Volt egyszer egy best of... (Lordi - Killection)
Pactolous
2020-02-20 19:32 
0
1951
| Rovat: Én úgy gondolom, egy album akkor élvezetes, ha egy kerek egészet alkot. Keretet adhat neki a hangszerelés, a stílus vagy akár egy koncepció is, mondjuk egy történet elmesélése. Működhet-e viszont albumként egy olyan lemez, ami a terv részévé teszi azt, hogy minden dal más és más? Milyen lehet egy fiktív best of válogatás? A Lordi mutat egy alternatívát!
A finn szörnybanda már próbálkozott korábban egy (fél) koncepció lemezzel, ez volt a Monstereophonic (Theaterror vs. Demonarchy), hosszabb számok meséltek el egy összefüggő horror sztorit. A Killection - A Fictional Compilation Album viszont másik síkra tereli a koncepció lényegét és nem a mesélést helyezi a középpontba, hanem az egyes dalok megszólalását. A kiinduló gondolat az volt: mi lett volna, ha a Lordi már a hetvenes évek óta létezne és most megjelenne egy válogatás a legjobb számaikból? Bizsergetően izgalmas és eredeti ötlet, mindezt pedig egy szintén kitalált rádióműsorba szerkesztették bele, ahol viszont már megjelenik egyfajta történet. Több rétegen át meta ez az egész és engem, mint zeneszerető embert ez már előzetesen is letaglózott. Persze hiába az ötlet, ha maguk a dalok nem ülnek és hát valami kis "koncocskát" azon rajongók elé is kellett vetni, akiket hidegen hagy ez az egész stílusgyakorlat. Szóval a kérdés adott: a Killection csak egy remek elképzelés vagy egy szórakoztató album? Lássuk a dalokat és közben hátha körvonalazódik a válasz!  Radio SCG 10 Fergeteges nyitánya a lemeznek, ami egy nem létező rock rádiócsatornát harangoz be különböző számokkal, régi klasszikusokkal. A poén csak annyi, hogy ezek az örökzöldek mind Lordi slágerek csak más előadó illetve zenekar stílusában előadva, olyanokéban mint például a Guns 'N Roses, az AC/DC vagy Ozzy Osbourne. Zseniális! Horror for Hire Meglepően kevés (és nem is annyira frappáns) szövegű, klasszikus Lordi dal, minden erényével és esetleges hiányosságával. Nekem mondjuk már elsőre bejött, mert iszonyatosan a füljáratokba vájja magát és kifejezetten énekelhető is, mint majdnem minden egyes szám tőlük. A koncepcióból itt még nem érzékelünk sok mindent, de hamarosan koppannak az állkapcsok! Shake the Baby Silent Például most! Ez az első dal, amit a lemez bejelentése után megismerhettünk és rögtön kiderült, hogyan is értette a zenekar ezt a kitalált Greatest Hits dolgot. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez akár egy elfeledett Rob Zombie dal is lehetne, elég csak például a harcias, monoton dobokra, az agresszív hangszerelésre odafigyelni. Amúgy facsipesz egyszerűségű nóta, de ahogy azt a múlt heti turnéindítón is átélhettük, koncerten kiválóan működik. A "Shake the Baby Silent" című szám dalszöveg videója Like a Bee to the Honey (feat. Michael Monroe) Belegondoltatok már abba, milyen érzés lehet az, amikor a kedvenc zenekarotok/énekesetek átnyújt egy dalt, hogy Ti énekeljétek/játsszátok fel majd adjátok ki? A Lordival most pont ez történt, ugyanis az általuk igencsak szeretett és tisztelt KISS-ből ismert Paul Stanley megtalálta ezt a fiók mélyén porosodó számot, amit anno Jean Beauvoir-ra együtt írtak (aki most segítő kezet is nyújtott a Lordinak ennél a lemeznél). Utóbbi fejéből pattant ki az ötlet, hogy a szörnyeknek milyen jól állna ez és így végre végső formát kaphatott. A végeredmény egy színtiszta, 80-as évekből táplálkozó rockdal, ami bár meglepően visszafogott a zenekarhoz képest, de mégis valami egészen elképesztő. A szövegben azért fellelhető némi feszültség, nem szimpla szerelmes óda, a dalszöveg videóval együtt pedig már meg is érkeztünk a Lordi-féle morbidsághoz. A szaxofon szóló, amit a híres finn rockénekes és multi-instrumentalista Michael Monroe szolgáltat valamint a Michael Jackson Thrillerét megidéző, a horror műfajából ismerős Vincent Price (hasonmás) és annak ikonikus nevetése csak még tovább erősítik a dal fényét. Apollyon Folytatódnak a meglepetések, a stílusgyakorlatok, ezúttal pedig a klasszikus, amerikai rock területére evezünk. Egyből a Kansas, Boston és Rush zenekarok ugorhatnak be, de engem még inkább a Toto munkásságára emlékeztet; több vonós, rézfúvós és zongora hallható, mint elektromos gitár, ami már eleve hihetetlen! A váltások a különböző harmóniák között elképesztők, bravúros szólamok bizonyítják be, hogy a Lordi tagjai tényleg zenészek. Egyedül a refrén erőtlen kissé a maga két, rövid sorával, de idővel az is befészkelődik a fejünkbe. SCG10 The Last Hour Az intróban bemutatkozott műsor folytatása, ezúttal már Rockin' Ruiz műsorvezető irányításával, pontosabban annak szétesésével. Ruiz visszatérő szereplője a Lordi albumoknak, hol egy perverz kukkoló, hol pedig egy ördögűző pap szerepében tetszeleg, de én a mostani alteregóját élveztem a leginkább. Bájosan klisések ezek az átvezetők és egyesek szerint kicsit belerondítanak a válogatáslemez koncepciójába (mert ugye egy best of albumot mikor adnak le a rádióban?), de szerintem ezzel nem érdemes foglalkozni. Én legalábbis jókat derültem rajtuk és sokadjára sem léptettem el őket. A "Like a Bee to the Honey" című szám dalszöveg videója Blow My Fuse Üljünk vissza az időgépbe és térjünk vissza még korábbra, a hetvenes évek elejére, amikor véget ért a beat korszak és a rock végre elkezdett mocskosul szólni. A gitárok még torzabbak, a dobok még ütősebbek, az a kevés dallam meg csak azért kell, hogy megtámogassa a blues-os éneket. Mondanom sem kell, tökéletesen leképezték ezt a hangzásvilágot, olyan szűrőket és effekteket pakoltak a hangszerekre, mintha tényleg egy 40 éves demó került volna elő. Ehhez a koszos hangzáshoz nem is passzolt volna a sok szöveg, úgyhogy ezúttal nincs elmarasztalás ezen a téren sem: ez bizony a lemez egyik legjobb darabja! I Dug a Hole in the Yard for You Természetesen nem csak a Horror for Hire az egyetlen, szokványos Lordi nóta, akad több is, például ez. Teljesen jól sikerült darab, eltalált verzékkel, refrénekkel, koncerten is bevált. Szerencsére rendes klipet is szántak neki és ez is egy kicsit a régebbi időket hozza vissza: végre nem a túltolt, explicit gusztustalankodás kapta a főszerepet, hanem a Hullajó-féle mészárlás a zenekar tagjai által, bár hozzá kell tennem, ne várjunk Blood Red Sandman magasságokat! Zombimbo Egyszerre szakadok a nevetéstől és verem az öklöm a falba kínomban. Toronymagasan a legjobban sikerült utánzás ez a dal: annyira tipikusan 70-es évek diszkója (vagy éppen KISS), hogy még a kicsit késő dobok is pont ugyanúgy szólnak, ahogy annak idején. A hangszerelés remekbeszabott, szinte látom a vigyort a zenészek arcain, amikor ezt feljátszották. Mérges csak azért vagyok, mert a refrén valami érthetetlenül gyenge, főképp azért, mert elnyomja az éneket a többi hangszín. Mr. Lordit és díszes vokalistáit alig hallani, az érthetőségről nem is beszélve és valahogy ritmikában sem annyira lehengerlő, ergo nem is marad meg bennünk. Nagyon nagy kár, de engem annyira szórakoztat a megszólalás, hogy hajlandó vagyok enyhén sértődött arckifejezéssel és csücsörítő szájjal elmenni a probléma mellett (de azért, na!). Up to No Good Újra előrementünk de csak a 80-as évekig, a stadionrock himnuszok koráig. Erőteljes dobok, jellegzetes gitárhangok és persze üvölthető sorok jellemzik a dalt, ami egyébként amúgy sem idegen a Lorditól, de most a hangzás még inkább visszaidézi azt a korszakot. El kell ismerni, a zenészek, a producerek és a hangmérnökök mind megdolgoztak a fizetésükért! SCG10 Demonic Semitones A rádióműsor folytatása, amiben a káosz eszkalálódik, Ruiz nem hallgat sem a figyelmeztetésekre sem pedig a természetfeletti hangokra. Pedig lehet kéne... Az " I Dug a Hole in the Yard for You" című szám videoklipje Cutterfly A lemez innentől kezdve már nem borzolgatja olyan szinten a kedélyeket, mint előtte. Ez a dal is a megszokott kategóriába sorolható, annyira, hogy évekkel ezelőtt akár még egy B-oldalas számként is el tudtam volna képzelni. Ez persze nem jelenti azt, hogy gyenge lenne, sőt, a refrént ismét eltalálták. Szerethető, biztonsági játék azok számára, akiket nem elégít ki a zenei kirándulgatás. Evil A Monstereophonic (Theaterror vs. Demonarchy) lemezt idézi fel ez a keményebb etűd. Itt most minden zakatol, zúz és törtet, szerencsére ehhez a gitárokat is feljebb (vagy éppen lejjebb, nézőpont kérdése...) tuningolták. Kedvelem ezt a világot is, viszont az én ízlésemnek túlságosan is szürke, hiányzik valami falhoz vágós megoldás, valami magával ragadó rész. Persze jogos a megrökönyödés olvasói részről, hogy mégis mi a pacalpörköltös szemétlerakó tépi le a fejem, ha nem ez, de mégsem vagyom elájulva. Ezúttal valahogy a refrén sem annyira ütős, ellenben a jó értelemben vett primitív cséphadarás középtájt mondjuk egészen hatásos. A fene se tudja, talán idővel megkedvelem. Scream Demon Egy röpke retúr negyven évvel ezelőttre (te jó ég, rohadj meg 2020!!!), ami a gépiesített dobokban, szinti basszusokban és felemelő refrénben jelentkezik elsősorban. Örömteli dolog a kidolgozott vokál szekció, príma harmóniák jelennek meg a dalban és Mr. Lordi is egészen új oldalát mutatja meg pár helyen. Lezárásként és különálló számként is megállja a helyét. SCG10 I am Here Rockin' Ruiz végzetének beteljesedése, az SCG10 rádió valószínűsíthetően utolsó élő adása, de hogy miképpen is végződik a történet, azt nem árulom el. Ízelítő a "Blow My Fuse" című dalból Mit is írhatnék? Engem a Killection, mint ötlet megvett kilóra. Megemelem az összes kalapom a zenekar előtt, hogy ezt bevállalták, igazi szerelemgyerek született! Szerencsére az elgondolás nem temette maga alá a dalokat, pár apró bakitól eltekintve az összkép kifejezetten pozitív. A különböző stílusok nem vették el a Lordi dalok jellegzetességeit, sikerült mindegyiket a maguk képére formálni, de úgy, hogy felismerhetők a hommage-ok eredetijei. Fogalmam sincs, hogy mivel lepnek majd meg legközelebb Lordiék a jövőben (lehet, hogy éppen semmivel), mindenesetre ez a lemez kellett a diszkográfiájukba, a Sexorcism sem volt rossz, de már érezhetően nem nyújtott semmi izgalmasat sem. Ezt most hála az égnek nem olvashatom a fejükre!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!