Érett hegek (Ilan Bluestone - Scars)
Pactolous
2018-05-08 16:10 
0
2312
| Rovat: Ilan Bluestone angol trance producer tökéletesen adagolt tempóban dolgozik. 2012-ben futott be igazán, onnantól kezdve minden évben kijött pár számmal és átdolgozással, és most végre úgy érezte, hogy ideje album formába önteni az elmúlt két év kreatív munkáját. Az időzítés remek, de vajon maga az alkotás is?
Az úriembert már az első pillanatban megkedveltem, Namaste című száma instant szerelem volt, köszönhetően a gyönyörű vonós kiállásnak, amit én egy trance dalban mindig értékelek. Mondanom sem kell, hogy nem csak én figyeltem fel rá, hanem az Anjunabeats kiadó is, azóta pedig a legénység teljes értékű tagjává vált (ennek ékes bizonyítéka, hogy az Anjunabeats Worldwide mixlemez 5-ös epizódját is kiadták neki). Jellegzetes, erősen anjuna-s, de mégis felismerhető stílussal rendelkezik: az erős láb- és pergődobok, a kemény basszusok, az érzelmes kiállások és a húzós beindulások ma már annyira nem meglepő hangszerelési eszközök, hiszen már más is él velük (Jason Ross most így elsőre), de azért Ilan zenéi többek ennél. A saját dalai/kollaborációi (Spheres, Tesseract, Bigger Than Love, Destiny), és a remixei (The Presets - Goodbye Future; Mat Zo - Lucid Dreams) között is megvannak a kedvenceim, a Jeroma Isma-Ae-vel közösem megalkotott Tension pedig öröklakást birtokol mindenkori favoritjaim között. Mindezek után még előttem is rejtély, miért nem pörögtem rá jobban a tényre, hogy Scars címmel szerzői lemezt ad ki őkelme. Nos, végül is megérkezett, itt van, hát lássuk csak, mit hozott a tető alá Kékkői Zalán magyar gitáros brit névrokona (bocsánat, ezt egyszer mindenképp el akartam sütni...)!  Scars (feat. Giuseppe De Luca) Rögtön az album címadójával kezd Ilan és Giuseppe De Luca, aki lassan már olyan énekes emberünknél, mint az Above & Beyond-nál Zoe Johnston. Ezzel persze nincs baj, ha változatos alapokat szerkeszt az énekes hangjára de ezt majd meglátjuk később. Mindenesetre ez a nyitás igen csak meglepő húzás kettejük részéről: egyfajta chillstep nóta, nyugodtabb hangulattal, hallatszódik, hogy tényleg az alaptónus megadása volt a cél. Egyáltalán nem stílusidegen tőlük, sőt, minden tekintetben kellemes szám, így én máris beírom az első piros pontot! Frozen Ground (feat. Giuseppe De Luca) Egy tavalyi ismerős, ami szerintem a 2016-ös Bigger Than Love folytatása, kisöccse szeretne lenni. Szerintem hozzá nem teljesen ér fel (bár azzal a dallal elfogult vagyok), ugyanakkor szorosan ott lohol mögötte! Remek énekdallamok Ilan megszokott hangzásával együtt, papíron nincs is probléma és tulajdonképpen máshogy sem. Everybody (with Maor Levi) Az első közös alkotás a lemezen méghozzá Maor Levi-vel, akiről még mindig nem tudom eldönteni, hogy visszatért-e a trance-hez vagy sem. Most mondjuk úgy tűnik igen, bár azért deep-es ének torzítások fellelhetők. Nem rossz, nem rossz, de kicsit kevésnek érzem. A vissza-visszatérő "everybody"-n kívül nem sok vezérmotívum van, amibe kapaszkodhat az egyszeri hallgató. Az ilyeneket albumon még csak-csak elviselem, ha éppen nincsenek túlnyomó többségben, de remélem itt nem így lesz! Rival (feat. Ellen Smith) Érdekes nóta; minimális dallam, rá egy kifejezetten slágeres ének szekció, néhol pedig csilingelő szintetizátorok adnak a változatosságnak. Igazából szerethető dal, de szerintem csak itt az albumon, kislemezként nem tudnám elképzelni. A "Frozen Ground" című szám videoklipje Noa Szerencsére Ilan nem felejtette el, hogy a kezdet kezdetén ő instrumentális számokkal futott be, így a lemez nem lett teletömve énekesekkel, vannak szavak nélküli darabok is. A gyönyörű kiállás után jön egy kis törés, nem rögtön a megszokott dallammal folytatódik, de a beinduláskor visszatér minden, ami jó (először azt hittem vágtak egy adagot a lemez miatt, de az extended változat is ilyen). Remek nóta! Guru Enyhe Enigma hangulat uralkodik ezen a dalon: éteri, furcsa énekhangok keverednek a trip-hop dobalappal és a visszafogott szintikkel. Nagyon kedvelem ezt a fajta világot, azt meg különösen, ha egy trance producer ilyen zenei utazásokkal kísérletezget. Tudnék ijesztő ellenpéldákat, hogyan művelik ezt rosszul mások (khmm... Armin... khm....). Let Me Know (feat. Giuseppe De Luca) Az albumot megelőző egyik fecske, amit én már szeretek egy ideje. Szerencsére én még nem érzem Giuseppe és Ilan kettősét unalmasnak, bár az tény, hogy ha ragaszkodnak majd egymáshoz, idővel nem árt többet felmutatniuk. De visszatérve a dalra, a szokásos recepttől nem eltérve itt vannak az erős ütemszekció, a karcos basszus, az érzelmes kiállás, a rendes beindulás, és ezek megint egy ütős koktéllá álltak össze. Will We Remain? (with Maor Levi feat. EL Waves) Major Levente visszatért, de ezúttal egy énekes dalban segédkezett és ez nagyságrendekkel jobb, mint az előző próbálkozás. Leginkább az ének fogott meg engem, mert ha őszinte akarok lenni, akkor itt már omladozik a máz a hangzásról. Bizony, az önismétlés jeleit vélem felfedezni, bár itt a kiállás után egy elképesztően rövid durvulás is bejön. Talán majd egy esetleges remix dob egyet az összhatáson, megérdemelné! I Believe (feat. Giuseppe De Luca) Az egyikről előhírnökről már írtam, most itt a másik. Először féltem, hogy még egy Giuseppe által énekelt szám már sok lesz a jóból, de erről szó sincs, sőt, az ének és vokál kifejezetten emel rajta. Tetszetős! Ízelítő az "I Believe" című dalból 43+86=129 (with Sunny Lax) Micsoda frappáns elnevezés! Míg Ilan-nak van egy 43, addig hazánk fiának, Sunny Lax-nek egy 86 című száma (ehh.. értitek, száma!), kettejük alkotásának pedig a fentebb is látható egyenletet szánták azonosítóul. Vicces elgondolás, sajnos maga a dal nem sikerült túl emlékezetesre. Szó se róla, a kiállás szép, a beindulás is, viszont ilyet hallottunk már sokszor. Itt már abszolút az ízlés dönt: ha megtalál a melódia, akkor imádni fogod, ellenkező esetben nem sok meglepetéssel szolgál. Not Alone Úgy elment mellettem ez a dal, mint egy rég nem látott és sosem kedvelt ismerős. Igazi tölteléknóta, ami egyik fülünkön be a másikon kimegy. Rám legalábbis semmilyen hatással sem volt, nyugodtan maradhatott volna a fiók mélyén. Cosmic Feeling (feat. Giuseppe De Luca) És akkor most készítsük elő a rökönyödő izmokat! Ilan és Giuseppe megidézi a nyolcvanas éveket egy vérbeli szintipop dallal! Minden itt van, ami kell, de a legnagyobb mosolyt arcomra a gitár és szaxofon (!) párosának szólója varázsolta fel. Mondd valakinek valamit a The Midnight nevű együttes? Na, azt a hangulatot tessék elképzelni! Imádnivaló stílusgyakorlat, ami mégsem vált ki undort, hiszen kifogástalan minőséget képvisel és különben is, csak egyszeri alkalomról van szó egy szerzői albumon. Nem pedig a negyedik kislemezről, vajh kire is gondolhatok megint éppen? Another Lover (feat. Koven) Tavalyról hozott darab, ami - nem nagy meglepetés - szintén nagy kedvenc. Csodálatos harmóniák, pozitív hangulat (legalábbis ha a zenét figyeljük és nem a dalszöveget), jó ének és egy fokkal másabb megszólalás, mint amit Ilan készít általában. Az "Another Lover" című szám dalszöveg videója Blue Angel Picit eltérő beindulással dolgozó darab, viszont a dallamból szerintem többet is kihozhatott volna Ilan. Nagyon nem haragszok rá, utolsó előtti dalként is elmegy, de egy kicsit kihagyott ziccernek tűnik. Eclipse A záróakkord viszont megfelel szerepének! Kórusokkal indít, majd betársulnak a szívbemarkoló vonósok; mintha csak egy mozifilm érzelmes jelenetének az aláfestő zenéjét hallgatnánk. Persze az elektronika sem maradhat el, viszont a lassabb tempó megmarad. Tankönyvi módon emelkedik a dal, a kiteljesedés mintapéldáját hallhatjuk. Annyira örülök az ilyen megmozdulásoknak! Ezt jól összeraktad Ilan! Írtam dicséretet és elmarasztalást is a számok értékelésekor, most pedig eljött a verdikt ideje! Azt kell, hogy mondjam, hogy a Scars első albumként kifejezetten élvezetes. Ilyenkor még megbocsáthatók az apróbb botlások, az unalmasabb dalok, a koncepciós bakik. Szerencsére ezekből nem sok tette rá koszos mancsát a lemezre és elképzelhető, hogy más nem is úgy gondolja majd, mint én. Az biztos, hogy kukába való számot nem raktak a korongra, Ilan Bluestone és segítői büszkék lehetnek a produktumukra, a trance-et szerető közönség pedig gazdagodott egy ígéretes és többnyire kellemes albummal. Ennek fényében most a megengedőbb énemet tolom előtérbe és egy kövér nyolcassal díjazom ennek a két évnek a munkáját! Remélem a második alkotás még ennél is jobb lesz!  |
Hozzászólás
* jelölt mezők kitöltése kötelező!