A fény felé (Markus Schulz - We are the Light)
Pactolous
2018-11-18 21:05 
0
2477
| Rovat: Jelentősen megváltozott elvárásokkal kezdtem neki Markus Schulz új lemezének. Azt hiszem ideje beletörődnöm, hogy emberünk az albumjain más hangvételt üt meg, így a régi időket idéző, komolyabb, kidolgozottabb, elvontabb dalok elmaradnak. Önmagamat áltatnám, ha ennyi idő után ez nem esne le. Lehet-e ennek fényében mégis pozitívan csalódni?
A 2016-os Watch the World nálam elhasalt, bár aláírom, különböző remixek képében azért megbarátkoztam pár dallal róla. Nem emelt Markus renoméján az identitászavaros Dakota album sem, úgyhogy enyhén szólva nem voltam rápörögve a nemrég megjelent We are the Light című lemezre. Pedig az első két kislemez róla egyáltalán nem volt rossz, az Emma Hewitt által felénekelt Safe from Harm például kifejezetten kellemes, a Jes hangjával megtámogatott Calling for Love mondjuk nekem kevésbé jött be, de ettől még szimpatikus nóta. Az utánuk érkező Upon My Shoulders viszont annyira kommerszre sikerült, hogy tudatom nem is rögzítette, a finisben megérkezett viszont a címadó We are the Light. Érdekes felépítése, ha nem is elsőre, de másodikra már megvett kilóra. Persze ettől még nem ettem meg forrón a kását, de eljátszadoztam a gondolattal: lehet, hogy Markus Schulz megemberelte magát?  Még mielőtt erre válaszolnék a dalok részletes elemzésével, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy a lemez tulajdonképpen a Watch the World folytatása. Az énekes darabok vannak többségben, a gitárok ismét előkerülnek (velük együtt pedig az akusztikus változatok is) és úgy általában a könnyed atmoszféra a domináns, nem pedig a nehezebben emészthető, morcosabb Coldharbour hangzás. Ez utóbbiért kár, de ahogy írtam, talán eljött az ideje elengedni ezt az elvárást. Akik már a Scream(ek) óta nem elégedettek emberünk zenéjével, azok most sem lesznek azok, ellenben, akiknek bejött az előző album is, most sem lesznek csalódottak. De a helyzet azért ennél árnyaltabb! The Awakening Az idei Transmission himnuszával indít a lemez és remek választás volt. Gyönyörű, meghitt melódia a dal főszereplője, ami egyszerre viseli magán az újkori Gouryella számok örökségét és a nagyzenekari trance-ek epikus hangzását (ami szerencsére nem annyira hangsúlyos). Igazából rosszat nem is nagyon mondhatok rá, épp ellenkezőleg: patentul összerakott, szép szám. Road of No Return (with Omnia & Seri) Egy pillanatra elhittem, hogy megidéződik a 2004-2005-ös időszak progresszív zenéje, de sajnos utána Omnia szokásos szintetizátorai visszarántottak a valóságba. Nem rossz, nem rossz, az ének például kifejezetten tetszik, de a hangszerelés rókabőr a köbön, nem egyszer hallottuk már ezt. Remixet kérek majd belőle! You Light Up the Night (with Alina Eremia) Egyelőre nem tűnik annyira karakteres dalnak, de hazudnék, ha azt mondanám, a beindulás lapos. Örülök, hogy a megszólalás letisztult, telt és végre-valahára nem house slágereket majmol. Majd az idő eldönti, hogy mennyire marad meg az emlékezetemben. Ízelítő a "The Awakening" című dalból We Are the Light (with Nikki Flores) Egy félmondat erejéig már elmondtam róla a véleményemet, de akkor most még egyszer: remek dal! Kis idő kellett neki, de mind az ének, mind a hangszerelés, mind a hangulata betalált nálam. Egy ilyen nóta az a megfelelő kompromisszum, amit könnyed trance-ként hívunk. Heaven Kellemes hangulatú szám, de hadd idézzek a Watch the World cikkemből: "...azt azért megkockáztatnám, hogy ha már az énekest nem tüntették fel, el is hagyhattuk volna, de hát mindegy." Nos igen, a refrént leszámítva engem eléggé irritált az énekhang, nélküle viszont lehet, hogy üres lett volna. Mindenesetre nem lesz a kedvencem, haladjunk tovább! Far (with Lachi) Megjegyezhető ének, karakteres szintetizátor és még a gitárok is befértek. Az igazság az, hogy megértem, ha valakinek nem nyeri majd el a tetszését, de mikor a kocsiban hallgattam, a második refrénnél már simán dúdolgattam. Ezzel pedig el is dőlt, hogy bejön-e vagy sem. A "We are the Light" című dal videoklipje Together (with Jared Lee) Finom harmóniák uralkodnak a dalon, annyira, hogy ha az apró variálások nem adnának minden egyes alkalommal új életet neki, talán meg is unnánk. Szerencsére sok hangszín előkerül és ez felemeli a dalt; nem állítom, hogy nem lehetne változatosabb, de így sem rossz. The Dreamers (with Smiley) Énekeltető és énekelhető refrénje miatt én a következő kislemez várományost látom benne, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden eleme tetszik. Az indie-rock számokat idéző ének számomra még mindig idegennek hat egy trance dalban, ellenben a beindulásba kifejezetten nagy mennyiségű energia szorult. Összességében a mérleg inkább a pozitív oldalra billen. Flight of the Phoenix Némiképp meglepetést okozva egy pszichedelikus beütésű, lebegős, űrbéli átvezető is felkerült a lemezre. Nincsenek dobok, gitárok, senki sem énekel, tulajdonképpen egy-két zongora billentyűt leszámítva egy végeláthatatlan szinti-vonós szőnyeg az egész. Hangulatos, még talán helye is van, de ahogy az lenni szokott, önmagában nehezen értelmezhető. 51°11′17″N 10°3′10″E (We Haven’t Lost Our Way) (with Soundland) Olyan dallal sem találkoztam még, aminek címe egy koordináta... és ez nem igaz, gépelés közben esett le, hogy az egyik Markus Schulz mixlemezen, a Prague '11-en már láttam ilyet (2. CD nyitódala, Mikulas - 50.05°N, 14.28°E, nem meglepő mondjuk, hiszen ez egy Markus alias). Szóval, miért is olyan kiemelt jelentőségű Eschwege települése? Szerintem elég egyértelmű, emberünk szülővárosáról van szó. Egy érdekes hangulatú dalt írt hozzá: gitárok, vocoder hangok, ugyanakkor mégis telt és trance-es hangzás. Lám, itt a különböző hangzások fúziója nem is hat olyan idegennek, lehet ezt így is! A "Calling for Love" című dal videoklipje Calling for Love (with Jes) Azt hiszem, aki figyelemmel kíséri a trance zene alakulását, már találkozott ezzel a darabbal. Mea culpa, de engem elsőre egyáltalán nem győzött meg, semmi extrát nem hallottam ki belőle. Most viszont már aláírom, hogy kellőképpen karakteres mégsem túl hivalkodó nóta. Talán nem lesz ott a legjobbak között az év végén, de nincs semmi szégyenkeznivalója. Breathe Me to Life (with Adina Butar) Tegye fel a kezét, aki komolyan azt hitte, hogy Markus kedvese majd lemarad a lemezről! Ugye, hogy senki! Pedig - és most nem (feltétlenül) akarok gonosz lenni - ehhez a dalhoz nem sokat tesz hozzá. Persze, a hangja éterien visszhangosított és titokzatosra lett véve, de az elején inkább idegesítő, elnyomja a fődallamot. Beinduláskor szerencsére a szerepek felcserélődnek, és mennyivel jobban járunk! A tempó gyors, a melódia príma, én pedig szeretnék még több ilyet a jövőben! Safe from Harm (with Emma Hewitt) Emma Hewitt hangjával képtelenség rossz dalt írni, ehhez még akkor is tartom magam, ha nem mindegyik slágere válik abszolút örökzölddé. Ez a szám hasonlóan indított nálam, mint a Calling for Love, de sokkal hamarabb megkedveltem, és igazából nem tudom megindokolni miért. Minden tekintetben kellemes, és azért valljuk be, a Watch the World poptarisznyája után kellett már egy ilyen dal Markus-tól. Symphony of Stars (with Christina Novelli) Ó, és ha már popdalok, azért nem ússzuk meg őket sem! Szegény Christina Novelli, már annyian foglalkoztatják őt, hogy zsúfoltabb a naptára, mint a Korda-Balázs házaspárnak. Bírom a hölgyeményt, de túlságosan is sokan kérik fel őt, így sajnos meglátván a nevét egy dalnál, már csak rezignáltan legyintek. És sajnos nem ennél a számnál szidom magamat, hogy lehetek ilyen előítéletes. Rádiókba való, egy nyári sláger, legalábbis ebben a formában. Pedig olyan jó ívet írtunk le eddig... de talán egy tempósabb remix még emelhet a fényén. Utopia (with Jared Lee) Most lehet bűnbe esek: nem sokban változott a hangulat az előző szám óta, bár a szintik trance-esebbek lettek, ez igaz. Az ének refrén része utáni rész az, amire felkaptam a fejem, főképp arra a vissza-visszatérő gitárpengetésre. Talán ad egy kis baleár-feeling-et neki, vagy csak nem számítottam ilyen színesítésre, nem tudom, de valami miatt tetszik. Upon My Shoulders (feat. Sebu (Capital Cities)) Meglehetősen ügyetlen ötlet volt a lemez végére elhelyezni a populárisabb számokat, ezt pedig zárásnak egyenesen amatőr. Én megértem, ha a producerek úgy érzik, kellenek a kommersz dalok is, ha ismeretségre vágynak, mégsem tudok örülni az ilyen számoknak. Semmi Markus Schulz nincs benne, bárki megírhatta volna. A poén az, hogy ha más név alatt jelenik meg, még akár tetszene is, mert azt kár tagadni, hogy korrekt alkotás. Csak éppen semmi keresnivalója itt. Ehh, mindegy is... A "Safe from Harm" című dal videoklipje Pár sötét felleg azért összegyűlt a horizonton, de higgye el mindenki, én magam lepődtem meg a legjobban. A We are the Light egy vállalható album, Markus Schulz-tól mindenképpen egy pozitív csalódás. A Watch the World által megálmodott koncepciókat ezúttal képes volt trance-be ágyazni, no persze pár megbicsaklás még így is akad (hiába, csak meg kéne vágni az egy albumra felkerülő dalok számát...). Azt sem mondom, hogy ez egy nagy visszatérés, mert nem az. Nem szállunk olyan magasságokban, ahol például a Without You Near, a Daydream vagy a Perfect repked örökkön-örökké, de ahogy a bevezetőben (vagy érintőlegesen a Push albumnál) is írtam, erről le kell mondanunk. Azt sem állítom, hogy egy formabontó, újító szándékú, igazán emlékezetes albumot adott nekünk Markus. Összességében mégis jó érzéseket hagyott bennem, több, mint korrekt, szerethető anyag.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!