Igényes merengés (Andrew Bayer - In My Last Life)
Pactolous
2018-09-26 19:22 
0
1954
| Rovat: Egy hatalmas bocsánatkéréssel tartozom mindenkinek! Szóval tessék: mea maxima culpa, sorry, gomenasai, schuldigum, stb... Ugyanis hiába ismerem Andrew Bayer bizonyos dalait, főképp azokat, amik slágerekké váltak, az albumjai eddig kimaradtak. Így írnom a most megjelent, sorban a harmadik lemezéről, nos, enyhén szólva is nehézkes. De bátor lovagként nézek szembe az oroszlánnal és megkísérlek úgy véleményt mondani erről a nem mindennapi alkotásról, hogy az méltó legyen hozzá!
Andrew Bayer egy amerikai zeneszerző, producer, aki pedig jártas a trance világában, az kapásból fel tud sorolni legalább öt olyan számot tőle, amiből siker lett, arról nem is beszélve, hogy a Signalrunners / Team SR formációban is mérföldköveket tett le az asztalra (Leaving London... ó, te jó ég!). Az elmúlt pár évben kislemezként kiadott dalai követtek egy jellegzetes hangzást (amit aztán az Above & Beyond is magáévá tett, mondjuk ez nem csoda, hiszen nem egyszer nyújtott nekik produceri segédkezet): erős, épp hogy nem fülbántó zörejek, amik a basszus szerepét veszik fel, húzós alapok, érzelmes kiállás majd elszállás (idevágó házi feladat: Once Lydian). Az anjuna-család stílusának meghatározása mellett finom, progresszív számokat is megírt már emberünk, nem egyszer másokkal kollaborálva, szerintem elég csak a BT albumáról lemászott The Emergency vagy a Matt Lange és Kerry Leva párossal összefogva megírt In and Out of Phase című opuszokat megemlítenem. A bevezetőbéli látványos sajnálkozásom pedig azért is indokolt, mert Andrew Bayer lemezei hatalmas meglepetést (vagy éppen csalódást) okozhatnak azoknak, akik csak a külön megjelent számaiból festenek le önmaguknak egy képet. Nem, Andrew nem a szokásos útvonalat járja be, nála az albumforma egy olyan terület, ahol mindent szabad! Más producereknél a kísérletezés és a határfeszegetés kimerül annyiban, hogy az aktuális tendeket meglovagolva egy könnyen fogyasztható, ("popcorn mozi" után szabadon) "cider nótákat" fabrikálnak. Álljon itt egy példa: Andrew Bayer 2011-es It's Artifical albuma egy olyan ütemtelen, szétszabdalt, glitch számmal indul, ami a modernkori dadaisták himnusza is lehetne. Merészség? Művészet? Hatásvadászat? A hallgató döntheti el, mindenesetre üde színfolt ez a hozzáállás manapság, főleg a trance stíluson belül.  A szófosásából most már visszaveszek, mégis csak rá kéne térni az idei, In My Last Life címet viselő darabra, csak még egyszer hadd hangsúlyozzam ki a lemez főbb ismérveit. Fontos szem előtt tartani, hogy ez nem egy szokványos trance album, sőt, a trance-et nyugodtan el is felejthetjük, legalábbis mint stílus, nem lesz jelen, maximum, mint érzés. Míg a korábbi Bayer albumokon voltak progresszív számok, megszokott négynegyedes ütemekkel, addig itt ez nagyon ritka. Downtempo, chillout, ambient, synthwave, electronica - ha ezek a címszavak nem riasztanak el, akkor mindenképp érdemes időt keríteni rá, de nem a kocsiban, vagy a konyhában vacsikészítés közben, fél füllel hallgatva. Ez egy vérbeli "beletemetkezős" lemez, meghálálja a figyelmet, de ha lemaradsz, nem vár meg. Két énekes-dalszerzőt vonultat fel az album Ane Brun és Alison May személyében és az ő szerepeltetésük sem véletlen: olyan keserédes, melankolikus atmoszférát és minőségi szövegvilágot hoztak magukkal, az ősz is mindjárt elviselhetőbb lett tőle! Mindezek mellett pedig adj hálát az égnek, ha hozzám hasonlóan most hallgatsz először Andrew Bayer albumot: minden elvontsága ellenére, a három közül ez a leginkább befogadhatóbb! Tidal Wave (feat. Alison May) Már az első dalnál kiderülhet, hogy ezt a világot nekünk találták-e ki vagy sem. Az ének kifejezetten fülbemászó és szép, az alárakott hangszínek és a hangulatváltások profizmusról tanúskodnak, nálam nincs ok a panaszra. Persze, kíváncsi vagyok, hogy egy esetleges kislemez verziónál vajon milyen irányba mehetne el a dal, de ha nem lesz ilyen, én akkor is elégedett maradok. Love You More (feat. Ane Brun) Synth-wave beütésű nóta, amiben a dallamok eléggé ülnek, viszont a hangszerelés (vagy a maszter?) zavarbaejtően lapos. A 80-as éveket megidéző dobalap egyszerű, de túlságosan az előtérbe tolták, míg a basszust alig hallani, pedig adhatott volna egyfajta lendületet a dalnak. Jó ez, jó ez, de ebben a formában - főleg egy Andrew Bayer-től, aki kimagasló produceri kvalitásokkal büszkélkedhet - egy csöppet kevéske. Open End Resource (feat. Alison May) Újra dicsérő hangnemet üthetek meg, hiszen előkerültek Andrew szekrényéből a gitárok! Persze ez önmagában még nem lenne elég, de szerencsére a tört ütemek ellenére is van egy sodrása a nótának, szépen emelkedik, teljesedik kifelé, a melódiák pedig nagyon finom hangulatot festenek le elénk. Az "Immortal Lover" című szám videoklipje Hold on to You (feat. Ane Brun) Nem kicsit nyílt tágra mindkét szemem, mikor ez a dal elkezdődött. Először azt hittem valami meghitt, majdnem jazz-es elvontságot kapok, de aztán hamar szétoszlatták vágyaimat. Direkt torz, tört ütem vezeti a nótát, de mögötte ott vannak a szépséges részletek. Elképzelhető, hogy valakit majd elriaszt a túlvezérelt basszus, remélem azért a többség kitart, mert érdemes! In My Last Life (feat. Alison May) Végül csak előkerült a négynegyed, de senki se várjon egy klubhimnuszt; az album nevét viselő dal talán az egyik legmeghittebb az egész lemezen, ezzel tökéletesen megfelelve kiemelt szerepének. Törékeny hangulatú szám, angolul értőknek pedig érdemes a szövegre rákeresniük: ritkák manapság az ilyen igényességgel megfogalmazott sorok, kiváltképp ebben a stílusban! Immortal Lover (feat. Alison May) Borzongató atmoszférát hoz ez a dal, a hideg elektronikus zörejeket csak a refrénnél váltják fel a zongora billentyűi. Érdekes, hogy Andrew ezt a számot választotta ki első kislemeznek, úgyhogy aki nem tud ráhangolódni erre a visszafogott, intim hangzásra, tehet egy próbát az In My Next Life Mix-szel, ami hozza a szokásos bayer-i megszólalást. Egy biztos: én mindkét verzióban imádom!
Your Eyes (feat. Ane Brun) Íme, elérkeztünk a lemez legtempósabb számához. Korrekt lendülettel látták el, bár meg kell, hogy mondjam, a dobalap megint egyszerűcskének tűnik nekem, még akkor is ha synth-wave-ként tekintek rá. Eme kukacoskodásomat hamar félretettem viszont, mert maga a dal kíméletlenül elsodort magával, a végén lecsengésként szereplő orgonáért pedig külön álló ováció, vastaps és piros pont jár! End of All Things (feat. Alison May) Mindenki készüljön fel, a záróakkord pontosan tíz perces! A mai Spotify-generáció nem képes ennyi időn át egy dalra összpontosítani, de azt hiszem realista hozzáállás a részemről, hogy nem ők képezik a célközönségét ennek a lemeznek (egyúttal innen is köszönöm nekik a rövid, keverhetetlen Original Mix-eket és a négy és fél perces Extended-eket! Remélem a szarkazmust mindenki kiérezte soraimból...). Visszatérve a dalra: nagy meglepetés már nem ér minket. Csendesen (és elnyújtottan) indul, majd katartikus kiteljesedés lesz úrrá a refrénen. Egy csipetnyi Chicane-féle ízvilágot is kiérzek, ami egy picit oldja a dalszöveg szomorúságát. Mit is írhatnék még? Tökéletes lezárás! A "Your Eyes" című dal videoklipje Az In My Last Life egy felnőtt album, igazi ínyencség, ilyenformán nem mindenkinek nyeri majd el tetszését. Ezzel nincs is semmi baj, szerintem Andrew Bayer vállalta ezt a kockázatot, gondolom ezért is lesznek majd másféle hangszereléssel megszerkesztett kislemez-kompatibilis változatok. Aki viszont nem retten el egykönnyen a merengős, távolba révedős hangulatoktól, az mindenképp vesse bele magát, szigorú sorrendben haladva, az első számtól az utolsóig. Erre nem ugrálsz majd ütemesen tapsolva, viszont kiválóan elmerülhetsz benne, úgy is, hogy az apró részletekre, finomságokra összpontosítasz, de akár úgy is, hogy hagyod magad és a figyelmedet terelgetni. Én igazából fogást nem is találtam a lemezen, amit megemlítettem az is csak annyi, hogy én másképp közelítettem volna meg. Az év egyik legszebb meglepetése, és most már az is biztos, hogy az úriember többi lemezével is megkezdem az ismerkedést, méghozzá sürgősen!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!