Bátortalan átmenet (Steve Brian - 1986)
Pactolous
2021-02-02 17:03 
0
1519
| Rovat: Embert próbáló feladat megtalálni a kényes egyensúlyt az egyénre jellemző, sajátos hangzás és az újító szándék között. Ennek ellenére szerintem egy producernek, zeneszerzőnek illene azon fáradoznia, hogy ezt felfedezze, mégis csak így teheti izgalmassá életművét a hallgatók és saját maga számára is. Persze ha csak rideg üzletember módjára a profit a cél, illetve az elvárt, de minimális siker, akkor sajnos papolhatok én itt napestig. Steve Brian kapcsán még nem érzem ezt, de az tény, hogy új lemezénél nem erőltette meg magát kellőképpen.
A Wanderlust kellemes emlékeket hagyott maga után, igaz, ezt a róla kimásolt kislemezeknek köszönhette. Akkor azt írtam róla, hogy a folytatásnál szigorúbb leszek és ezt az ígéretemet be is tartom, már csak azért is, mert az 1986 című (számú?) album inkább csak felveszi a fonalat, de nem frissít semmit. Mekkora probléma ez? Nos, aki szereti Steve Brian house és trance között lavírozgató hangzásvilágát, az most sem fog szomorkodni, ellenben én egy fokkal többet vártam.  Az albumnyitó és címadó dal, az 1986 mindenesetre nem rossz, tényleg van benne egy csipetnyi nosztalgia, de marad utána hiányérzet, mintha egy fődallammal még adós maradna nekünk Steve. A Holding On fülbemászó énekével kellemes darab, még egy karakteres szintit is kapunk beindulásként, de hogy ez most milyen stílus, azt hadd ne kelljen megválaszolnom. Szürkébb nóta a Damage Each Other, sőt, a refrén rész kifejezetten idegesítő. A Footprint nyomdokain járkálna tovább az Another Youth, de a széttöredezett, torz vokáldarabkák poénja már nem annyira ül másodjára. Kórussal telített refrénje miatt emlékezetes leginkább a Sweet Little Lies, más sajnos nem igazán marad meg bennünk. Átlagos Eric Lumiere dal lett a Somebody is, talán itt már túlságosan a rádiók lettek becélozva. Nem indult valami érdekesen az August Nights, viszont egyszerű, kitartott akkordjai hatásosak. Fogalmam sincs mennyire fogok majd emlékezni rá pár hónap múlva, de itt a lemezen jókor jött. Üdítő hatású a Lake Street, ami legalább bevállalja a funky-t, discót és így az album egyik fénypontjává vált. A nem túl izgalmas számok csoportjába illeszkedik a To Get to You, ami szinte minden szempontból fantáziatlan, egyedül csak a jópofa basszust tudom kiemelni. Az album számait egybefoglaló minimix Szerencsére szűrődik be még egy kis fénysugár: a The 90's ismét azért üt, mert a nosztalgia eszköztárával él. Címe árulkodó; Steve elővette a kilencvenes évek house/dance zongoráit, amibe szinte belebizsereg az ember bőre. Melódia szempontjából nincs ok díjosztásra, de ide pont megfelelő ennyi. Azt hihetnénk, hogy a Hold You Down sem több a szokásos énekes nótánál, ami talán így is van, engem viszont az ének és a harmóniák megvettek kilóra. Ez az a helyzet, amikor teljesen szubjektív, kinek mi jön be, nekem most pont ez. A Nepal képviseli azt, amiből lehetett volna még több a lemezen. A hangszerelés visszafogottabb, a szintik ízlésesek, az akkordok prímák. Elsőre még azt mondtam, hogy ének nélkül talán még jobb lenne, de azóta már azzal is megbékéltem. Talán a legjobb számnak kijáró billogot is megkapja tőlem. Nem tudom mi történt, az album végére nyílt ki az ötletzsák? A Berlin Blue végre figyelemfelkeltő módon indít, szinte már várja az egyszeri hallgató, hogy akkor most hova is jutunk majd el? Talán egy kicsit nagyok is voltak az elvárások, de mindenképp díjazom, hogy egy ilyen elvontabb darab is felkerült. Teszi a dolgát rendesen a pitch bender, sűrűn hajlítgatja a hangokat Steve a Lie to Yourself dalban; ez is egy csendesebb, kevésbé klubos jellegű szám, aminek én örülök, de nagyon ám. Más kérdés, hogy a lemez végére jó ötlet volt-e ezeket egybe gyűjteni? Utolsóként egy 2019-ben megjelent szám, az Us chillout verziója köszön el tőlünk. A nótát szerettem anno, most sem rossz, azt se bánom, hogy felszökött ebben a nyugodtabb változatban. Ízelítő a "Nepal" című dalból Nem tudom az összhatás mennyivel lett volna jobb, ha egy kicsit megkeveri Steve a számokat? A lemez háromnegyedénél jönnek csak be az igazán emlékezetes darabok, és így túlságosan is feltűnő az előtte lévő ötlettelenség. Érzem, hogy emberünkben több van, szerintem ő is szeretne picit másmilyen számokat írni, de az 1986 bátortalan ebben a tekintetben, egyelőre még a legnagyobb jóindulattal is csak az átmenet időszakát képviseli. A kommerszebb hangulatokat lehet keverni mélyebb hangszerelésekkel, érdekes szintetizátorokkal, múltba révedő megoldásokkal, de amikor utóbbiak hiányoznak, akkor bizony nem marad más, csak a Petőfi Rádió repertoárjába illő könnyed semmiség. Nem feltétlenül a világ vége, ha ez a cél, de ha már van tehetség, érdemes élni vele, nem? 01. 1986 02. Holding On (feat. Nova Sky) 03. Damage Each Other (with Danni Baylor) 04. Another Youth (with Matt Fax) 05. Sweet Little Lies (with RENÉE) 06. Somebody (with Eric Lumiere) 07. August Nights 08. Lake Street 09. To Get to You (with Nathan Rux & Rachael Nemiroff) 10. The 90's 11. Hold You Down (feat. Michael Jo) 12. Nepal (with Brandon Mignacca) 13. Berlin Blue 14. Lie to Yourself (with Trove) 15. Us (Chill Mix) (feat. Christian Carcamo)  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!