Nem a pénz, a szeretet halott (CHVRCHES - Love is Dead)
Pactolous
2018-06-20 18:19 
0
2481
| Rovat: Sokszor elgondolkozom azon, hogy vajon a mai zenék 20-30 esztendő múlva retrónak számítanak majd? Kellemes bizsergés fut majd végig hátunkon, ha meghallunk egy Rihanna számot? És vajon lesznek majd olyan bandák, amik a 2010-es évek stílusában játszanak? Vagy akkor is a legendás nyolcvanas évekbe kanyarodnak vissza, mint ahogy azt teszi már egy ideje a CHVRCHES is?
Lehet, hogy csak az évek és a kilométerek teszik, de én a fenti kérdésekre egy jó, kövér nemmel válaszolnék. Egyre nehezebb eredetit, újat alkotni, akkora technológiai ugrás, mint a 70-es és 90-es évek között volt pedig már nem valószínűsíthető, így a zenei korszakok határa is elmosódik, a karakteres jellegek is elhalványodnak. Persze volt itt EDM, meg dubstep mánia, de ezek nem korszakok, csak trendek. Épp ezért gondolom, hogy az igazi retró megmarad még egy jó ideig annak, amire most is asszociálunk a szó hallatán. Persze benne van a pakliban, hogy a fiatalok már most másképp élik meg ezt az egészet. Mindenesetre - és itt most le is zárom ezt a gondolatmenetet, hiszen ez nem a Gőzkieresztő rovat - az biztos, hogy a nyolcvanas évek hangzásvilága egy ideje ismét menő és stílusos lett, aminek én annyira örülök, mint kéményseprő a frissítő zuhanynak. Főleg, ha olyan zenekarok képviselik a műfajt, mint a CHVRCHES.  A trió első két lemezéről már írtam, a The Bones of What You Believe egy kifejezetten szerethető debütálás volt a részükről, de a második darab, az Every Open Eye még ütősebb lett, úgyhogy én már kezdő fakírként tűkön és egyéb szúróeszközökön ültem, hogy megérkezzen a harmadik album. Itt is van, a rendkívül optimista Love is Dead címet viseli (hahh, amilyen rosszkedvek jönnek rám mostanság, jó is lesz nekem) és már a beharangozó, első fecskék is elnyerték a tetszésemet, gondoltam ebből már nem lehet bukta. Olvastam persze pár rajongói véleményt, hogy a banda eladta a derekát és beadta a lelkét (lehet, nem ebben a sorrendben), Greg Kurstin társproducer jelenléte rossz irányba fordította a zenekart. Később majd visszautalok erre, mert úgy érzem érdemes, plusz ha most ezt megerősíteném vagy megcáfolnám, akkor ki olvasná el a cikket, nemdebár? Ugye! Térjünk ki inkább a dalokra! Graffiti Tipikus CHVRCHES dallal kezd a lemez, de annyira, hogy akár az előző vagy az azt megelőző albumon is szerepelhetett volna. Baj ez? Nem feltétlen: a védjegy hangzás megmaradt, a szintipop sem alakult át funky-vá és a hangulat is szívmelengetően keserédes. Pont, ahogy azt elvárja az ember, és különben is, találkozunk majd új elemekkel később! Get Out Az egyik single a lemezről, teljesen érthető módon, hiszen elég rádióbarát. Bár minden nagyon rendben van, az indulás például ígéretes, de nekem egy kicsit túl szokványossá válik, az akkordmenetek ismerősek és a refrénben sok az ismétlés. Több bátorság is elférhetett volna benne, de úgy látszik azt a meglehetősen furcsa kliphez tartogatták. A "Get Out" című dal videoklipje Deliverance Elképesztően finom hangulatot hoz ez a dal, és ezúttal a dalszöveg is mélyebb. Annyira ügyes a szintihasználat, szinte belezuhan az ember a hangszínekbe, hogy aztán a Stranger Things egyik epizódjában találja magát! Én csak a refrént érzem furcsának, de lehet csak azért, mert egy Taylor Swift számot juttat eszembe ez a sok "ever-ever"-özés. My Enemy Meglepő, de ezúttal egy duett is szerepel a lemezen, amiben a másik énekhang végén Matt Berninger torka található, aki a The National nevű rockzenekar frontembere. Fájdalmas, keserű hangulatú, lassú nóta, ami talán elsőre nem is ülepedik le bennünk, de érdemes többször beleízlelni! Forever Azt hiszem elérkeztem az első igazi favoritomhoz a lemezről. Szomorkás mégis pergős nóta, roskadásig pakolva gyönyörű szintikkel. Elképesztően fílinges, nekem különösen a beakadt refrén tetszik meg az oly ritkán jelentkező szintetizátor szóló! Csodás darab! Ízelítő a "Forever" című dalból Never Say Die A Deliverance és a Forever után ez már a harmadik, ami az "-iver/-ever" hangokkal játszadozik. Furcsa, mondjuk ehhez (is) passzol. Talán itt lehet a legjobban érezni a produceri jelenlétet: a szokásos CHVRCHES szintik mellett deep-es hangtorzítások, EDM-es tapsolások és építkezések/drop-ok is hallhatók. Hála az égnek jól belepasszolnak a megszokott hangzásba, nem vesznek el semmit, inkább hozzáadnak. Miracle Akik attól féltek, hogy a banda elment egy kommerszebb irányba talán itt kapnak a szívükhöz. Tény, a keményebb, fejbólogatós hangzás, a dal felépítése, a melódiák sugallhatják ezt, én mégis azt mondom ez inkább egy természetes evolúció a zenekarnál. Hiszen ott vannak a szintik, ott van a búskomor szövegvilág, sőt, nekem kifejezetten bejön Lauren erőteljesebb éneklése, ami baromi jól áll neki. Nem kicsit vicces, hogy míg a Hurts albumán az egyik dalra azt írtam egy az egyben CHVRCHES, most meg úgy érzem, ez akár egy Hurts szám is lehetne. Graves Igazából teljesen rendben van ez a nóta: tempós, fülbemászó, örülök a basszusgitárnak is (legalábbis én annak hallom, olyan The Cure/New Order beütése van), valami miatt mégsem tudtam teljesen megszeretni. Talán megint a kicsit szokványos harmóniák miatt, de nem érzem benne a tüzet. Heaven / Hell Az album másik csúcspontja, legalábbis számomra mindenképp. Zeneileg talán nem is annyira kiemelkedő, de Lauren amit itt nyújt, az bizony kalapemelésre méltó. Igazi erőt érezni a hangjában, nem is érdekel, hogy ez vajon a stúdiómunkának köszönhető, esetleg énektanárnak vagy eleve megvolt benne a kraft, csak most tört a felszínre: többször szeretném ezt a kieresztést hallani! A "Miracle" című szám videoklipje God's Plan Martin Doherty is megkapta a magánszámát és jó szokás szerint egy elszállósabb, nehezebben emészthető dallal jelentkezik. Kellően elvont, ami szépen simogatja lelkem alter részét, emellett pedig ügyesen is építkezik, a végére kifejezetten sodró lendületűvé válik. Really Gone A végletekig lecsupaszított, minimalista önvallomás: szinte csak három sáv szól az egész dalban, abból egyik az ének. Nekem tetszenek az ilyen meghitt etűdök, a szintik megint annyira passzolnak, hogy elképzelni sem tudok más hangszíneket és Lauren éneke is pompás. ii A maga egy percével már egyértelművé válik, hogy ez bizony nem teljes értékű dal, hanem egy összekötő, átvezető két másik között, még konkrétabban az utolsó előtti hangulatfestés. Némi ambient effekt mellett egyetlen effektelt zongora szól csak, igen sötéten indul, de aztán szépen, lassan felveszi a következő szám főtémáját. Wonderland Szerencsére nem engedte el magát a banda, zárásként is egy olyan számot szállítottak le, amire büszkék lehetnek. Külön öröm, hogy az amúgy is csodás refrén már nem csak két mondatból áll. Az utolsó, elvont, visszafelé és torzítva játszott, szépen elhaló hangok pedig ráteszik arra a bizonyos i-re a pontot. Egy élő koncert, a 17. perctől érdemes nézni Érthetetlenül olvasom a véleményeket a lemezről: sok rajongó sírja vissza a régi CHVRCHES-t. Én meg egyszerűen nem értem, miért is? Annyit szerintem nem változott a recept, a producer nem rombolta le az eddig felépített életművet, tulajdonképpen minden maradt úgy, ahogy eddig is volt. Amennyire örök elégedetlen vagyok, én még egy kicsivel több kísérletezgetést is elviseltem volna. Az én szememben a banda nem változott sokat; kiadtak egy újabb fantasztikus albumot, ami igaz, nem előzte meg az Every Open Eye-t, de a diszkográfia így is egy kiváló alkotással lett gazdagabb. Van még hely a fejlődésnek és bízom benne, hogy a jövőben ezt meg is merik lépni úgy, hogy hűek maradjanak a hangzásukhoz, de tulajdonképpen annál többet kérni, amit a Love is Dead nyújt, már majdnem luxus. Erősen ajánlom minden szintipop, synth-wave rajongónak illetve a könnyed popzene kedvelőinek is.  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!