Nem kell az újraélesztés! (Lane 8 - Reviver)
Pactolous
2022-03-22 16:26 
0
1236
| Rovat: Ha meglátom Lane 8 nevét, már képet is kapok arról, hogy milyen jellegű muzsikával lesz dolgom. A többek között általa is képviselt zeneiséget nagyon megszerettem az utóbbi időben és szerencsére az úriember lemezeivel sem lehet nagyon mellélőni, ettől függetlenül nagyon hiányzik tőle egy igazán jelentőségteljes dobás, amivel még feljebb tornázhatná a renoméját. Nos, talán sorban negyedik albumával ez összejöhet!
A két éve megjelent Brightest Lights egy korrekt korong volt, viszont most ha agyonütnének sem tudnék felidézni róla semmit. Egy tőről fakadó számok jellemzték, hol ötletesebben, hol kicsit szürkébben előadva, igazi átütő erő nélkül. Erő alatt persze nem gyorsaságot, agresszivitást értek, hiszen Lane 8 sosem ebben a kategóriában mozgott, de annyira örülnék neki, ha Ben Böhmerhez hasonlóan minden évben felhelyezhetnék tőle legalább egy kedvencet a többi közé. Szerintem nem sokon múlik, és a Reviver képében most itt van újra a lehetőség! Lássuk!  A Survive a klisés harmadolás ellenére is remek kezdőnóta, amit elsősorban karakteres énekének köszönhet. Nem állítom, hogy nem fért volna még el más a dalban, de az alaphangulatot kellően megadja. A címadó Reviver viszont ének nélkül tesz kísérletet arra, hogy hallójáratainkat meghódítsa. A hangszerelés meglepően erőteljesebb, mint amit Lane 8-től eddig megszokhattunk, viszont mégis jelen van az a jellegzetes, finom hangulat. Az All I Want ismét visszafogottabb, az ének megint rendelkezik megjegyezhető, dúdolható elemekkel. Amin viszont igazán meglepődtem, az utolsó harmadban megérkező, erősebb lábdobok. Nem azt mondom, hogy már-már melodic technós, mert nem, de veretősebb, és extra energiákkal vértezi fel a dalt. Príma ötlet! Meglehetősen bizarr címmel látták el a következő számot, a Watermelon Wormhole (görögdinnye féreglyuk) sokáig építkezik, végig egy arpeggio a főszereplő, és igazából nem is történik benne túl sok minden. Andalító zongorákkal indít a Together, majd egy soul beütésű ének szólal meg, utána végre be is indul a nóta. Részemről volt egy megszokási időszak, de furcsa megoldásai és a hangszerelése mindenképp kiemelik a többi dal közül. Nem túlságosan változatos az Illuminate, viszont kifejezetten megtetszett az aranyos dallama, ráadásul a kiteljesedésnél olyan basszus érkezik be, hogy alig hittem a fülemnek (kicsit talán túl is van vezérelve). George Ezra hangját idézi meg Emmit Fenn a Red Lights című dalban, ami inkább hangzásában tetszik, mint a felvonultatott énekében. Sőt, maradhatott volna instrumentális a szám, engem kissé ki is mozdít az élményből ez az unott előadásmód. A Nuclear Lethargy dalhoz volt szerencsém még tavaly, baromi érdekes számnak tartom, viszont kicsit monotonnak is. Egy teljesen szokványos Lane 8 tételként indul, majd lecserélődnek a szintik és átváltunk valamiféle szintipop, new wave hangulatba. Kár, hogy végig ugyanaz a dallam szól, igaz, kiegészül ezzel-azzal, de szerintem nem eléggé. Visszafogottan kezd a What Have You Done to Me?, később viszont hangszerelésében több érdekességet is felmutat. Hol lelassulunk, hol pedig ismét előkerülnek a harmadolások. Az ének és a finom alap tetszetős, én azért még több vezérdallamot pakoltam volna bele, így inkább remix esélyes. A kalapból kihúzott címek másik jeles képviselője a Trampoline Counting Stars, lényegében egy midtro, átvezető szám; rövid, csendes, atmoszférikus. A lábdob alapján az Automatic is egy feszesebb dalként jön le elsőre, de igazából maradunk egy andalító álomban. Lebegős szintik, búgó basszusok, lágy (igaz, talán túlzóan fejhang) ének, a végére érkezik csak egy főszerepért áhítozó szintetizátor. Igazából jobban tetszik már, mint elsőre. Meglehetősen lassú tempójú a Closer, tetszetős, ahogy az apróbb részletek kiteszik a nagy egészet. Semmi forradalminak nem vagyunk tanúi, viszont én nagyon szeretem albumokon az ilyen gyöngyszemeket! Az I'll Wait jelzi a lemez végét, és végre egy tört ütemű kis „semmiség” is előkerült. Szerepének teljesen megfelel, sőt, nem egy kapkodva összehozott darab, hanem egy szépen kinyíló, egyre több hangszert bevonó dal lett, ami kellemes szájízt hagy maga után. Bár úgy tűnhet, hogy a lelkesedés tüze nem járja át testemet, igazából a Reviver szerintem egy nagyon is szerethető album és jobbra is tartom a Brightest Lightsnál. Míg az kevésbé emlékezetes momentumokkal dúsította fel a lemezt, addig itt a változatosság jobban gyönyörködtet, majdnem mindegyik számban akad valami érdekes mozzanat. Persze felkerültek olyanok is, amik nem dicsekedhetnek rokokós feldíszítettséggel, és a jobbakat is lehetett volna még jobbá tenni, de összességében a Reviver magasabban helyezkedik el, mint az előző Lane 8 dobás, tetten érhető a fejlődés. Remélem az ötödik album is ebben a szellemben emelkedik majd a mostani fölé! 01. Survive (with Channy Leaneagh) 02. Reviver 03. All I Want (with Arctic Lake) 04. Watermelon Wormhole 05. Together (with Solomon Grey) 06. Illuminate 07. Red Lights (with Emmit Fenn) 08. Nuclear Lethargy 09. What Have You Done to Me? (with Arctic Lake) 10. Trampoline Counting Stars 11. Automatic (with Solomon Grey) 12. Closer 13. I'll Wait (with Channy Leaneagh)  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!