Aranysárga (Solarstone - ...--)
Pactolous
2019-12-09 19:41 
0
1945
| Rovat: Azt hiszem egy nyilvános bocsánatkéréssel ildomos kezdenem: a feldarabolt album koncepciója lehet működőképes. Tény, hogy az esetek többségében számomra nem szimpatikus, ha egy zenész, énekes vagy együttes több részletben jelenteti meg szerzeményeit, de létezik olyan előadóművész, aki képes ezt a módszert nem csak elviselhetővé, de élvezhetővé is tenni. Nincs mit tenni: Solarstone a trance műfaj Midász királya!
Richard 2017-ben jött ki először a meglehetősen furcsa című .---- (azaz pont, vessző, vessző, vessző, vessző, ami a morzekódban az egyesnek felel meg) EP-jével. A későbbiekben Pink Albumként hívott alkotás a maga nyolc számával erős, de kicsit soványka anyagként maradt meg emlékezetemben, majd a rá egy évre megjelenő tesója, a ..--- (azaz pont, pont, vessző, vessző, vessző, azaz kettes, azaz Blue Album) pedig elhitette velem, hogy ez mégis működőképes ötlet. És íme, Solarstone nem esett bele az epizodikus megjelenés csapdájába, tényleg nem kell éveket várni a következő dobásra, a menetrend betartását a MÁV is megirigyelhetné. Itt van a trilógia harmadik darabja, a ...-- (azaz... na jó, abbahagyom), a Yellow Album.  A számok átnyálazása előtt kitérnék még az egész koncepcióra, ami továbbfejlődött az utolsó EP megjelenésével. One néven Richard díszdobozos kiadásban is megjelentette ezt a három lemezt, hiszen így alkotnak egységet (ráadásul a Solarstone névben is szerepel a 'One'... ügyes!). Mindez megfejelve a durván minimalista, mégis megkapó borítóképekkel nem kaphat mást tőlem csakis álló ovációt. Nem tudom ebből mennyi volt eltervezve már a legelején, de ez akkor is szép, ha csak a véletlen összjátéka. Cseresznye a tortahabon pedig az, hogy ez a sárga album sem lett rossz, sőt! Mondom én: arannyá változik, amihez hozzáér ez az ember!  Voyager II (with Robert Nickson) Már az első lenyomott akkordoknál tudtam, hogy imádni fogom ezt a kollaborációt, de hát a két név már eleve garancia a minőségre. A Pure albumon szereplő Voyager folytatásaként is értelmezhető, de inkább a második űrszonda által ihletett dalként tekintek rá, annyira különbözik elődjétől. Imádnivalóan lebegős és űrbéli a hangulat, akár Robert albumára is felkerülhetett volna. Egy biztos: az idei kedvencek között nálam lefoglalt egy törzshelyet magának ez a nóta, mestermű a javából! Slowmotion V (with Orkidea) Orkideával közös szám sorozata (számsora?) már az ötödik részhez is elérkezett, a hagyomány azonban annyiban megtörni látszik, hogy az eddigiekben főszerepet kapó szintihang ezúttal elmaradt. Ez nem feltétlenül baj, engem inkább a két művész zenei világának találkozása érdekel és most szerintem megint sikerült valami egyedit létrehozni, valami olyat, ami mostanában rájuk jellemző. Kicsit talán monotonnak hathat elsőre, de szerintem szépen építkezik, ahogy egyre több hang kerül be a képletbe. Rainbow King (with Julie Scott) Régi visszatérő Julie Scott, akinek hangja nagyon hasonlít a Chakra számokból ismert Kate Cameron-éra, de tévedés, nem őt halljuk. A hölgy mégsem teljesen anonymus, Solarstone első és második nagylemezén is énekelt már (és micsoda dalokban! Slave, Twisted Wing...), visszatérte örömteli dolog. Elsőre megint túlságosan egyértelműen felidéztek bennem más számokat, de a patetikus módon elénekelt refrén, majd középütt a variálás, a csellós megnyugvás elegendő karaktert adnak a dalnak. Ízelítő a "Voyager II" című dalból Sky Kedvenc Solarstone gitár-szintetizátor hangunk már egy jó ideje a pihenőn feküdt, de most úgy gondolta ideje visszatérni megint egy dalba. Bevallom, először többet vártam: szépek a melódiák, csak annak módját találom fantáziatlannak egy kissé. Hasonlítsuk össze a Solarcoasterrel és talán rájön mindenki mire gondolok. Az is igaz viszont, hogy idővel megkedveltem, a kiteljesedés ennek a számnak is jót tett. Landmark (with Lostly) Aki figyelmes füllel járkál a trance világában már biztos találkozott ezzel a közös munkával. Lostly a jövő egyik nagy reménysége, ehhez kétség sem férhet, de még van hova fejlődnie. Talán pont Solarstone óvó szárnyai alatt teljesedik ki, de az szinte tuti fix, hogy kettejük dala telitalálat. A dallam remek, a tempó szárnyal és nem egy sablon uplifting szám lett a végeredmény, hanem egy saját egyéniséggel rendelkező, bitang jó nóta. Endeavour (with Gabriel & Dresden) Ami az előző albumon a Motif volt, az most itt ez. Elvont, sokszor ismétlődő dallam a főszereplő, Gabriel és Dresden hatása egyértelmű. A középtájt jelentkező, Joy Division, New Order és The Cure számokat felidéző gitárnak nagyon megörültem. Lehet, hogy nem lesz a kedvencem, de üde színfoltja az albumnak. Ízelítő a "Sky" című számból Monkey Mia (with Future Disciple) Afrikai beütésű, törzsi énekfoszlányok, zongorák, vonósok, majd pedig egy szanaszét phase effektelt szinti; igazából semmi extra, mégis több alkalommal kiült arcomra a vigyor, mikor hallgattam. Valamit fenemód eltaláltak a srácok ennél a dalnál! Spirit (with Activa) Számomra Activa korábbról mindig is a vérbeli, de kevésbé magával ragadó uplifting számairól volt híres, de úgy látszik az utóbbi időben ő is rálépett arra az útra, ami szimpatikusabb tőle. Összeállni Richarddal mondjuk már eleve egy jó ötlet volt, kettejük közös száma erős lett. Más hangszereléssel sokkal szürkébb lenne, az arányokat profi módon lőtték be. Indestructible (with Betsie Larkin) Régi, Solarstone chill remixeket idéz ez a dal, még pedig annyira, hogy az egyik dob loop a számomra örök szerelem, Conjure One - Center of the Sun-jából köszön újra vissza. Lehet ez tudatos hommázs, nosztalgikus kikacsintás, legalábbis nem hinném, hogy lustaságból került volna elő még egyszer. A dal maga egyébként egy kifejezetten szép ballada, gyönyörű megnyílásokkal, élő hangszerekkel, csontig hatoló harmóniákkal. Betsie éneke pedig szinte garancia arra, hogy ebből a későbbiekben lesz egy Pure Mix. Father (with Gai Barone) Meglepő módon (vagy talán mégsem?) a Gai Baronéval megszerkesztett záró szám már-már nem is chillout, hanem egy minimalista hangtérkép, egy végeláthatatlan szintiszőnyeg, némi zongorával. Művészi hangulat, nehezen emészthető megszólalással, de zárásnak és ezzel a címmel (Apa) szerintem a lehető legjobb helyre került. Ízelítő a "Landmark" című számból Ezzel a tíz számmal a ...-- már nem is tekinthető EP-nek, nyugodtan nevezhetjük egy teljes értékű albumnak, ezzel pedig (egyelőre) véget ért a morze-kódos trilógia. Szkeptikus voltam az elején, de Richard megmutatta, hogy lehet ezt ügyesen is csinálni. Az elmúlt három év alatt rengeteg elképesztő dallal ajándékozott meg minket, úgyhogy nálam bekerült a vezető trance producerek közé, véglegesen, és ha nem követi Armin Van Buuren példáját (miért tenné?), akkor az ottani helye betonbiztos. A sárga album önmagában is az idei év egyik legjobb termése, de a két testvérével együtt a trance műfaj kihagyhatatlan darabjait képezik. Nem ismerésük büntetést vonhat maga után!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!