Dübörög az elpusztíthatatlan (Disturbed – Indestructible)
Pactolous
2008-05-31 18:33 
2
3475
| Rovat: Bár alapvetően az elektronikus műfaj híve vagyok, el kell, hogy mondjam: szeretem a rockzenét. Szeretem ha dallamos, szeretem ha változatos, és szeretem ha zúzós. Sorolhatnék példákat eme kritériumoknak megfelelően, de egy biztos: a Disturbed egynek maradéktalanul, egynek éppenhogy, és egynek aligha felel meg. Új albumuk megjelenésének apropójából megindokolom kijelentésem.
 Először egy kis zenekar-ismertető. A Disturbed egy 1996-ban megalakult amerikai rockzenekar Chicagóból. A banda stílusa mind a mai napig vitatott, egy biztos: romantika-kedvelők kerüljék nagy ívben! Zenéjükre a szaggatott ritmusok, elképesztően ügető dobok, „rap-kántálás-szerű” mélyhangon elénekelt monoton verzék, és félhangokra épülő gitárriffek jellemzőek. Nem ritkán segítségül hívnak egy kis elektronikát, de abszolút nem hivalkodó módon. Dallam- és szövegvilágukra pedig nem lehet ráaggatni a „nyári sláger”, „könnyed”, „szánsájn” és „nagypapa kedvence” jelzőket: ez bizony kemény rock! Én először a srácokkal valamelyik Ákos koncert előtt találkoztam (nem személyesen, hanem mint bemelegítő zene formájában), akkor is a Shout 2000 című Tears for Fears feldolgozást hallottam tőlük, ami rögtön elnyerte a tetszésemet. Kicsivel később pedig egy Need For Speed részben hallottam őket újra, ez volt a Decadence. Most viszont már a negyedik albumnál tartunk, ami a keresztségben az Indestructible nevet kapta. Elöljáróban annyit, hogy tipikus Disturbed, a szó minden értelmében. Jobban szólnak a gitárok, jobban dübörög a dob, csak az a fránya változatosság nem jött össze megint. Indestructible - Az album címadó dal az első szám, kicsit sablonos de hatásos kezdéssel (távolban sziréna hang, robbanások és helikopter zajok). Lendületes nóta, kevés dallammal, de itt minden nagyon jól összepasszol. Inside the Fire - Az első kislemez az új nagylemezről. Nekem nagyon tetszik, zúz ahogy kell, isteni gitárjáték van a közepén. Deceiver - Kicsikét lassabban indul de ne hagyjuk magunkat becsapni, hamar elmúlik. Kicsit olyan, mintha eddigi számaikból lenne összeollózva ez-az, a refrén sem az igazi, lehetett volna dallamosabb, ennek ellenére korrekt nóta. The Night - Már rögtön berobban a fülünkbe, zeneileg eléggé változatosnak hat, sok variálás megfordul benne, de mégsem tűnik katyvasznak. A refrén viszont üt, szóval itt van még egy piros pont. Perfect Insanity - Picit monoton, de megmenti a gitárszóló, és a végén az ének. Haunted - Azt hittem, végre lesz egy lassabb nóta, de egy frászkarikát! Nem mennék el egy Disturbed koncertre a küzdőtérre, az biztos! Visszatérve a dalra, a dobok szárnyalnak a géppuska-szerű ügetésekkel, de igazából más nem ragadott meg. Enough - Tamtammal kezdődik, és itt végre megint találkozunk egy jó refrénnel. The Curse - Ismét egy olyan dal, amit a gitárszóló tud csak kiemelni, de így is csak egy töltelékdal marad. Torn - Ugyanaz vonatkozik rá, mint az előző dalra. Criminal - Végre megint van egy kis zenei színesítés, igaz nem sokáig lehet hallani, a végére azonban változik a megszokott hangzás egy lepkefingnyit. Divide - No, ha eddig minden dal gyors, zúzós, kemény volt, akkor erre a számra ez hatványozottan igaz: jó kis nóta lett ez is. Facade - Végül pedig az utolsó, hirtelen-végű albumzáró dal. Kezdésében hasonlít a Divide-ra, nem is igazán albumzáró, féltem is tőle először, hogy nem lesz valami jó szám. Tévedtem, minden tekintetben egy király nóta lett belőle olyan gitárszólóval, hogy azt hittem leesek az ágy alá (ami nehéz, mert a padlóig ér az alja)! Lezárásképp akkor visszatérek a bevezetőben említettekhez. Az, hogy kemény, azt senki nem vitathatja, a Disturbed közel sem hasonlítható a Nickelback-hez vagy a Rammstein-hoz. Dallamosnak dallamos, viszont akkor most hadd tárulkozzon ki jobban a szubjektum. Tudom, hogy az a banda ismertetőjegye, hogy minden vontatott (a dob, a basszus, a gitár, az ének), minden ütemes, de az én ízlésemnek több melódia, harmónia kellene. A Disturbed-ben benne van ez a képesség, ez nem vitás, de én többet kérnék előhozni. Akkor már a változatosságra sem figyelnék annyira (pölö a már emlegetett Nickelback: ugyanúgy hagyományos rock-felállásban nyomatják, minimális prüttyögéssel, mégis tudnak változatosak lenni, hála a kiváló dallamoknak). Ezek nélkül azonban kicsit monoton, kicsit száraz, de legalább kemény. Saját kategóriájában mindenképp helytáll, nem bukás album, korrekt munka, csak én speciel többet várok tőlük. Disturbed és heavy-metal rajongóknak azonban kihagyhatatlan darab, a többi rocker pedig hallgassa meg és ítéljen! Az "Inside the fire" videóklipje. Erős klip, nem véletlenül figyelmeztet az énekes is az elején, szóval csak óvatosan!  |
Hozzászólás
2008-05-31 19:49
A klippről, most hogy megnéztem, csak annyit mondhatok, hogy sztem zseniális! Talán a legjobb klippjük, és egyértelműen nem azért mondom, mert vastagon áll benne a vér. Aki pedig szívesen megnézne két másik zseniális klippet, amiben nincs ilyen "csúnyaság" annak ajánlanám a Prayer és a Land of confusion nótákat, szintén a Disturbed-től
2008-05-31 19:32
Teljesen kollekt klitikus vagy
* jelölt mezők kitöltése kötelező!