Nem pfft! F! (Federation - F)
Pactolous
2022-12-04 19:42 
0
1249
| Rovat: Miképp is lehet háziasítani a nyolcvanas évek sötét, new wave és goth stílusait a trance műfajjal? Valami ilyesmi fordulhatott meg Solarstone és Ben Lost fejében, amikor kipattanhatott a Federation ötlete cirka 11 évvel ezelőtt. Szó se róla, akkoriban tényleg frissítő volt ez a sötétebb hangzásvilág, és tulajdonképpen, ha jobban belegondolunk ez manapság sincs másképp, sőt! Lássuk, az évek során trióvá bővült és nem kevés pihenőidőre száműzött szerelemprojekt milyen albummal lepett meg minket!
A nemes egyszerűséggel csak F névre hallgató lemez idén jelent meg és a 2011-es debütáló szám óta a fúziós jelleg még erősebbé vált. A 2013-ban csatlakozott Dave Moth például hangsúlyosabb gitártémákat hozott magával, Solarstone pedig már nem rest keményebb alapokat összetákolni, most már nem mondható el, hogy „csak” a pure trance szerkezetre húzza rá a többiek sávjait. A legégetőbb kérdés számomra az volt, hogy vajon képesek-e a srácok egy egész albumnyi érdekes dalt összehozni? Megmondom az őszintét, nagyszerű elképzelésnek tartom a Federationt, de egy lemez belőle talán túlságosan tömény lenne. Persze bíztam Solarstone-ban, ő igen nagy becsben tartja az albumot, mint formátumot, talán nincs is miért aggódnom. Igazam volt?  Egy rövid gitáros, szöveges intró után (Synthetic Fields) a Just Like You érkezik, amivel az igazán ínyenc és kellően szemfüles trancerek már találkozhattak tavaly. Igen, ez a Federation most: gitárok mindenhol, kvázi psytrance alap, karcos, hideg szintik, sötét melódiák és egészen pszichedelikus szövegek. Én nekem, aki rengeteg féle zenét hallgatok és szeretek, egy egészen kivételes élmény ez a fajta párosítás. A Leather Heart tovább sötétíti a hangulatot, a fémes hangzások már-már a Depeche Mode ipari korszakát idézik fel 1983-ból. Egészen sokáig nem is mutat igazán barátságos arcot a dal, de a második refrénnél már bejönnek olyan szintik és vokálok, amik oldanak a feszültségen. Mindezek ellenére ez egy nehezebben emészthető tétel, ugyanakkor érdemes nyitott elmével fogadni. A Leave the War Behind egy igazi meglepetés, ugyanis a szokásos trance elemek teljesen eltűntek és átadták a helyüket egy szokványosabb, poposabb hangszerelésnek (itt a klasszikus popzenét tessék érteni, régebbről). Amellett, hogy ez igen csak jót tesz a változatosságnak, még egy gitár szólóval is kedveskedtek nekünk. Amúgy meg ez egy igen faja nóta! A New Religion szinte már régiségnek számít, hiszen 2013-ban hallhattuk először, amikor is Dave csatlakozott a többiekhez. Így nagyjából érthető, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak neki, mint egyfajta kvintesszenciális Federation dal, mégis kicsit olcsó megoldásnak tartom, hogy idecibálnak egy 9 éves számot. Oda se neki, hiszen egy príma darab! A The Other Side egy pillanatnyi lenyugvást hoz el nekünk, lévén csak egy két és fél perces átvezető dal, az intró stílusában. Az egyik legjobb Federation számnak a Venust tartom, és nem is merték lehagyni, de hát miért is tették volna, amikor tavaly jelent meg? A gitárok legalább olyan éteriek, mint a The Cure-féle Fascination Streetben, a trance basszus mellett basszusgitár is besegít, az egyszerűen zseniális refrént pedig merész szintik szakítják meg. Igen, tudom, ebből készült egy egész korrekt Alex M.O.R.P.H. remix, de szerintem az eredetit nem tudta felülmúlni. Érdekes, hogy ez még rocker ismerőseimnek is tetszett. A meglehetősen terjedelmes című Just Because You Can't Remember (Doesn't Mean You Didn't Dream Last Night) ezen tulajdonsága mellett nem sokkal tud kitűnni, kicsit fantáziatlannak érzem. A torzabbra vett gitárok tetszettek, ahogy a lezárás is, de például a refrén kifejezetten erőtlen. Szerencsére az Ask an Eye gyorsan javít a helyzeten, már az első taktusoknál felemelkedett a szemöldököm. Érződik, hogy itt jobban kinyílt az ötletzsák, az eredmény pedig kellően szellemes lett. Elképzelhető, hogy nem sikerült annyi új dallal előállni a srácoknak, hogy meglegyen az albumnyi mennyiség, ugyanis most egy másik lopakodó férkőzött be 2014-ből, a Be There. Ismétlés következik: értem én, hogy miért áll a szívükhöz közel a dal, még klipet is kapott anno (amiben szegény Ben csúnya halált hal Solarstone által), nem rajongok az ilyen húzásokért. Pedig ez a dal is remek, főleg a vége felé, amikor megváltozik a hangulata. Újabb átvezetőként funkcionál a Built on Sand, a finálé előtti utolsó pihentetés, de fel is kell készülnünk! A Born to Be Loved a maga 145 bpm-ével nem viccel! Ehhez képest az egyik legkedvesebb hangulatú szám a lemezről; ezt úgy kell értelmezni, hogy nem annyira dark, mint a legtöbb társa. Viszont talán pont ezért méltó lezárásként működik. Az F egy igen érdekes alkotás lett, amit szerintem pont a különböző stílusok összeboronálása miatt lehet szeretni és pont emiatt is ajánlom erősen azoknak, akiket ez érdekel. A szokványosabb trance kedvelőinek könnyen lehet, hogy megfekszi a gyomrát ez a koktél, mert bizony a dallamok nem mindig oda kanyarodnak majd, ahova azt gondolják. De hát a kiszámíthatatlan zene nem izgalmasabb? A régebbi számokért kicsit kár, ha már felkerültek, picit módosíthattak volna rajtuk, de mivel erős dalok, többet nem is akarom ezt a döntést piszkálgatni. Mást meg nem is nagyon tudok. Köszönjük, reméljük lesz folytatás! 01. Synthetic Fields 02. Just Like You 03. Leather Heart 04. Leave the War Behind 05. New Religion 06. The Other Side 07. Venus 08. Just Because You Can't Remember (Doesn't Mean You Didn't Dream Last Night) 09. Ask an Eye 10. Be There 11. Built on Sand 12. Born to Be Loved  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!