Ismerős ismerősök (Cosmic Gate - MOSAIIK / Protoculture - Lost in Isolation)
Pactolous
2021-10-06 20:54 
0
1559
| Rovat: Ezekben a koronavírusos időkben nehéz ítéletet hozni egy album felett. Legyen az ember megengedő? Hiszen művészet ide vagy oda, mégis csak a megélhetésről van szó. De ha oly sokaknak növesztett angyalszárnyakat a kreativitásuk, akkor mégis miért ne legyek szőrösszívű? Cosmic Gate és Protoculture kapcsán merültek fel bennem ezek a gondolatok és bizony kérem, olyan zavarban vagyok, mint az egyszeri kamasz a tárcsázós telefon előtt.
Dupla kritikám szereplői mind prominens képviselői a trance stílusnak, bár akadtak olyan időszakuk, amikor én egy kicsit kevésbé követtem őket. Cosmic Gate saját számai illetve kollaborációi többnyire célt tévesztettek nálam és Protoculture is volt, hogy eltűnt a ködben, mint az a bizonyos szürke szamár. Aztán valami történhetett, ami nem is annyira nagy talány, mert a deep, progresszív illetve melodic techno stílusok előtérbe kerülése sokakat megihletett, pláne a járványidőszak alatt. Nem is meglepő talán, hogy Cosmic Gate a keménykedést még visszább puhította, Protoculture meg újra érdekes dallamokat kezdett el komponálni. Akkor mégis mi a probléma? Az, hogy annyi szám jelent meg ezekről az új, várva várt lemezekről, hogy újdonság már alig került rájuk. Cosmic Gate - MOSAIIK - Chapter One Nic Chagall és Bossi hisz még a feldarabolt album koncepciójában, hiszen továbbra is fejezetekre osztja fel az új, több számos megjelenéseket. Már többször hangot adtam annak, hogy nem vagyok e megoldás híve, a klasszikus felfogásban készült lemezeket jobban szeretem, de az is igaz, hogy volt már pozitív meglepetésben részem (pl. Solarstone). Vajon a MOSAIIK is beáll ebbe a sorba?  Távol álljon tőlem, hogy előre lelőjem a poént, de nem hinném. Akárcsak a Cosmic Gate előző ilyen dobása, a Materia, a MOSAIIK sem képes arra, hogy elfogadtassa velem ezt a „cseptörködést”. Persze elődjének első része kifejezetten felcsigázott, de aztán a második teljesen lelombozott és igazából azóta elég kevés Cosmic Gate szám fogott meg. Az utóbbi időben ráadásul ők is tovább finomodtak, vagyis belekóstoltak a progressive/melodic techno világába, ami persze nem feltétlenül tragédia. A fiúk próbálják saját szájuk ízére formálni ezt az új, divatossá váló stílusirányzatot, az elmaradhatatlan klisék mellett fel lehet fedezni a duó jellegzetes megoldásait. Ennek hallhatjuk itt is egy-két egészen kiváló példáját, de lényegében ez a minialbum nincs annyira színes és mozaikszerű, mint ahogy azt a cím hirdeti. A "Blame" című dal videoklipje Szó se róla, akadnak pozitív meglepetések, ahol tényleg hallható, hogy milyen izgalmas is lehet az a progressive, amit a Cosmic Gate készít el, például az egészen szerethető Blame, a jóféle énekkel ellátott Nothing to Hide, viszont még ezeknél is jobb a Vertigo, sőt! Kellően sötét, a Sign of the Times album hangulatát idézi fel néhol, középen meg egy egyszerű, de mégis nagyszerű szintis kiállás érkezik be. 126 bpm, de mégis ízig-vérig Cosmic Gate. Klasszikusabb, a duóra jobban jellemző hangszereléssel dolgozik a Feel It, aminek basszusa tetszetős, a fő témája viszont eléggé Wippenberges lett (Chakalaka, Pong), viszont amikor beindul, akkor hajlamos vagyok ezt megbocsátani neki. Ballada, de talán épp emiatt illetve érdekes akkordjai végett kellemes a These Dreams Julie Thompson énekével. Ízelítő a "Vertigo" című számból Szárazabb számok is kerültek sajnos erre az amúgy sem bő lére eresztett korongra. A Your Mind a Feel It-féle vonalat követi (pontosabban fordítva, hiszen ez előbb jelent meg), csak kevésbé izgalmas. A Summer Wonder ijesztően kezdődik, már kapaszkodtam is bele amibe csak tudtam, hogy ez mekkora nyálas popmarhaság lesz. Félelmeim alaptalanok voltak, bár még így is egy fokkal talán aranyosabb, mint kéne lennie, de a beindulástól nem lett szekunder szégyenérzetem. Az Universal Love egy érdekes próbálkozás: néhol kicsit Eric Prydz-es, de nála agresszívebb. Magamtól nem nagyon hallgatnám. Az pedig, hogy mennyire átgondolt ez a Chapter One jól jelzi, hogy az utolsó helyre a Feel It AVIRA remixe került. Nagyon tolja az Armada a szekerét, de én még nem nagyon tudtam ráhangolódni az ő dalaira, legyen ez az én hiányosságom. A "Feel It" című dal videoklipje Szóval pocsék számok igazából nincsenek a MOSAIIK első fejezetén, és még érdekes is lehet ez az új irány, bár ez még a jövő zenéje, egyelőre a katarzis elmaradt. Az viszont, hogy dalok 90%-ával már találkoztunk előzetes megjelenések alkalmával eléggé elszomorító. A 9 dalból 1 így is egy remix, összesen van három eddig teljesen ismeretlen, ez így eléggé vékonyka. Aki nem szíveli a hosszú változatokat és inkább a 3-4 perces dalokra esküszik, annak persze ez lehet a jó választás, de amúgy eléggé értelmetlen döntés a Cosmic Gate részéről ezt így csinálni. Nem tartom kizártnak, hogy pénzügyileg ez a tuti biznisz, vissza kell szerezni a COVID miatt kiesett bevételt, és amúgy is haldoklik az album, mint forma, de hadd legyek továbbra is naiv: nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb megoldás, vagy akár csak az egyetlen alternatíva. 01. Blame (with Diana Miro) 02. Feel It 03. Nothing to Hide (with Diana Miro) 04. Your Mind 05. Summer Wonder (with Mike Schmid) 06. Vertigo 07. These Dreams (with Julie Thompson) 08. Universal Love 09. Feel It (AVIRA Remix)  Protoculture - Lost in Isolation Dél-afrikai barátunk helyzete is hasonló, ő 2018-ban adott ki utoljára egy albumféleséget, ami EP-nek túl duzzadt volt, rendes lemeznek meg kicsit vékony, mindenesetre a Versiform Part One kitermelt pár szép számot (Sanctuary, The Descent, Secret Weapon, Saisei). Amiért mégsem írtam róla, annak az az egyszerű oka, hogy teljesen átsiklott a radaromon, valahogy akkoriban nem is figyeltem fel rá, nem is vártam, csak most az új album kapcsán néztem vissza, hogy jé!? Ráadásul sosem készült el a Part 2. Szóval most kissé zavarban, de azért magabiztosságot színlelve értekezzünk egy kicsikét az új lemezről!  A Lost in Isolation már a címével is jelzi, bizony ez a nyamvadt korona emberünkre is rányomta bélyegét (szerencsére nem úgy). Az egyedüllét alatt szerencsére ő is inkább a stúdióba vonult el de érdekes módon nem a fentebb említett Versiform második részét készítette el; talán a mostani cím jobban átadja az elveszettség érzetét. Hasonlót éreztem én is, ugyanis nem tudtam, hogy most egy kislemezgyűjteményt hallgatok vagy nagylemezt? Sajnos a Lost in Isolation inkább tűnik előbbinek, pedig terjengősebb, mint a német páros mozaikja: a 14 számból kapásból ismerhetünk 9-et, hiszen azok már megjelentek tavaly vagy idén. Még szomorúbb, hogy mind extended, azaz hosszabbított, mixelésre szánt változatok ezek, hosszú be- és levezetésekkel, nyoma sincs az album formátum sajátosságainak. Bevallom őszintén, az utóbbi időben újra megkedveltem Protoculture zenéjét – ő is belenyúlt a progressive tutiba -, a figyelmem így is néhol már erősen lankadni kezdett. Cosmic Gate radio editekkel dolgozott, de az sem az igazi szerintem, annyira nehéz 4-5 perces számokkal feldúsítani egy lemezt? A "Seconds" című dal szöveges videója A dalok szerencsére megállják a helyüket, némelyik pedig egészen kiváló, mint például az elején szereplő Seconds. Az ének csodás, a hegedűk szinte sírnak, a hangszerelés profi. A címadó Lost in Isolation is mesteri, az idei egyik nagy kedvencem, ügyesen kiválasztott szintetizátor hangjaitól mindig hangulatba jövök. Látok fantáziát a Remember és a Fall Into You című dalokban, de az Is This a Dream az igazi nagy dobás ha énekes számról van szó. Gid Sedgwick amúgy is rengeteg trance dalban tette oda magát az elmúlt időszakban, most sem okozott csalódást, de remélem nem lesz a hangja túlhasználva, mint mondjuk Christina Novellinek vagy HALIENE-nek. A Deep Forest pedig úgy idézi meg az Eric Prydz/Pryda-féle, nyolcvanas éveket előhozó hangulatokat, ahogy az a nagy könyvben meg vagyon írva. Ízelítő a "Lost in Isolation" című dalból Akadnak sajnos az én ízlésemnek kicsit üres és semmilyen darabok is, mint például a Pilgrim, az Inu, a Shine, a Nano és még folytathatnám, de nem teszem. Egyáltalán nem pocsékok ezek a nóták és biztosan néznek is most páran, hogy mi is a bajom velük. Egyszerűen csak alig-alig akad bennük olyan momentum, ami megfogna vagy emlékezetesnek tartanék. Igényesek, kidolgozottak, viszont egymásutániságukban sokat veszítenek amúgy sem túlságosan ragyogó fényükből. Az "Is This a Dream" című szám dalszöveg videója Fogalmam sincs, kinek készülhetett ez a lemez, mert aki szereti Protoculture dalait, az a háromnegyedével már találkozhatott, aki meg nem, annak talán túl tömény belépő lenne (a Music is More Than Mathematics mondjuk kiváló kezdésnek). Talán azoknak a fanatikusoknak, akik így legalább egy helyen tudhatják a legutóbbi szerzeményeket? Elég karcsú indok egy albumhoz, de hát mondtam én, hogy nem értek az üzlethez. Az biztos, hogy az a pár remek dal és több egysíkú darab nálam kevés az üdvösséghez, mindenesetre remélem, hogy valamilyen szinten a jobbak színvonala látszódik majd meg a jövőben megjelenő számoknál is. 01. Sequence 02. Seconds (with Diana Miro) 03. Pilgrim 04. Lost in Isolation 05. Inu 06. Shine 07. Remember (feat. JORGON) 08. Go 09. Nano 10. Is This a Dream (feat. Gid Sedgwick) 11. Red Point 12. Fall Into You 13. Beneath the Surface 14. Deep Forest |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!