Egy meg nem értett lélek

Annyira gyűlölöm és megvetem az egész emberiséget, hogy az már szavakban kifejezhetetlen! Amióta csak lejöttek azokról a nyomorult fákról és elkezdtek tárgyakat isteníteni, máris tudtam, hogy ennek rossz vége lesz. De persze Ő, odafenn a mennyekben, nem tett ez ellen semmit. Hiszen az Ő politikája az, hogy ne avatkozzon bele! És Ő, odalent a Pokolban? Ő csak nevetett és rendszeresen az Úr szemére vetette: „Megmondtam elégszer, de te nem hitted el hogy ez lesz! Hát most lásd saját szemeddel!” Igaza van, ám amilyen önfejű, sosem ismerné be, hogy nem ő volt az egyetlen, akinek ez eszébe jutott. Arrogáns tökfilkó!

És az emberek? Ezek az alantas csúszómászók? Pff! Egy másodpercnyi gondolatot sem érdemelnének! Persze most a düh beszél belőlem, amit amiatt érzek, hogy elhagytak engem, eltaszítottak maguktól, kizártak az életükből. Bezzeg az állatok agyában, ösztöneiben még mindig ott élek! Ezek a kevésbé szőrős majmok meg annyira el vannak foglalva a jelentéktelen kis dolgaikkal, hogy nem képesek átlátni a nagy egészet. Az állatok fölé emelkedtek. És miért? Most már mindentől félnek, a legapróbb változástól is reszketnek, mint a nyárfalevél! Már nem alkalmazkodnak többé a természethez, hanem igyekeznek a saját akaratuk szerint alakítani a világot! Sosem fog sikerülni ezeknek az eszeveszett bolondoknak.

És régen? Ó, egész népek voltak, akik csak értem éltek! Most pedig csak idiótákat kapok! Olyan lényeket, akikkel még én sem közösködnék! Az egésszel tele van valamim, amit nem illendő leírni! Persze-persze, van még néhány igazi hívő, ám oly elenyésző a létszámuk, hogy maximum a sajgó lelkemnek szolgálhatnak némi felüdüléssel, néha-néha! De úgyis eljön az én időm… Mindig így volt és mindig is így lesz, míg csak egyetlen élőlény létezik a világegyetemben!

De attól még az élet szívás, ha te vagy a Halál!