Menetelés helyett toporgás (HammerFall - Dominion)
Pactolous
2019-09-25 20:37 
0
1810
| Rovat: A svéd power metál elpusztíthatatlan! - állítják sokan és nem is tűnik úgy, hogy haldoklana. A HammerFall is már sokadik lemezével gazdagítja a stílus katalógusát, ám felmerül a kérdés, hogy vajon ennyi elég-e? Egy pár évente kiadott tisztességes iparos munka és a hozzácsapott koncertsorozat vajon kielégíti a fanok vágyait? Nem kellene már valami új, valami friss, valami meglepő?
Nos, nem úgy tűnik. A 2011-es Infected szolid bukása egyértelművé tette, hogy a HammerFall-nak a lovagmetál áll jól. Ezzel mondjuk én nem feltétlen értek egyet, én kedveltem azt a lemezt, de az utána érkező (r)Evolution és Built to Last albumok behúzták a kéziféket és visszatértek a kitaposott ösvényre. Persze nagy probléma nincs ezzel, próbálkoztak a srácok, nem jött be, folytatták tovább a megszokott módon. Születtek is kellemes számok ezeken a lemezeken, szó se róla, a nemrég megjelent Dominion viszont erős fejvakarásra késztetett. Első reakcióm az volt, hogy "ez egy újabb HammerFall lemez és ezzel mindent el is mondtam". Most sem tudom véleményemet frappánsabban megfogalmazni. Bővebben? Erre teszek most kísérletet!  Never Forgive, Never Forget Szépséges melódiák vezetik elő az első számot és magát a lemezt is, de szerencsére az andalítás későbbre marad, hamar megérkeznek a hangszerek. Igazából ez egy lendületes és kellemes dal a vietnámi háborúról (mármint nem úgy kellemes, mert hát az öldöklés meg a fegyverek... na mindegy), de a kétsoros, erőtlen refrénért kár, igazán farigcsálhatták volna odaverősebbre, mondjuk kórusokkal megtámogatva. Dominion A tempót lejjebb vették, viszont így bólogatósabb lett a nóta, ami nekem tetszik. Szépen váltakoznak a verzék, összekötő részek, megszólal végre az első számban hiányolt kórus is. A refrén elsőre talán nem annyira lehengerlő, ellenben alattomosan fülbemászó. Mindent összevetve méltó tulajdonosa a lemez címadó titulusnak. Testify Nem túlságosan változatos dal, ami félhangos fel-lelépéseivel inkább a zúzdáért rajongóknak akar megfelelni. Ezzel nem is lenne sok baj, de a refrént kíméletlenül kigyomlálták, köszönhetően annak, hogy olyankor eltűnik az alapütem és csak a dobok álló tamjai szólnak. Kórus ide vagy oda, ez bizony herélés. One Against the World Újabb fura öszvér teremtmény. Zúzósan indít, majd a refrénnél marad a dupla lábdobos zakatolás, a tempó mégis lassú, az egész olyan vontatott marad. A refrén dúdolható, de sajnos az is olyan öregemberes, komótos. A szólók után jobban beindul, de valahogy még úgy sem az igazi. A "One Against the World" című szám videoklipje (We Make) Sweden Rock Az első fecske a lemezről, elvileg ennek kellene a húzó dalnak lennie, a csoda azonban ismét elmaradt. Eléggé fantáziatlan szám, maximum a közepénél megjelenő kórus lehet érdekes, meg a főhajtás a svéd rock legendák előtt (érdemes figyelni a dalszövegre, már ha persze otthon vagyunk ebben a műfajban), de a többi HammerFall sláger mellett sajnos kicsit harmatos a végeredmény, igaz, szokható. Nos, legalább eldőlt a vita: a metál az bizony rockzene! Second to One Az, hogy milyen különleges hangja van Joacimnek, arra ez a dal a bizonyíték. A bluesos hajlítások, alsó és felső tartományok meghódítása és a figyelmet megragadó, megigéző jelenlét mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Mindehhez pedig egészen apró, de dicsérendő zenei finomságok is megfigyelhetők, például a végig hangsúlyos zongora vagy a lenyugvásnál hallható visszafogott (bár sajnos rövid) gitárszóló. Én magam lepődöm meg a legjobban, de eddig egy lassú dal tetszik a legjobban a lemezről! Scars of a Generation Végre egy igazán lendületes nóta, kissé nehezen szokható refrénnel. Elképzelhető, hogy csak az én ízlésemnek furcsa, és idővel majd utat talál hozzám. Nem aggódom, volt már rá példa... Dead by Dawn Zeneileg talán nem annyira izgalmas elsőre, de rendesen menetelős, a refrén már elsőre is megjegyezhető, sőt, énekelhető. Egyszerűségében van a nagyszerűsége. Battleworn Igazából nincs is miről írnom, mert ez az alig negyven másodperces, halkból hallhatóvá váló gitárszóló csak egy bevezetőként funkcionál(na) a következő számhoz. A probléma az, hogy ez alig érzékelhető, mert lényegi átvezetés nincsen így éles a különbség a két dal között. Papíron biztos jól hangzott a koncepció... A "(We Make) Sweden Rock" című dal videoklipje Bloodline Idővel a fülbe mászik, de nem bírtam az érzést lerázni magamról, hogy ezt már valahol hallottam (hmm... One More Time?). Sajnos annyira a bevált HammerFall sablonokból építkezik, hogy az ember már enerváltan néz csak maga elé, miközben ez a dal szól. Hozza a szokásos szintet és akinek ennyi elég, annak tetszeni fog, de nekem ez most kevés. Chain of Command Lendületes nóta, brutálisnak szánt, de mégis együgyű refrénnel, amit legalább lehet üvölteni. Próbálok még valami vezérmotívumra visszaemlékezni, de sajnos nem sok munícióval lát el a dal. And Yet I Smile Úgy látszik ez a lemez a balladáiról lesz híres, nálam legalábbis mindenképp. Zárónóta, ami véleményem szerint nem kevés Iron Maidenes jegyeket hordoz magán, legfőképp az első (és egy kicsit az utolsó) harmadában. Aztán jön a váltás egy kifejezetten fülbemászó rész képében, megváltozik a hangulat, a dallamvilág és ez kérem szépen jó! Végre ötletek, végre valami más! Kár, hogy kisebbségbe szorult az albumon! Szóval ez a Dominion. Egy korrekt, pocsék daloktól mentes, szokható album, viszont az igazán zseniális megoldások takaréklángra lettek véve. Ezúttal valahogy nem jöttek össze a telitalálat számok (bezzeg a Gloryhammernél..); vagy elfáradtak a fiúk a sok turnézásban, vagy nem volt elegendő ihlet vagy csak megelégedtek éppen ennyivel. Utóbbi lenne a legszomorúbb változat. Ebben a bandában ennél több lakozik és remélem, hogy még tanúja lehetek annak, hogy ezt be is bizonyítják!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!