Ahol a Part 1 szakad... (Giuseppe Ottaviani - Horizons (Part 1))
Pactolous
2022-07-13 20:22 
0
1144
| Rovat: A pandémia okozta kényszerpihenő kreatív szőnyegbombázásra kényszerítette a komponáló úriembereket és hölgyeket, ezt már ezerszer leírtam, de hát mit tegyek, ha még mindig ennek a szerencsétlen helyzetnek élvezzük a gyümölcsét? Képzavar? Erőltetett szóvirág? Lehet mindkettő, de az tuti, hogy Giuseppe Ottaviani az ideiglenes visszavonulásnak köszönhette, hogy több progresszív muzsikát hallgatott, általa kevésbé vagy egyáltalán nem ismert előadóktól. Az ihletődés eredményét pedig újonnan megjelent lemezén hallhatjuk. Pontosabban annak a felén.
Igen, jól sejti mindenki, a Horizons (Part 1) az első része annak a dalcsokornak, ami Giuseppe lelassult korszakáról ad látleletet. Most már tényleg boldog-boldogtalan erre a módszerre esküszik: Ben Gold, Solarstone, Cosmic Gate, Armin Van Buuren, Kyau & Albert, és még biztos lehetne sorolni tovább a neveket. A tradicionális albumban hívő egyének (őskori csontvázak, mint én) nem biztos, hogy annyira örülnek ennek, hiszen ezek a fél-lemezek, felhízlalt EP-k ritkán rendelkeznek észrevehető ívvel, rendes elindulással, befejezéssel, bár pozitív ellenpéldák akadnak például pont Solarstone esetében. Az sem teljesen szimpatikus megoldás, ha egy ilyen megnyirbált... bocsánat, csökkentett dalszámú korongról már ismerünk jó párat, mondjuk előtte megjelenő klipek, kislemezek, külön letöltések formájában. Giuseppe sajnos annyira meg akarta mutatni, mennyire fekszik neki ez a progresszív stílus, hogy nem győzte kiadogatni a számokat, így viszont kevés újdonság maradt erre a lemezre. Akkor most örülünk? Lássuk előbb a dalokat!  Az indítás nélkülöz minden sejtelmességet (nesze neked albumkezdés), de félre bú és bánat, a With You volt az első fecske erről az albumról és már megjelenésekor is ízlett, ezen véleményem most sem változott. Finom hangszerelés, kellemes hangulat, éteri ének jellemzi, ekkor megnyugodtunk, az olasz mesternek ez is megy! A folytatásban a Hero viszi tovább a magas minőség fáklyáját, a megszólalás annyira jellemző emberünkre, hogy kis túlzással akár azt hihetnénk, ez egy rendes, 136 bpm-es dal csak lelassítva. Ügyes szintiválasztás, ismét lehet rá énekelni, nincs itt probléma kérem szépen! Ha már remek ének, íme itt egy újabb mintapélda a Something I Can Dream About képében. A hangszerelés annyira patent, hogy panasszal nem is tudok élni. A Fade Away sem töri meg a sikerszériát, az első instrumentális darab, a The Wind in Your Face viszont felveszi ezt a szerepet. Nem állítom, hogy pocsék nóta lenne, erről szó sincs, de nagyon hiányzik egy emlékezetes fődallam, amit kapunk az sajnos egy kicsikét uncsi. A Replay ismét egy énekes darab, a szokásos recept szerint felépítve, a többi mellett nem ragyog olyan fényesen, de azért akadnak benne érdekesebb részek. A ragyogást a Colour Me hozza el nekünk, a Super8 & Tab illetve Gabriel & Dresden számokból ismerős Jan Burtont szerintem még sosem hallottuk ilyen mély hangon énekelni. Nekem rögtön az egyik kedvencemmé vált a lemezről, pedig a spanyolviasz nem lett feltalálva, de ahogy a dalok többségénél is megfigyelhettük, profin összerakta Ottaviani. A másik instrumentális szerzemény, a Fahrenheit sem győzött meg annyira, de erről nem a dallamok tehetnek, inkább a lapos szintetizátor hangok. Persze ehhez a stílushoz passzolnak ezek a hangszínek, de én azért egy másikat választottam volna. Utolsóként Ottaviani az unokaöccsét, Hypatont hívta meg, ebből lett a Tree of Souls, ami kicsit olyan, mintha egy stúdióbéli jammelés eredménye lenne. Másodjára már sokkal jobban tetszett, de szerintem a jövőben ritkán jut majd eszembe. Nehéz az értékelés, ugyanis a Horizons (Part 1) egy meglehetősen egységes, szinte állandó minőséget képviselő, profi félalbum, kevés változatossággal, de ezt inkább ne is rójuk fel neki, ez a koncepció része. Nagyobb probléma az, hogy ha ismered Ottaviani munkásságát, akkor a kilenc számból hatot már hallottál is. Akkora katarzist nem ad az, hogy most valamiféle sorrendbe foglalta őket, az eddig nem ismertekből meg igazából csak egy kiváló. Szerintem sokkal kevesebbet kéne előre megmutatni az új dalokból, hogy legyen elég meglepetés, de szinte biztos, hogy Ottaviani nem lép erre az útra, hiszen már jelent meg új fecske, valószínűleg pont a Horizons (Part 2)-ről. Ez a fajta megjelenés ebben a formában továbbra sem szimpatikus nekem, de ha ettől eltekintünk, illetve most halljuk először ezeket a dalokat és szeretjük a lassabb, finomabb hangszereléseket, akkor érdemes meghallgatni ez a féllemezt. Ez még így is vérbeli Ottaviani-féle muzsika, az pedig már jelez egyfajta szintet. 01. With You (with Monika Santucci) 02. Hero (with Dan Soleil) 03. Something I Can Dream About (with April Bender) 04. Fade Away (with Mila Josef) 05. The Wind in Your Face 06. Replay (with Natalie Shay) 07. Colour Me (with Jan Burton) 08. Fahrenheit 09. Tree of Souls (with Hypaton)  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!