Stagnálás (Ronski Speed - Evolve)
Pactolous
2018-11-29 19:54 
0
2022
| Rovat: Mielőtt belekezdenék én itt bármibe is: aki magát trance szerető egyénnek vallja és nem ismeri Ronski Speed nevét, az sürgősen vonuljon el Tibetbe szerzetesnek! Az ember legalább akkora nagy öregje a műfajnak, mint Armin Van Buuren (volt), Solarstone, Giuseppe Ottaviani vagy John O'Callaghan. Számtalan remix és saját siker fűződik a nevéhez, albumjairól pedig csak épp, hogy nem lógnak le a dalok, annyira meg vannak pakolva. De vajon ez harmadjára is örvendetes tény?
Ronski Speed érdemei vitathatatlanok és most hadd kíméljek meg mindenkit a kötelező slágerek felvonultatásától. Emberünk nem csak egyedül képes tehetsége megcsillogtatására, de másokkal összeállva is, legyen az éppen a Stoneface & Terminal vagy a Filo & Peri párosa, Dennis Sheperd vagy olyan énekes hölgyek, mint Emma Hewitt, Ana Criado és Jennifer Rene. Számomra mégis ő egy olyan producer, aki inkább csak a külön-külön megjelentetett daloknál brillírozik, eddig megjelent két albuma, a Pure Devotion és a Second World sajnos pontosan azoktól a hibáktól szenvedett, ami a zsúfolt lemezeknél általában jelentkezik: túl sok a dal. A probléma ezzel az, hogy persze nagy az esélye, hogy temérdek telitalálattal találkozunk, de annak is, hogy rengeteg helykitöltő, gyengébb számmal. Nem akarok elébe menni az értékelésnek, de az Evolve ugyanolyan Ronski Speed album, mint a többi: kellően kidolgozott, szégyenre nincs ok, ugyanakkor csalódottan távoztam, a tűzijátékok besültek. Lássuk a dalokat, apropó, hozzám a digitális kiadás került, így van eltérés a számlisták között, mind a letöltött, mind pedig a fizikai verziónak megvannak az exkluzív dalai.  Room 346 Kellemes, szép atmoszférájú muzsika, ami az indításért felelős, van is egyfajta intro jellege. Emellett pedig nem mehetek el szó nélkül a Solarstone beütésű gitárhangok mellett sem; szerintem gyorsabb, kiteljesedett verzióban akár még kislemezre is rákerülhetne! Mindenesetre indításnak tökéletes! Corellia (with Ciaran McAuley) Még valamikor június tájékán találkoztam ezzel a dallal és már akkor megtetszett. Ciaran McAuley mostanság igen csak odateszi magát, Ronski-val összeállva pedig egy nagyon finom számot hoztak össze. Melódia központú, éteri zene. Night Time (with Alan Morris) Most vissza is veszek a pátoszból. Nem értem miért volt szükség egy nyilvánvalóan sample éneket újra elővenni, ha már egyszer többen is felhasználták (Dash Berlin, George Acosta). Anélkül, hogy tényleg tehetséges emberekhez hasonlítsam amatőr önmagam, én dalszerzőként minden egyes alkalommal valami újra törekszek, egy olyan dallammal dolgozok, amivel azelőtt nem kezdtem semmit, úgyhogy számomra teljesen idegen ez a hozzáállás. Ezzel a hangszereléssel simán lehetett volna egy teljesen sajátot alkotni. Sea U Szép zongora dallammal ellátott progresszív szám, a 2008-2010 közötti időszakot juttatja eszembe. Emiatt a kiállás előtti és utáni rész kicsit idejétmúlt is, legalábbis nem sok izgalmas pillanatot nyújt a hallgatóság számára. Kvázi-nosztalgiának nem rossz. Ízelítő a "Corellia" című dalból All the Way (with Aruna) (Alan Morris Remix) Ismét egy újabb WTF? pillanat. Értem én, hogy tíz éves ez a Ronski Speed klasszikus, de csak ez a jubileum elég ok arra, hogy felkerüljön a lemezre egy remix belőle? Alan Morris-t amúgy imádom, elképesztően tehetséges producer, hozza is a kívánt minőséget, de sem a classic-ok újrafeldolgozását, sem az ilyen album kitöltéseket nem kedvelem különösebben. Only Light (with Syntrobic feat. Jenny Karr) Rapszodikusan váltakoznak a hangulatok: íme az album egyik fénypontja! Elsőre talán csak egy korrekt, énekes számnak tűnik, mégis minden különösebb nehézség nélkül tanyát ver fülünk belsejében, a hangszerelés pedig egészen lendületes. Accepted (with Abrubt Gear) A csúcspont után megint egy enyhe visszaesés: nincs komoly baj, egyáltalán nem hallgathatatlan ez a nóta, csak éppen semmi kiemelkedőt vagy éppen megjegyezhetőt nem nyújt. Itt jelentkezik a 20 számos lemezek átka, hogy ilyenek is felkerülnek, ez van. Calm Before the Storm (with Lucy Saunders) A Rise Again című csodának a 2014-es trónkövetelője, ami sajnos elbukott a királyi harcban. Példaképéhez sajnos nem nőtt fel, és én őszintén kicsit furcsállom is, hogy egy négy éves szám még tiszteletét teszi itt. Amúgy korrekt, de nekem egyfolytában a Rise Again jut eszembe róla és hát az sokkal, de sokkal jobb. Ízelítő az "Only Light" című dalból Blackfyre Visszafogott durvulás vezeti be a dalt, majd egy egész szép melódia veszi át a főszerepet. Sajnos ezen túl nem sok minden történik, a lendület valahogy elmaradt, a végén jelentkező zongorabillentyűk pedig túl későn jönnek be, hogy visszafojtsák az ásításokat. Kellett volna még valami, ami begyújtja a szikrákat. Opal Egészen érdekes, néhol progresszív zenéket eszembe juttató muzsika. Az egyes szintetizátorok szépen kiegészítik egymást, a hangszerelésbe nem lehet belekötni, mégsem képzelem el, ahogy pont ez a nóta ugrik be valamiről, valamikor. Jó, jó, de valami még hiányzik. Till the End of Time (with Kate Miles) Úgy látszik az uplifting jellegű számok ütősebbre sikerültek az albumon, legalábbis a sodrásukkal nincs baj. Tulajdonképpen mással sem: az ének remek, a melódiák ülnek, még akár sláger is lehet belőle! Into the Sky (with Jennifer Rene ) (Stoneface & Terminal Edit) Ismét egy remix, ismét régebbről (2015-ből). Akkor szerettem, még ha nyomokban emlékeztet is a Push-féle Strange World-re, csak már megint nem érzem létjogosultságát a lemezen. Rituals (with Syntrobic & Renee Stahl) Ez aztán a hangulatbomba! Vegyük Ottaviani Slow Emotion-jét, Schiller és Conjure One zenei világát és a trance stílus hamisítatlan felemelő hatását. Igen, ez, ez amire vágyok! Ötletesség, lélek, meglepetés! Se hozzáadni, sem elvenni belőle, ez a dal így jó, ahogy van! Long Days (with Gracie Ho) Az ének dallamában van valami, ami megfogott, talán a fura harmóniáknak köszönhetően. Szerencsére nem csak ez az egy eleme az, ami kiemeli a dalt a tömegből, a beindulás is elnyerte a tetszésemet. Szerintem nem is véletlenül jelent meg belőle Extended Mix. Ízelítő a "Sette Stelle" és "Long Days" című dalokból Anybunny A sok számos lemezek átka, hogy egy idő után kifogyok a jelzőkből. Főleg akkor, ha egy dal meghallgatása után alig mozdul meg valami agytekervényeim között. Ez a nóta is egy teljesen átlagos, korrektül kidolgozott iparos munka, de erősen kétlem, hogy e mondat befejezése után emlékezni fogok rá. Chvck Vegyük az előzőhöz írtakat és felezzük meg őket. Áldurvulás és lelketlen kiállás, sajnos ez a dal úgy megy el mellettem, mint évek óta kitörölt Facebook ismerős az utcán. Leran (with Abrubt Gear) Újabb reszelgetés, ezúttal hatásosabb, mint az előző, a harmadolást is bevetették. A lenyugváskor jelentkező dallamok sajnos megint megihlettek: ha valaki ismeri Moby Why Does My Heart Feel So Bad? című számát, akkor könnyedén rá is dúdolhatja, lustábbak még mashup-ot is készíthetnek. Kár, pedig a hangszerelés nem lenne csapnivaló, egy másfajta melódiával üthetett is volna. Maelstorm Érdekes megakasztások és finom dallamok jellemzik, de valahogy a hangszerelés mégis üresnek hat, főleg az elején. Mintha csak egy ötletre lett volna elég energia, a többit pedig septiben kellett felépíteni. Sette Stelle Ronski is érezhette melyek az erősebb nóták a lemezről, mert ezt is kiadta nem olyan rég hosszabb változatban. Így kell egy remek uplifting dalt elénk prezentálni! Érződik rajta a tapasztalat, a régi idők szeretete, a dallam központúság és én ezt bizony csak tisztelni tudom! Arise (with Syntrobic & Amir Hussain) Utolsónak sajnos semmi lezáró jellegű számmal nem készült Ronski, ehelyett egy újabb gyors dal jelentkezik. Nincs gond vele, teljesen élvezhető, úgy rakták össze, ahogy azt a nagykönyv előírja és még hangulatos is. Egyetlen bajom csak az, hogy szerintem nem ide való, de hát már régóta tudom, hogy én másképp állítanék össze egy dalcsokrot. Nehéz értékelni ezt az albumot. Tulajdonképpen egy vállalható és profi produktum, de nem hagyott maga után semmi égető érzést, vágyat, hogy ezt majd valamikor még egyszer és megint és örökké! Bármennyire is utálom ismételni magam, de le kell írnom: az Evolve egy korrekt trance lemez, de semmivel sem több ennél, az meg pláne nem, amit címe sugall. Nem tudom milye ösztönzés szükséges még Ronski Speed-nek, hogy dalszerzői tehetsége megfelelő album formában ölthessen testet, mert kvalitásait senki sem kérdőjelezi meg, de hogy harmadjára se sikerüljön a földhöz vágás, az már szomorú. Akkor már inkább nem kell erőltetni ezt a nagylemez dolgot, ezek nélkül is szeretni fogjuk a munkásságát.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!