direkt szintiszólammal, amit aztán szépen felöltöztet, kicsinosít, hogy a beindulásnál már újra visszacsupaszítva, de mégis teljes pompájában mutassa meg discsfényét. A Pulse jelzi a második rész végét, ami kifejezetten kísérleti módon indul el. Az elektronikus zörejek végig jelen lesznek, mint egyfajta minimalista alapütem, a végére viszont már OLAN énekét vonósok is kísérik. Na igen, valahogy így kell egy albumot lezárni! 01. Midnight (with Alison May) 02. DNA (with Red Dragons) 03. Greater Chances (with OLAN) 04. On Tape 05. I Would (with Alison May & Grandfather Machine) 06. Break the Rules (with Kaleena Zanders) 07. Let Go 08. What is Real (with Vök) 09. If You Loop It, They Will Come 10. Pulse (with OLAN) A Duality 2022 egyik legambiciózusabb albuma, lemezpárosa, projektje, nevezzük akárminek is. Elsőre is képes elrepíteni egy másik világba, de minél többet hallgatjuk, annál több szépség, apró részlet kerül elő. Andrew pontosan tudta, hogy ma, egy igazi, ínyenc, zeneszerető, elektronikus zenéket kedvelő trancer milyen albumra is vágyik, ugyanakkor ebben a formátumban, ezekkel a hangulatokkal ő is elmesélte, amit magában hordozott. A Duality egy olyan alkotás, amire jogosan lehet büszke a papája, mi pedig örüljünk neki és becsüljük meg az ehhez hasonló törekvéseket, mert trendek jöhetnek, mehetnek, de amikor egy album kiváló számokon keresztül eljut A-ból B-be, az bizony utánozhatatlan érzés!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!