Kondenzcsík-spotting (Lana Del Rey - Chemtrails Over the Country Club)
Pactolous
2021-06-21 20:06 
0
1847
| Rovat: Szeretjük a fáradhatatlan művészeket, hiszen állandóan ellátnak bennünket mindenféle földi jósággal, de azért nem árt egyfajta szellős menetrendet követni. Nem csak a szellemi, fizikai kiégés elkerülése végett, hanem azért is, hogy érdemi mondanivaló összegyűljön. Lana Del Rey 2019-ben jelentkezett utoljára igazi nagylemezzel, de az igazi rajongók 2020-ban is hallhattak róla, idén pedig két (!) albumot is tervez, amiből az egyik márciusban meg is jelent. Jó ez így?
Az NFR! album egyáltalán nem volt csapnivaló, de azért vissza kellett olvasnom, hogy mit is gondoltam róla anno, mert emlékeimben csak egy-két dal maradt meg. Sajnálom, mert nagyon kedvelem az énekesnőt és már sokadjára írom le, hogy a 2012-es Born to Die minőségét egyik őt követő korong sem tudta megismételni, megugrani pedig pláne nem. Lejjebb is adtam igényeimből de azért túlzás lenne azt állítanom, hogy azóta semmi értékelhetőt nem tett le az asztalra a hölgy, ez így durván hamis kijelentés lenne részemről. A tavaly kiadott Violet Bent Backwards over the Grass egy Lana verseiből készült hangoskönyv volt, bevallom töredelmesen ebbe nem ástam bele magam, viszont a nemrégiben megjelent – és mostani írásom tárgyát képező - Chemtrails Over the Country Club már jobban érdekelt. A nagy elvárásokat a szekrénybe zártam, a kritikusok véleményeit figyelmen kívül hagytam (egyébként egészen dicsérik) és megpróbáltam magam átadni a muzsikának. Tanuljon mindenki az én hibámból: Lana művészete nem kocsiba való!  White Dress Rendkívül furcsa dal, ami zeneileg a szokásos zongora-gitárok-dob felállásra támaszkodik, Lana pedig nagyrészt olyan magas hangon énekel, hogy attól tartottam bereped a monitorom. Nehezen szokható, pláne megszerethető dal, bár ha oda vagyunk a különc nótákért, még akár az is lehet, hogy ez lesz a favorit. Chemtrails Over the Country Club Az andalító hangulat nem tűnt el, ahogy azt már Lanától megszokhattuk; ezúttal is egy szokványos hangszerelésű, lebegős szám adja a lemez címét, aminek refrénje elég hamar bevésődik fejünkbe. Nem tartom Lana legjobb számának és az egyébként csodás dob levezetést is kicsit elnyújtottnak tartom, de könnyen megjegyezhető mivolta miatt az albumon mindenképp fényesen tündököl. Tulsa Jesus Freak Kezdek összezavarodni, ugyanis sorban a harmadik zongora alapú dal érkezik, amivel normális esetben semmi bajom nem lenne, sőt! Egymás után azonban megcsap a bágyadtság szele, ráadásul alig-alig fogott meg a nóta: lebegősnek ez is lebegős, de inkább művészinek szánt, mint könnyen emészthetőnek; ezt általában értékelem, nálam most mégsem talált célba. Az auto-tune-nal való kísérletezgetésre viszont felfigyeltem, de ez kevés ahhoz, hogy megmaradjon az emlékezetemben a dal. A "Chemtrails Over the Country Club" című szám videoklipje Let Me Love You Like a Woman Szokjunk hozzá, hogy egy ideig nem válunk meg a fekete és fehér billentyűktől, viszont ez a dal legalább megjegyezhető, dúdolható. A szokványos dallamvezetésért mondjuk nem jár piros pont, sebaj, kaptunk egy fokkal „slágeresebb” alkotást is. Wild at Heart Főképp a refrénnél tűnik ki, hogy ilyen akkordokkal mintha már hallottunk volna egy, két... sok számot ebben az életben. Nem állítom, hogy nem zavar, de hajlandó vagyok elnézni ezt az apró bakit, amiért végre ténylegesen fülbemászó, felemelő és sodró lendületű az, amit hallunk. A végére pedig csodásan kinyílik, amikor egy kórus is megtámogatja Lana hangját. Dark But Just a Game Alakul az album, hiszen ez is egy olyan szám, amire nyugodt szívvel ragaszthatok dicsérő jelzőket, sőt, a hangulata kifejezetten magával ragadott! Ereszkedő, blues-os akkordok a verzéknél, felemelő, de mégis szomorkás atmoszféra a refrénnél, élő és elektronikus dobok keveredése, The Beatles-féle atmoszféra... összeáll minden és még az is lehet, hogy ez lesz a másik kedvencem az albumról. Ízelítő a "Dark but Just a Game" című számból Not All Who Wander are Lost A végletekig lecsupaszított dal, szinte csak gitár szólal meg benne Lana mellett. Ad egyfajta tábortűzi hangulatot neki, viszont a magas hangon elénekelt refrénnel sokáig nem tudtam megbarátkozni. Az utolsónál viszont a háttérbe szorul, más szólamokkal támogatták meg, hogy kaphasson egy kis súlyt és ez remek ötlet volt. Yosemite Egy régebbi lemezekről lemaradt dal végre helyet talált magának, az öröm pedig őszinte. A csendességet az akusztikus gitárok gyönyörű kibontott akkordjai simogatják, Lana pedig hol lágyan, hol magas hangon, hol pedig erőteljesebben énekel. A refrén remek és úgy összességében a nóta is. Breaking Up Slowly (feat. Nikki Lane) Mintha már nem ez lenne az első eset egy Lana lemezen, hogy a végére szorultak a jobb alkotások, ugye? Egy kicsit rövid, és zeneileg nem is túlcizellált duett ez a dal, de szívesen lesöpröm az asztalról a zeneelméleti nagylexikont, hiszen a sorok fülbemászóak, a két énekes gyönyörűen kiegészíti egymást. Persze, ki lehetett volna bontani ezt még jobban, pár hangszerrel még megtoldani, de sebaj. Dance Till We Die A gitár és zongora párosa teltebb vonós szekcióval is kibővült, nem is gondoltam volna, hogy ennyit emel majd a dalon. Kellemes visszafogott, majdnem-jazz hangulat uralkodik a dalon, igazából sok extra nem is jön velünk szembe, egészen a középrészig, ahol mintha Lana kibújna a bőréből. Már kerestem is, hogy kinek a neve következik a feat. után, de nem találtam senkit, szóval amit hallunk, az az ő torkából jön ki. Frenetikus, váratlanul ért és úgy kellett már valami ilyesmi, mint egy szelet sajttorta. For Free Az utolsó helyre egy Joni Mitchell feldolgozás került, amit Lana két társelőadóval, Zella Day-jel és Weyes Blooddal együtt énekel (tanuljunk ma is valamit, három énekes esetén ezt hívják tercettnek). Egy zongorás, refrén nélküli szám, ám amikor a három hölgy egyszerre harmonizál és a vonósok ezt még meg is támogatják, az azért képes libabőrzést elindítani. A "Let Me Love You Like a Woman" című szám élő verziója Három dolgot kell figyelembe venni a Chemtrails... albumnál és ezt teljesen komolyan mondom. Egy: a megfelelő körülmények között hallgassuk, azaz nem autóban, nem munkában, nem főzés mellett, hanem lehetőleg egy pohár/korsó/üveg alkoholos ital mellett, nyugiban. Kettő: ne ijedjünk meg az elejétől! Aláírom, nem túl változatos elsőre a lemez hangszerelése és nem törünk ki a lassú melankóliából, de előbbi úgy tűnik koncepció volt, utóbbit pedig ne várjuk el Lanától. Három: ez sem fogja ledönteni trónjáról a Born to Die lemezt. Ezek miatt gyenge album lenne a Chemtrails...? Egyáltalán nem. Beillik az eddigiek sorába, bár talán azoknál még nehezebben nyílik meg. Mindenesetre félelemmel vegyes kíváncsisággal várom a júliusban esedékes Blue Banisters névre hallgató új dalcsokrot, remélem nem lesz kapkodás áldozata.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!